Regélő, 1837. január-június (5. évfolyam, 1-52. szám)
1837-04-16 / 31. szám
az atyai áldást bevégezve — tekints alá az égiek köréből, és áldmeg e’ kötést, melly Rózsádat a’ boldogság körébe vezeti.“ Eleknek valóban legboldogabb napja volt ez; eloszlott a’ kétségnek kínzó köde; gondolatai tündér erővel a' jövendőnek legboldogabb pillanatja körül lebegtek, ’s szivéhez szoktá jegyesét. Ebéd után elhatároztaték az öszvekelés napja, ’s ez az őszi napokra halasztaték; mert a’ szeretett atyának emlékét tisztelő Elek fél évet óhajtott tölteni mély gyászban, más részről pedig azon időre igéré Vidtor haza jutását. — A’ gyürüváltás nem jön többé titok, ’s valóban, kik a’ derék jegyeseket ismerték, áldást mondtak a’ szívcserére ; mert ők megérdemlők egymást. — Hetek, sőt hónapok voltak tanitói az eljegyzettek boldogságának; naponként látta Szeged Eleket, ’s Zákány boldogságát csak az zavará meg ollykor, hogy nem látható a’ lelki gyönyörben úszó párt; más részről pedig, hogy a’ győzelmes Szolimán hadának előre haladását és a’ magyar fegyver dicsőségének hanyatlását a’ naponként érkező kedvetlen hírekből tudnia ’s értenie kellett. Egykor Zákány a’ háza előtt zöldéit terebély hársok alatt a’ boldog jegyesek körében időzött, midőn távairól egy királyi testőri lovag vágtat feléjek, ’s illy szavak között: „Atyám! kedves jó atyám“ — az atyját már rég nem látta Vidor nyugvók a’ világtalan ősznek magosan dobogó keblén. — Elek kevés időn barátságban álla Vidorral, kinek megjelenése noha kedves és örvendetes volt, de a’ nagy tapasztalású Zákány abban még is egy mély titkot hívén rejtezni , előérzete némelly keserűket súgott szivének , ’s előbbi örömei csak hamar bús komolyságra változtak. A’ titok valóban köz érdekű vala, és képes volt volna megrázni a’ legkeményebb férsfi szivet is. — Zákány azt azonnal Tóth Mihályisal, Szegednek akkori fő túrájával közölvén — a’ két lelkes honfi abban egyezett meg, hogy legközelebbi reggel a’ városnak minden polgára a’ tanácsi ház udvarába megjelenjen. — Hajnal lőtt, de setét fellegek fedték el a’fellövelő napnak arany sugarait. Zákány felkelt; komorság terült el bánat lepte arczán, midőn öltözködve kardját, előkéré. — Elek és Andor már a’ teremben várták a’ szeretett atyát; Rózsa kézcsókolva üdvözlő őt, ’s midőn a’ reggeli elkölteték, körükbe vevőn vezették fel a’ tanácsházba a’ világtalan öreget. — Komorság láttatott minden arczon; mert a’ polgárságnak illy rendkívüli egybe-hivattatása előérzetökben nagy veszélynek érkeztére mutatott. — A’ tanács öszveült. Részére az udvaron volt elrendelve egy felemeltebb hely, körül pedig a’ várakozással telt derék polgárok álltának. — Ekkor fellép Andor a’ királyi testőr, ’s egy véres kardot emelvén fel, a mellynek szemlélésén a’ jelen volt