Reformátusok Lapja, 2017 (61. évfolyam, 2-53. szám)

2017-01-15 / 3. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2017. január 15. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Közelebb, Uram, hozzád! Akik ismerik a „Neaver, my God, to Thee”kezdetű éneket, mindjárt azo­nosíthatták a címből, hogy itt a Hadd menjek, Istenem, mindig feled eredeti szövegének szó szerinti fordításáról van szó. Leginkább te­metésekkor énekeljük, annak elle­nére, hogy az ének nem ilyen alka­lomra készült. Az ének írója Sarah Flower Adams (1805-1848) brit színésznő, aki fele­­kezete szerint az unitárius egyházhoz tartozott, több vallásos éneket is szer­zett. Testvére, Eliza Flower ügyes mu­zsikusként dallamokat komponált az elkészült költeményekhez. Lelkipász­toruk, Rev. Ws. Johnson Fox tőlük is segítséget kért a gyülekezet számára készülő énekgyűjteményhez. Egyút­tal azt is kérte tőlük, hogy a soron kö­vetkező prédikációjához próbáljanak éneket írni, mivel nem talált megfe­lelő éneket az IMóz 28,10-22 alap­igéhez. A két nővér lelkesen munká­hoz látott, és hamarosan elkészült a Jákob álmához és fogadalmához kap­csolódó öt versszakos ének. Jákob ál­mából felébredve megdöbbent, mi­lyen közel van Istenhez, és ezt az él­ményt próbálja az ének is megragadni a visszatérő „közelebb hozzád, Iste­nem, közelebb hozzád” gondolattal. Minthogy a halál pillanatában kerül az ember egészen közel Istenhez, az 1912-ben elsüllyedt Titanic luxus­hajó fedélzetén ez az ének segítette a hajózenekar tagjait, hogy a pánik­­hangulatot feledtető vidám táncos ze­néken túl ráhangolódjanak az Isten­nel való közeli találkozásra. Valószí­nűleg ez az esemény is hozzájátszott ahhoz, hogy ma többnyire temetése­ken csendül fel a „Hadd menjek, Iste­nem..."kezdetű ének. A szövegíró nővére megzenésí­tette ugyan az éneket, és mások is próbáltak hozzá dallamot írni, leg­népszerűbbé mégis azzal a dallammal vált, amelyet mi is ismerünk, annak is egy 6/8-os ritmusú változatával, ahogy például az evangélikus éne­keskönyvben találjuk. Számos ma­gyar fordítása közül („Jobban tiéd, Uram, jobban tiéd”, „Közeld hozzád, Uram, közeld hozzád”stb.) némi iga­zítással Benkő István református lel­kipásztor magyarítása került énekes­könyvünkbe. Ő még így kezdte az éneket: „Megyek már, ó, Uram, me­gyek feléd”- ez a fordítás szépen visz­­szaadta ugyan a kezdősor gondolati felépítését, de a dallam ritmusához nem igazodott. Énekeskönyvünk szerkesztői lemondtak a gondolatis­­métlés eszközéről a jobb énekelhető­­ség kedvéért, viszont a „feléd” és a „mindig feléd” kifejezés a versszakok végén továbbra is jól tükrözi az ere­deti ének refrénes jellegű megoldását. Bár az éneket kritizálták azért, hogy az evangéliumi keresztyén tar­talom, az újszövetségi kitekintés hi­ányzik belőle, sok ember számára je­lentett bátorítást, felkészítést az Is­tennel való találkozásra. VÍZI ISTVÁN JANUÁR 15. VASÁRNAP (13) „...hálával tartozunk az Istennek...” (2Thessz 2,13-17) Hálával tartozunk, mert Isten szeretete a Jézus Krisztusban kiválasztott és a megszentelődés útján vezet minket az ő dicsőségének teljessége felé (13-14). Miről is van szó pontosan? Ha öreg magyar vizslánkat meg­­feddjük valamiért, és emiatt pár percre megsértődik, ké­sőbb akkor is ugyanolyan megkérdőjelezhetetlen biza­lommal fordul a gazdájához, ahogy azt egész életében tette. Minden hálaadás forrása az a tény, hogy az Úr kez­dettől fogva maradéktalanul gondoskodott rólunk. Ebből a hálaadásból következik az Úr ügyéhez való hűség, amelyet az igeszakasz a keresztyén hagyomány­hoz, a keresztyén kultúrához való hűségnek nevez. Tehát a hagyománynak igei tartalma van. Ez a hűség a hétköz­napok ránk bízott területein is megmutatkozik. Ez élő, eleven, megújuló, érlelődő hűség, és soha nem valami ki­­bírhatatlan konokság és makacsság (15). Az Úr két leg­nagyobb ajándéka a hála és a hűség, amelyhez harma­dikként a vigasztaló reménység társul, minden körül­mények között (16-17). Kell-e ennél több? Zsoltárok 47 - 47. zsoltár AZ IGE MELLETT_________________________________ JANUÁR 16. HÉTFŐ (1) „.. .terjedjen az Úr Igéje...” (2Thessz 3,1 -5) Ne mi „terjedjünk”, ne valami emberi gondolat, értelmezés, ke­gyesség terjedjen, erőszakot véve a másikén, hanem az Úr Igéje, a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliuma, a meg­váltás örömhíre terjedjen. Valójában csak erre van szük­ségünk (1). Éppen ezért imádságunk tárgya az Ige ter­jedése, mert ebben a világban mindig csak emberi gon­dolat, értelmezés, kegyesség formáj­ában testesülhet meg az Úr Igéje. Az imádság arra vonatkozik, hogy könyö­rüljön rajtunk az Úr, miszerint emberi gondolataink, kegyességünk az ő Igéje üzenetének, a megváltás öröm­hírének szolgálatába állhassanak. Imádságunk tárgya az, hogy az Úr őrizzen meg bennünket a gonosztól, amely magát terjeszti az Úr Igéje helyett (2-3). Ugyanakkor imádságunk tárgya az is, hogy adjon az Úr nekünk hű­séget, erőt, szeretetet, irányítást, fegyelmet, állhatatos­ságot (3-5), hogy egymás iránti bizalomban életünk utolsó pillanatáig hűségesek lehessünk az Úr Igéjéhez (Jel 2,10), és annak valóságos terjedését bízzuk csakis őrá, hiszen nem mindenkié a hit (2). Zsoltárok 48 - 48. zsoltár JANUÁR 17. KEDD (6) „A Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek...” (2Thessz 3,6-15) Jézus Krisztus szeretetének nevében igenis rá lehet parancsolni testvérünkre, amikor arra szükség van (6). A hitből fakadó szeretet mindig a káosz veszélyét rejti magában. Az egyházban gyakran olyan megjegyzésekkel, megoldhatatlan konfliktusokkal, ki­dolgozatlan struktúrákkal találkozunk, amelyek világi területen elképzelhetetlenek. Itt mindenki egyenlő, sze­retjük egymást, ezért nincsenek alá- és fölérendelt vi­szonyok, így valójában mindenki azt csinál, amit akar a mi Urunk Jézus Krisztust, az ő Igéjét és szeretetét emle­getve. Ez lehetetlen helyzeteket eredményez Isten népe között, miközben az egyházban káoszt teremtő embe­rek a világban pontosan tudják a helyüket. Tehát az il­lető abban tétlen, ami a feladata lenne (6-7). Az egy­házban sokan szereptévesztésben vannak. Itt mindenki mindent tud, és jobban tud, itt mindenki véleményez­het, okoskodhat, buzoghat ott, ahol semmi keresnivalója nem lehetne, miközben az illető az önzetlen szolgálat­ban tétlen, ezáltal haszontalan (11). Zsoltárok 49 - 49. zsoltár JANUÁR 18. SZERDA (16) „...minden körülmények között békességet.” (2Thessz 3,16-18) Jézus Krisztus a békesség Ura. Ez a békesség azonban ebben a világban nagyon sokszor har­cot jelent, kemény küzdelmet, a hit harcát, Jézus Krisz­tus ügyének bátor vállalását, ezáltal sok területen hitbeli döntést, bizonyságtevő választást, meghasonlást (Mt 10,34; 12,51). Ugyanakkor Isten népe és a hit embere ezt a harcot békességben vállalja. Pontosan ez a Jézus Krisztusban nyert békesség titka, miszerint a hívő ember JANUÁR 19. CSÜTÖRTÖK (1) „Pál, a mi megtartó Istenünknek és Jézus Krisz­tusnak, a mi reménységünknek rendelésében Krisz­tus Jézus apostola...” (1 Tim 1,1-11) Pál hangsúlyozza, hogy ő elhívott apostol, aki a megtartó Isten és Krisztus Jézus rendelése szerint lett szolgálatba állítva. Nincs fon­tosabb annál a bizonyosságnál, amely életünk tartalmát, szolgálatát, fáradozását az élő Istennel hozza kapcsolatba. Aki hiszi, hogy küldetése van az Úrtól, az élhet az Isten dicsőségére és mások javára valóban tartalmas és értel­mes életet. Ezt a bizonyosságot azonban csak hajszál vá­lasztja el a világ legnagyobb tévedésétől, miszerint az ember a saját elhívását félreérti, önzővé és kibírhatatlanná lesz, és már Istenre hivatkozva is csak saját magát építi. Nagyon gyakori ez a tévedés. Az Isten őrizzen meg ben­nünket az ilyen értelemben „küldetéses” emberektől. Akit valóban a megtartó Éten és az örök reménységet ajándékozó Jézus Krisztus rendelése állított szolgálatba, az másokat is megtart, reménységre hangol (1-2). Zsoltárok 51 - 51. zsoltár JANUÁR 20. PÉNTEK (17) „...a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisz­telet és dicsőség örökkön-örökké.” (1Tim 1,12-17) Minden az Isten magasztalásával kezdődik. Isten népe leborul az örökkévaló király előtt, aki láthatatlan, de Jézus Krisztusban egyértelműen megmutatta magát, aki az egyedüli halhatatlan, és aki Jézus Krisztusban visszaadta nekünk az örök életet, aki egyetlen, vagyis rajta kívül nincs más Isten (17). Isten magasztalásából hálaadás fakad, hiszen bőségesen megtapasztaltuk az ő kegyelmét, amely alapvetően formált át bennünket, akárcsak az apostolt. Ezt a fordulatot hangsúlyozza Pál is: ilyen voltam, de Isten bőséges kegyelme által mássá lettem: újjászülettem. Isten kegyelme Jézus Krisztus­ban megtart bennünket, hogy ne hulljon alá az életünk a kiszámíthatatlan mélységekbe. Ezen kegyelme meg­tart, azaz megvált, megbízhatóvá formál és szolgálatra rendel (12-14). Jézus Krisztus azért jött, hogy a bű­nösöket megtartsa, akik között az első vagyok én. Mindannyian csak így járulhatunk Urunk elé. Igaz ez a beszéd és elfogadásra méltó. Boldog az a nép, boldog az olyan ember, aki meghallja az Úr igaz, megtartó sza­vát és elfogadja azt (15-16). Zsoltárok 52 - 52. zsoltár JANUÁR 21. SZOMBAT (18) „Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam...” (1 Tim 1,18-20) Az itt olvasható utasításnak hivatalos érvénye van, amely az igaz tanítás hű megőrzésére és to­vábbadására vonatkozik. Valóban, ez már intézménye­sült egyház igaz tanítással, szemben a tévtanításokkal. Itt az egyház vezetői már hivatalosan is megszólalnak, nemcsak igét hirdetnek és szeretetszolgálatot végeznek, hanem parancsokat adnak, védik az egyházat (18-19). Később aztán kiderült, hogy az igaz tanítást Jézus Krisztus személyével, az evangélium tartalmával, vala­mint az Ószövetséghez, a törvényhez való viszonyával kapcsolatosan és más területeken is szinte folyamato­san pontosítani kellett és kell. Ez létkérdés. Ugyanak­kor éppen ebben a kivédhetetlen pontosításban, amely­nek során megfegyelmezzük, a jobbítás szándékával ki­zárjuk azokat, akik ettől eltérnek (19­20), éppen ebben a szakadatlan nemes harcban vész el a lényeg, a megváltó krisztusi szeretet evangéliuma. Hány ilyen­­ tankeresztyénnel találkoztam már, de Jézus Krisztus arcát alig-alig láttam rajtuk... Kár! Zsoltárok 53 - 53. zsoltár STEINBACH JÓZSEF et, minden körülmények között, még harcaiban is békes­séget nyert ember. Ez a békesség ugyanis bizonyosság, amely azonban soha nem kezdeményez harcot, egysze­rűen csak képviseli a rá bízott ügyet, és békességben vál­lalja ennek következményeit, miközben ez a bizonyos­ság végképp nem megy bele ócska, értelmetlen, pitiáner vagy gyarló érdekeken alapuló küzdelmekbe, amelyek méltatlanok Jézus Krisztus ügyéhez. Zsoltárok 50 - 50. zsoltár IMÁDKOZZUNK! Ureerti, csak arra vágyom ebben az új évben, hogy találj alkalmasabb­nak a Te szolgálatodra, mint ta­valy! Érzem, hogy igazán csak ez számít. És ha majd megadatik, hogy egyszer visszatekinthetek az életemre, szeretném, ha hálatelt szívvel tudnám majd mondani: ott voltam, ahol lennem kellett, azt tet­tem, amit tennem kellett, az lehet­tem, akinek lennem kellett. Uram, mindent a Te kezedből szeretnék el­venni, hiszen tudom, hogy min­denben a javamat akarod. Töltsd ki rám kegyelmedet, erődet, és én meg­teszem, amire hívsz! Amen. HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY díj A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Bolondok igéje Az Ószövetségben van néhány meghökkentő szakasz, az egyik legfeltűnőbb így hangzik: „nincs Isten”. Két zsoltárban is elhangzik ez a kijelenés (Zsolt 14, Zsolt 53), igaz, mindkétszer teljesebb formá­ban: „azt gondolja magában a bo­lond, hogy nincs Isten!”V­ajon a bo­lond Izráel Istenének létezésében kételkedik? Vagy olyan emberek bélyegeznek-e így, akik mindent kigúnyolnak, amit nem értenek? Egyfajta ókori ateizmus ellen eme­li fel szavát a Szentírás ? A választ egy bibliai történet adja meg. Az ISám 25 elbeszélésében Dávid szembefordul egy Nábál nevű fér­fival, akinek a neve azt jelenti: bo­lond, balga. Ugyanezt a héber szót találjuk a két zsoltárban is. Nábál elutasította Dávid embereit, mert azt gondolta, hogy szökött szol­gával, jöttment csavargóval, úton­­állóval van dolga. Hibásan mérte fel a helyzetet, ezért elbukott. Aki mérlegelésre képtelen, annak döntése is csak tévedés lehet. Az 53. zsoltár kulcsa ugyanez: a 3. vers szerint az értelmes ember ke­resi Istent, az 5. vers pedig arról be­szél, hogy a hamisság cselekvőiben értelem sincs. Az Istennel járás jó cselekedetekben, igazságos dönté­sekben láthatóvá váló életfolyta­tást jelent. Az 53. (és a 14.) zsol­tár tehát nem Isten létezésének kérdését feszegeti. Ezek a költe­mények azt kérdezik, komolyan vesszük-e Istent. A bolond nem számol Isten jelenlétével, nem tö­rődik az Úrral, és a jó cselekedete­ket sem tekinti értéknek. Az ember gondolatai és cselekedetei összhangban vannak, így nem meglepő, hogy az értelmes az Urat keresi, ráhagyatkozik döntéseiben, segítségül hívja őt a nehézségek között, neki ad hálát örömében, és tőle remél segítséget nyomorúsá­gában. A zsoltáros nem elméleti teológusként viselkedik, aki kör­mönfont érvekkel és bonyolult körmondatokkal próbálja Isten szavának beállítani saját okosko­dását, hanem sokkal inkább pró­féta, aki döntésre hív. HODOSSY-TAKÁCS ELŐD

Next