Regélő, 1837. január-június (5. évfolyam, 1-52. szám)

1837-04-16 / 31. szám

az atyai áldást bevégezve — tekints alá az égiek köréből, és áld­­meg e’ kötést, m­elly Rózsádat a’ boldogság körébe vezeti.“ Eleknek valóban legboldogabb napja volt ez; eloszlott a’ két­ségnek kínzó köde; gondolatai tündér erővel a' jövendőnek legboldo­gabb pillanatja körül lebegtek, ’s szivéhez szok­tá jegyesét. Ebéd után elhatároztaték az öszvekelés napja, ’s ez az őszi na­pokra halasztaték; mert a’ szeretett atyának emlékét tisztelő Elek fél évet óhajtott tölteni mély gyászban, más részről pedig azon időre igéré Vidtor haza jutását. — A’ gyürüváltás nem jön többé titok, ’s valóban, kik a’ derék jegyeseket ismerték, áldást mondtak a’ szív­­cserére ; mert ők megérdemlők egymást. — Hetek, sőt hónapok voltak tanitói az eljegyzettek boldogságának; naponként látta Szeged Eleket, ’s Zákány boldogságát csak az zavará­ meg ollykor, hogy nem látható a’ lelki gyönyörben úszó párt; más részről pedig, hogy a’ győzelmes Szolimán hadának előre haladását és a’ magyar fegy­ver dicsőségének hanyatlását a’ naponként érkező kedvetlen hírekből tudnia ’s értenie kellett. Egykor Zákány a’ háza előtt zöldéit terebély hársok alatt a’ boldog jegyesek körében időzött, midőn távairól egy királyi testőri lovag vágtat feléjek, ’s illy szavak között: „Atyám! kedves jó atyám“ — az atyját már rég nem látta Vidor nyugvók a’ világtalan ősznek magosan dobogó keblén. — Elek kevés időn barátságban álla Vidorral, kinek megjelenése noha kedves és örvendetes volt, de a’ nagy tapasztalású Zákány abban még is egy mély titkot hívén rejtez­ni , előérzete némelly keserűket súgott szivének , ’s előbbi örömei csak hamar bús­ komolyságra változtak. A’ titok valóban köz érdekű vala, és képes volt volna megrázni a’ legkeményebb férsfi­ szivet is. — Zákány azt azonnal T­ó­t­h Mihályisal, Szegednek akkori fő túrájával közölvén — a’ két lelkes honfi abban egyezett­ meg, hogy legközelebbi reggel a’ városnak minden polgára a’ tanácsi ház udvarába megjelenjen. — Hajnal lőtt, de setét fellegek fedték­ el a’fellövelő napnak arany sugarait. Zákány felkelt; komorság terü­lt­ el bánat­ lepte arczán, midőn öltözködve kardját, előkéré. — Elek és A­ndor már a’ teremben várták a’ sze­retett atyát; Rózsa kézcsókolva üdvözlő őt, ’s midőn a’ reggeli el­költ­eték, körükbe vevőn vezették­ fel a’ tanácsházba a’ világtalan öre­get. — Komorság láttatott minden arczon; mert a’ polgárságnak illy rendkívüli egybe-hivattatása előérzetökben nagy veszélynek ér­­keztére mutatott. — A’ tanács öszveült. Részére az udvaron volt elrendelve egy felemeltebb hely, körül pedig a’ várakozással telt derék polgárok álltának. — Ekkor fellép A­ndor a’ királyi test­őr, ’s egy véres kardot emelvén­ fel, a mellynek szemlélésén a’ jelen volt

Next