Reformátusok Lapja, 2016 (60. évfolyam, 1-52. szám)

2016-04-24 / 17. szám

„Az egyház Isten lélegeztetőgépe” Késztető. Valláskárosultként definiálta magát Visky András író, színházi dramaturg, a Károli-egyetem tanára a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban tartott beszélgetésen, ahol Szabó T. Anna költő, műfordító társaságában beszélgettek az istenes versekről és a költészetről április 7-én. Hogyan lesz az emberből költő? Visky András szerint mindenki költő lesz, csak a szerencsésebbek ki is növik. Ő nem nőtte ki: három­éves volt, amikor megígérte az édes­anyjának, hogy megírja mindazt a szenvedést, amit az arcán látott, amit átéltek. - Én ekkor egy inter­nálótáborban éltem, több mint ezer kilométerre az otthonomtól, mindent elvettek tőlünk, az apám börtönben volt. A református egyház miatt került táborba, míg apja börtönbe - Mit keres egy hároméves kisfiú egy internálótáborban? - tette fel a kér­dést Kovács József, a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium igazgatója. Visky András elmesélte: édesapját, Visky Ferencet 1958-ban huszonkét év börtönre ítélték. A per az 1956-os magyarországi forrada­lom erdélyi kései hullámára volt re­akció. Első körben börtönbe került mások mellett Bodor Ádám, Pás­­kándi Géza, a második körben pedig „úgy döntöttek, lefejezik a potenci­ális ellenséget, az értelmiséget, apám is belekerült egy ilyen perbe, mert úgy gondolta, ha már az államhata­lom ateistának vallja magát, akkor az egyház ne fogadjon el pénzt az ate­ista államtól, hanem bízzák magu­kat Istenre, aki el fogja őket tartani” - idézte apja hitvallását Visky And­rás. Hozzátette: ez konstruktív, mo­dernista és elvárható gondolat volt. - Természetesen az egyház kezde­ményezte apám elfogatását és perét, azóta vannak ezekről szóló doku­mentumaink - tette hozzá. Végül Visky Ferencet hét év bör­tön után engedték szabadon, a csa­lád öt évet töltött az internálótábor­ban. Visky András nyolcéves volt, amikor először találkozott az apjával úgy, hogy emlékszik is rá. - Ő em­lékezett rám, de én nem emlékeztem rá, ő ismert engem, én nem ismertem őt. Ez isteni viszony, ahogy Isten ismer bennünket, mi pedig nem is­merjük őt - tette hozzá. Belenőtt a Bibliába az internálótáborban Az író azt mondta, hogy a táborban a Biblián nőtt fel, hiszen édesanyja ezt a könyvet vitte magával, amelyet esténként előbb a gyertya, később pedig a petróleumlámpa fényénél ol­vastak. - Kicsi koromtól kezdve az volt az érzésem, hogy mindent értek belőle! Hát persze, mi is itt vagyunk Egyiptomban, ott van a Duna - ami ott óriási, gyerekként alig láttam a másik partot­­, és azt hittem, hogy ketté fog válni, és mi át fogunk menni rajta. Visky András harmadik osztályos volt, amikor az első versét megírta lá­zasan, betegen. Amikor készen lett, az apjának olvasta fel először, aki ke­­ményborítós, gyönyörű füzettel ajándékozta meg, és azt kérte a fiától, hogy abba írj­a ezentúl a verseit, ame­lyeket akkor és később is sokszor se­gített neki kiigazítani. Az öröm is istenes vers A csurgói program célja, hogy kor­társ szerzőket szólaltassanak meg az istenes versekkel kapcsolatban. Ko­vács József, a gimnázium igazga­tója, református lelkész azt kérdezte a két vendégtől, mennyire kell bá­tornak lenniük ahhoz, hogy Isten­ről írjanak. Szabó T. Anna költő, műfordító azt mondta, ezeket is ki kell adnia magából. - Muszáj, mint a lélegzetet - fogalmazott. Aztán el­mesélt egy elsőre talán erősnek tűnő, de annál szemléletesebb példát arról, mi számára a nehézség. - Amikor szültem, kinyitották az ajtót, és mindenki nézte, hogy haladunk, ehhez képest istenes verseket írni megnyugvás volt - mondta Szabó T. Anna, majd hozzátette, hogy szerinte el kell viselnie azt, ha az ember ott áll a reflektorfényben és „mindenki benéz a lelkének a leg­­közepébe, ahol születik valami”. Szabó T. Anna szerint bár nehéz az örömről írni, de az örömöt is le kell írni. Szerinte ekkor azonban szá­míthat az ember arra, hogy egyből a torkának ugranak, mert hazugság­nak tartják az örömről írást, „pedig az is istenes vers, ha az ember meg tud szólalni az örömről”. Persze a klasszikus költői témák a magá­nyosság, a fájdalom, de pont Cso­konai Vitéz Mihály mondta, hogy az örömről és a játékosságról is írni kell - ez is Isten dicsérete - tette hozzá Szabó T. Anna. Visky András elsőre azt mondja, szerinte nincs is olyan, hogy istenes irodalom, aztán arra finomít, hogy nehezen értelmezhető számára ez a szókapcsolat. Saját bevallása szerint sokáig sem az Isten, sem a Megváltó szót nem tudta leírni a verseiben. Aztán jött a látványos fordulat, ami­kor „sokkal közvetlenebbül tudtam megszólítani az isteni személyt”. Visky András szerint a világ, főleg a nyugati kultúra, „isteni váku­umba” került. „Ezt az isteni vákuu­mot csak úgy lehet kitölteni, ha ő maga megszólal. Az én beszélgeté­seim Istennel mostanában arra mennek ki, hogy nem tudom a né­maságát sem eleganciának felfogni, sem annak felfogni, hogy megsér­tődött volna miránk, az emberekre, a teremtményeire. Küszöbhelyzet­ben érzem magam.” A Szentírás Isten nemléte felől - A Szentírás szövegeit Isten nem­léte felől próbálom megírni, mert arra jutottam, hogy egy többszörö­sen vallássérült embernek - én lel­kész déd- és szépunoka is vagyok - ez kibírhatatlan! Akinek ilyen öröksége van, annak nagyon kevés az esélye arra, hogy személyesen ta­lálkozzon a személyesen létezővel - mondta legújabb, készülőben lévő könyvéről Visky András, és hozzá­tette: olyan egyházban nőtt fel, ame­lyik úgy képzelte el magát, hogy azért létezik a világban, hogy a gyönge és nem professzionális Istent életben tartsa. De ha „az egyház olyan, mint az Úr lélegeztetőgépe” akkor azt Isten működteti. HEGEDŰS MÁRK reformatus.hu A vallásos költészetről faggatta Kovács József igazgató Szabó T. Annát és Visky Andrást fotó: kalocsai Richárd MORFONDÍR ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. A Bárány oda­ment, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből...” (Jel 5,5­-7) N­em minden az, aminek látszik - jutott eszembe a na­pokban az idézett ige kapcsán. A fiatalok másokról ké­szült profilképekkel villognak a neten, a legcsúnyább nőt is megszépíti a smink vagy a photoshop. Mindenki villogni akar a legújabb menő mobillal, a legszexisebb, számára legelő­nyösebb ruhában. És érdekes módon mindenki többnek akarja magát mutatni annál, ami valójában. A tinédzserek pár plusz évet hazudnak maguknak online, a diák úgy próbálja bemutatni a kevéske tudását vizsgán, hogy az minél többnek tűnjön. Sokkal ritkább eset az, hogy valaki kevesebbnek akar látszani annál, ami. Nos, Jézussal valahogy így történt. János, a látnok olyannak látja Jézust, mint egy bárányt, akit­­ megöltek: esendőnek, gyengének, törékenynek. Ám ő valójában Júda oroszlánja: a király, az erős, a győz­tes. Jézus nem akarta magát nagy­nak mutatni, amikor a földön járt. Kifejezetten tiltotta, hogy mások címe, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda, és fel­nyitja a könyvet és hét pecsét­jét. És láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között Messiásnak hívják - ő csak Ember­fiának nevezte magát. Jézus tudott alázatos lenni: nemcsak a tanítvá­nyai lábát mosta meg, hanem szív­ből imádkozott a kereszt alatt gú­nyolódó tömegért is. Az emberek azt hitték, ez az alázat a gyengeség jele. Azzal gúnyolták, hogy nem tud leszállni a keresztről, pedig az, aki megölt báránynak látszott, igazából győztes Úr. Ebben a nagyot mutatni vágyó világban nem értjük, miért is akart Jézus kevesebbet mutatni annál, aki valójában volt. Talán azért, hogy az emberek ne a csodák, jelek és isteni erő miatt higgyenek benne, hanem azért, mert megérzik lényé­ben Isten szeretetét. Lenyűgözni valakit könnyű, de aki ma rajtad ámul, azt holnap másvalaki nyűgözi le. Az ámulat nem tartós érzés, de aki szeretetre gyullad irántad, annak a szere­­tete nem múlik el hamar. Jézus azért mutatja magát keve­sebbnek, hogy hozzánk hasonló legyen. Olyan, mint mi. Ma is sokan alábecsülik a keresztyénséget: csak egy divat­jamúlt, elerőtlenedett vallás! Pedig sok ezren vagyunk, akik­ben a Lélek ereje dolgozik, akiknek az életét nap mint nap csi­szolja Isten. Sokan alábecsülik a Bibliát: csak egy poros, régi könyv! Pedig még mindig Isten életet adó Igéje van benne, amely éle­teket formál át. Sokan alábecsülik Istent, még arra sincs ereje, hogy meg­verjen, ha rosszat teszek! Pedig Isten ereje éppen abban lát­ható, hogy türelemmel elviseli gyermekei bukásait. Nem minden az, aminek látszik. Sokan csak egy botladozó, újra és újra eleső keresztyént látnak, ha rád néznek. Pedig neked részed van Krisztus győzelmében. A Júda házából való oroszlán helyetted is győzött. Isten ilyennek lát téged! kacsó GÉZA kriszteso.com Te milyennek látod és láttatod magad? 11 2016. április 24. REFORMÁTUSOK LAPJA 11 IFJÚSÁG .. . ... . FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD Megérintő bizonyságtétel. A kortárs irodalom és az olvasás nép­szerűsítése a célja annak a programsorozatnak, amelyet a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium szervez. Az alkalmakat mindig a csurgói di­ákok műsora nyitja. A sorozat keretében Lovasi András Kossuth-díjas ze­nész, a Kispál és a Borz zenekar frontembere, Esterházy Péter író és Ber­­tók László költő már járt Csurgón, a következő alkalom vendége Steinbach József dunántúli református püspök, a meghívást pedig már elfogadta Be­­reményi Géza író társaságában Bölcskei Gusztáv, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora is. Kovács József, a csurgói református gim­názium igazgatója egy korábbi alkalommal azzal indokolta a sok vendéget, hogy „ha a diákok találkoznak ikonikus személyiségekkel, akiktől Istenről is hallanak, az megérintő bizonyságtétel lehet számukra”.

Next