Regélő, 1839. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)

1839-03-31 / 26. szám

lakóihoz, hol színész, moralista, iró , criticus, philosoph, humo­rista, academikus és nem academikus barátságos nyugalomban al­szanak , m­ig hit és feledékenység a’ legphantasticaibb módon du­­ettoznak fölöttek. Lelkem ekkori állapotját ecsetelni toltam kép­telen. Csak ti, kik a’ földi csapások legoriásbikát, a’ forrón szeretett szülőknek elhunytát sinlitek, — kiket gyönge korotok véd-angyalától foszta­­m­eg az engesztelhetlen halál, csak ti képzelhetitek egész valójá­ban a­ 17 éves árvának szomorú helyzetét. A’ sir felhantoltatott,— a’ gyászkiséret szétoszlék, de én, mint szélvihar által kekemétől fosztatott rózsa­szál, mint élő szobor áll­tam az üreg fölött melly legbecsesb , legdrágább kincsemet fedezi. Testben ’s lélekben leverve a’ sir keresztjére borultam; kisirt sze­meimet homály burkolá, keblemben kintenger dühöngött, lelkem zsibbasztó kábultságba merült. A’ pacsirta bucsú-dalt zenge már a’ nyugoti bérezek taréjával csókolódzó Titania után, midőn aléltságombol feleszméltem. Ün­nepélyes csend uralgott körűlém­, csak a’ lanyha Zelir pajkoskodott egy távolabbi sirhalom feszületje előtt ájtatoskodó ritka kellemű nő lenge fátyolával. Mint vigasztaló angyal, kit a’ kegyes ég szenve­déseim el iyhitésére küldött, hatott reám a’ lánynak szerat­ alakja; ’s valómat öröm és keserv elegyébül álló érzelem futotta­ át. E’ percztől a’ nagy mindenségben csak két tárgy érdekelhetett: atyám sirja, ’s az ajtatoskodó szű­z. És ha a’ temető korhadt keresztjei közti égő kényükben önthetém­ ki szivem buvát, és ha vele talál­kozom, vágyam, mint egy gyermeké, koszorúzva volt.— Hogy ér­zelemdús keblemben a’ rokon körülményekkel vivő kellemes nő iránt szellemi vonzódás támadhatott, hasonló azokéhoz , kik ugyan azon pályán ugyan azon czélért küzdenek , term­észetes­, hogysem megfejtése végett Plato furcsa tanjához kellene folyamodnom. Szívbajban legügyesb orvos az idő. Hetek múltával sebeim hegedni kezdenek , de kedélyem ábrándos jön. II. Isabella, a’ budapesti nőfüzér legékesb rózsája, az ifjúság bűvös bálványa, egy gazdag kereskedőnek gyámleánya volt. Szü­leit előbb ölelte­ át a’ halál csontkarja , hogysem magzatjoknak a’ szükséges nevelést megadhatók. Azonban mit a’ sors meggátlott, a’ tömérdek kincseiben büszke ’s e’ mellett magtalan nagybátya váltig kipótlá. így történt, hogy évek haladtával Hella az óriási város legmiveltebb, szeretetre legméltóbb hajadonává lön. Mondják, hogy művészileg rajzolt, a’ csalogánynál kellemesbben énekelt.

Next