Regélő, 1836. július-december (4. évfolyam, 53-104. szám)
1836-09-15 / 74. szám
„Ne háborgasd a’ halandó figyelmét! midőn maga az istenség, az ég szülte ideál, félrevonván homályos szemei elől a’ titkos lepelt, világosan láttatja vele a’ jövendőnek tárgyait“ — felelék feddőleg feltiizült enthusiasmusomban ,No no, talán költői paroxismusban szenvedsz, vagy jóslói szellemmel tettél meg? — Éppen illy emberre van most szükségem! — Kaczagott ’s karon fogva magával elragadt. Szélfi Kálmán egy vala azon boldogok közül, kiknek vidám humorát semmi eset sem zavarhatja fel. Lepkeként mézet tudat magának ’s társainak számára minden tárgyból szivdogálni; —jeles tulajdonait ’s nemes udvariságát mérsékelt könnyelműség edzé, mellynél fogva, csak hamar kedvenczévé ’s rugó tollává lön minden társaságnak. a * ,Lásd Károly ! mig te a’ homályteljes jövendőnek titkaival bajlódol, addig a’ jelennek embere itten éldeli perczeit.4 — így szófja Szély, midőn a’ pompás Elyziumba belépnénk, ’s fagylaltat parancsolt. „Ez éppen jól esik felhevült idegeim lecsillapítására44 — felelék mosolygva. ,De a propos! — sugá fülembe — neked maga az istenség tárá fel a’ jövendőnek titkait; — tehát jóslói szellemmel is bírsz; — mint avatottja a’ történendőknek — mond meg, remélhet-e boldog jövendőt a’ bal keblemben lappangó szikra?4 „Hogy, hogy? talán bizony szerelmes vagy? csudálom, hogy __ mint mondani szoktad — hideg véred ellenére is kelepczébe estél, te, ki előbb a’ szerelmeseknek gunylója ’s ijesztő rémje valál !44 .Hagyd abban barátom ! — változik az világ ! a’ bölcs pedig azt tartja, hogy az egyes ember van a’ világért, nem az egész világ ő értte ; következőleg — De nézd a’ lelkem ideáljától kapott ajándékot! — ’S most öltönye zsebéből egy csinos tokot von elő, és kezembe nyujtá. Rózsa színű selyembe kötött, ’s aranynyal hímzett könyvecske volt ez; boritékán illy felírás: „Erinnerung der Freundschaft44 — és egy nefelejts koszorú. — Feltárám, s a’ külső német czimmel a’ legfurcsább contrasztban , ezen magyar sorok állának: Tiszta, mint a’ völgyi folyam A’ szélit hold fényénél, Csendes, mint a’ fáradt vándor Nyugta egy tőig a tövénél, Legyen életed , mig lehelsz , ’S néha , ha e’ sorokra lelsz ,