Regélő, 1840. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)
1840-02-23 / 16. szám
sem ő maga, annál kevésbbé ismerek pedig faragatlan legényei. De a' yorki ifjak jobban tudók becsülni e’ kincset; és azért, mihelyest miss Ellinor (a’ hölgyet közönségesen csak kereszt nevéről nevezők, noha a’ házias D ru m m o n d sem volt kevésbbé kedves hangzatit) a' színfalak közül kilépett, tapsvihar rázá-meg az ingó állványt, és minden szegletből ezer dobogó szív , két ezer villogó tekintet repült elébe annyira, hogy még maga John Bull is szűnni nem akart taps és lábdobajba keveredett a’ tip-top karzaton. Vajha hű rajzát is adhatnám e’ halvány papíron a’ tizenhat éves hölgy mondhatlan kellemei ’s könyűségének, melylyel a’ nehány fillérgyertya pislogó fényében, a’ szemetes szinpadon lebegett. De toll elégtelen a’ szüziség ama legtisztább és szendébb leheletét, a’ szép éjpillangó szárnyán a’ porhont, ama sikamló ’s lebegő mozgékonyságát az Elfnek, amaz értelmileg bennső szövedék ’s életét korlátolt művészetének leirni. És van-e szó, kifejezni képes csengését ezüst hangjának, midőn az az énekben a’ hang-lajtorja tiszta fogain fel- ’s leszékelt, vagy midőn a’ fél-ének-beszédben, a’szenvedélyek , szerelem , kétkedés, remény, félelem és fájdalom buvárharangjait tudva és még is öntudatlanul hangoztatá ? De lilában erőködöm. Ellinor egyike volt ama ritka , csudálatos lényeknek, kiket a’ természet már születésüknél a’ művészet forrásából itat; kiknek ragyogó homlokára a’ művészi tökély bélyegét nyomja, hogy felhatalmazza őket a’ közvetlen ’s kifürkészhetlen életteljéből alkotásra, miként ő maga alkot. Hol volt volna különben alkalma Ellinor, egy szegény mosónő leányának felolvasást hallgatni a’ szósuly és szavalás felett ? mi könyvből fogja valaha kibetűzhetni a’ hű emberjellemezés titkait, kipuhatolni azon száz meg száz rejtzugot ’s titkos ösvényt, mellyen a’ kenyérkeresetes művészet, a’ haszonkémlés czélt ért ? Ellinor csak ama gyermekes tehetséget vette észre magában, más embereknek hajlongás, mozgalmait ’s hangját utánozni; anyja pedig, a mosónő, magyarázhatlan ingerlékenységet fedezett fel benne, minél fogva a’ legnagyobb ’s zajost öröm fokáról pillanat alatt könyvk ’s kétségbeesés örvényébe sülyedhetett. Művészetre hivatásról gondolat sem volt mind addig, mig Ellinor tizedik évében egy nyomorés alakosok ronda csapatját meg nem pillantó. A’ szennyes, rongyos függönynek föllebbentével szétszakadt a' leányka belseje is, és lázasan dobogó szivének azon mély meggyőződésével tért haza, hogy rendeltetése vagy ott a’ gőzös lámpákon túli deszkázat, vagy semmi legyen. Ezentúl maga is komédiázott; anyjának mosóteknője első színpadjául, egy kötény lovagpalástéul , a’ mángorló henger pedig harczbárdul szolgált. Még négy év folyt le, ’s ő először gyermekeket, majd soubreffe-okat, végre