Regélő, 1837. január-június (5. évfolyam, 1-52. szám)
1837-01-15 / 5. szám
35 henyélésében ki hízott (az én szerette zsugori másítanak támasztékja) föl nem költ édes álmomból mondván, hogy: „megviradt! sietnék a’ már felőlem kérdezősködő — tegnap késő este haza tért — nagyanyámnak kézcsókolására!44 — „„Hajh! — kiállók, hirtelen csizmahúzam után kapva, az ajtón már kisuhanó apródra—hajh! vesztél volna kézcsókolásoddal, gaz kölyök !44 44 — Bosztím csillapodván eleget iparkodám még egyszer elszenderedni, ’s kifürkészvén fejem meleg helyét vánkásomon — előbbi helyzetembe tevém magamat; — de mind híjában már nem láthatára őt többé. Bocsánat szép olvasóménn! hétfői, azaz december 12-ki álmombani zavaltomnak elbeszélését igérém, ’s nézeteitek szerint talán el is tértem föltételemtől ! — Nem édesim! szükséges vala ezeket előre bocsájtanom; mert az év 365 éjéből egyedül András éjének van varázs hatalma a’ szerelmesek összejövetelére: mivel azonban én — mint említém — olly közel valók már a’ szerelem forrásához, minden practicámat előszedem elszalasztott madaramat még egyszer vissza kuruzslandó. Ugyanis — mire sem ügyelve — az említettem napot (dec. 12-ét) tűszem ki határnapul, ’s ennek estjén, lefektem előtt előszedém ,,Meyer’s Universumát, a’ Pfennig ’s Heller-Magazint, Panorámát, Kosmoramát, de még a’ nem rég kihalt, ’s vajha még egykor létre jutandó „Fillértár“ első évifolyamatjával sem elégedvén meg, segédül vevém „Wolf Pfennig Encyclopedie 44-jának minden tájfestményét; ezeket azonban megunván, Honművészünk ’s Rajzolatunk divatképeiből szemmelém ki magamnak azon álmomban látott angyalhoz leghasonlóbb alakot, ’s képzelem a’ tájfestmények köztt sétálgatni; végre elálmosodva hunyám be szemeimet — ’s gondolnátok sikerült bűbájomat.! ? ------Ó! igen is szépeim! ha ismét — ’s most még korábban — az én kedvelt másim által előtte való nap betanított szolgáló nem zavar álmomban ; — ő t. i. szokása ellen korábban telefonván orsóját (mert ugyan kinek jutna eszébe, hogy ma orsók, gúzsai, rokkák, ’s varrótűk ünnepe leend) ’s hamarabb menvén aludni, minekelőtte „Borítóra 44 harangoztak volna, piszkaiéval, abroncscsal, ’s varró-tűvel fölfegyverkezve, a’ háló szobámhoz közel álló tyúk-ülőre sietett — ma — Lucza napján — valamennyi tyúkot a’ piszkafával megriasztván, abroncson keresztül bujtatván, rosta alá burogatván, ’sa’t. az egész tollas departement-ban olly nagy revolutiót indított, hogy még a’ harmadik szomszédnak szárnyasai is elkezdtek kotkodácsolni. —Mi volt tehát ismét hátra , mint nekem fölébredni. Én tehát legott — nagy boszosan ágyamból fölugorván, papucsot és japonikát öltve, íróasztalomhoz iilék — szokásom elleni korán — terveket alkotandó az iránt, hogy ezentúl nem álomban (mert abban soha sem lehetek biztos, melly nap millyen babonára alkottatott) hanem ébren miként