Regélő, 1835. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)

1835-04-02 / 27. szám

REGÉLŐ. IPIESItFISISI csütörtökön április 2-án 1835. Megjelen társával együtt hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Fél évi díjja helyben képekkel 5 ft. boritéktalanul; postán 6 ft. pengőben. Budapestiek évnegye­denként is válthatnak példányt. A’folyóiratnak egyes száma, vagy­ képe 12 kr. p. p. TÖRTÉNET ÉS ELBESZÉLÉS. A’ b­a­j­n­o­k. Folmar gyenge sebbel tért vissza a’ wagrami véres ütközetből. Mint fiatal bajnok harczolt hazájáért. Sokan estek­ el barátjai közül oldala mellett, ’s a’ halált legirtóztatóbb színben tanulta megismerni. Reményei elenyésztek. Jelen és jövendő egyiránt szorongatták őt. Sebje nem volt veszedelmes, de még is darab időre alkalmatlanná tette további szolgálatra. P ... be utasittatott, hol őt orvosolni kell vala. A’ kórház tömve volt, ’s ez okból egyik polgárhoz nyert beszállító levelet. A’ ház birtokosát éppen fiatal szeretett nőjének koporsója mellett találta. A’ vigasztalhatlan özvegy, hogy fájdalmában ne háborittassék, uj lakóját vendégfogadóba vitte. Folmar örömest távozott, mert a’ koporsóban fekvő elhunytnak tekintete mélyen megrázta őt, mivel annak igen nagy hasonlatossága volt Folmar hajdani testvéréhez Ma­riannához, ki éppen ma esztendeje az őt forrón ölelő famíliája kö­réből örökre kiszakadt. Ő is ma esztendeje éppen igy feküdt a’ko­porsóban ; kezei a’ dobogni végkép megszűnt szivén kacsolva nyugodtak, ’s egy fris bokréta feküdt a’ holt kebten. Bátyját Józsefet leginkább szereté; ’s midőn a’ kérlelhetlen halál hideg karjait a’ hal­ványodó felett kitárta, megígérte a’haldokló, hogy neki még éltében egyszer megjelenend. — Irtózatosan tartotta­ meg szavát. — Csak­ugyan halála évnapján a’koporsóban nyugva egy idegennek hason­­képe által lepé­ meg testvérét. Folmar a’vendégfogadó hátulsó udvar-épületében kapott szobát, ablaka alatt zugott­ el a’ folyó, melly P.. .t keresztül vágja. Átel­­lenben­ feküdt az apácza-klastrom. Az est setét volt, mint Folmar lelke, ’s a’ félhold a’ szakadozott fellegek fátyola alól világitott­ ki néha-néha. A’ hegyes szüzek túl a’ folyón a' zsolozsma-órát énekelték. — Ekkor szive kitört, ’s az elhunytért a’testvéri szeretet legforróbb könnyeit hullató. Csak 11 óra felé feküdt­ le szokása szerint óráját az ágya előtt levő székre tevén. Sokáig hallotta még ennek egyes perczegésit, végre elszunnyadt.

Next