Regélő, 1840. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)
1840-04-02 / 27. szám
hány küzdést váró akadályokban gondoltatik, Koszontó a’ lehetőt ’s tehetlent ellátónak ha másoktól keletkezett, gyávaság bélyege, ha bennünk támadt. Egy hónapot és igy egy harmadát tűrtem át én is azon időnek , mellyet ez után tulajdonolt pusztánkban töltöttem, ’s úgy látszik első tekintetre, hogy tűrésem némi gyávasággal határos, holott tudod bajtárs ! gyáva nem vagyok, hanem a’ békét mindenek felett szeretem ’s mindig nagy kedvem volt—ha lehetett — játszva adni túl a’ sors komoly gáncsain. Most is igy akarok próbát tenni. Ha dűlőre vihetem jó, ellenben pedig a’ sors velem ki nem köthet, vagy ha igen, csak párviadalra köthet. Azonban, ne valami szerelmes kalandban keresd ám e’ párviadallal fenyegetődző lázomnak okát. Mert jóllehet érzem magamban az osztani bő, könnyű, tartós, hű, tulajdonokkal hatalmasitott fogékonyságot, mellyben e’ csintalan szócskának — a’ szerelemnek — egy kedves tanártóli, bármilly széles magyarázatja is eltér; melly azt könnyen fel fogja, melly örökké, hűn, ’s a’ maga eredeti valóságában tartja magában, még is , éppen azon okból, miből némelly diszitményi festvényeket, jó távúiról, szerettem biz’ én mind eddig nézdelni. És láttam, mint izzadtt szénnek égetendő behantolt kalangyaként kedveséért a’ titkos szerelmű szép leány; — titkon izzadt, mert a’ mondhatlanul szép szőke hajú sudár ifjat apai halálos tilalom tiltá tőle. De a’ „vagy ő, vagy halál!44 jelszavas ifjú ismét végetlen , boldog imádottja karjain, ’s im a’ felrobajzott ajtóból dühtüzű szemvillámok csapnak rá légi gyulvány sebességével ablaknak ’s onnan a’ mélységbe riasztók. — Szerencsés szerencsétlen, hogy a’ pisztolyok elsülése pillanatig késett. A’ levetett tánczként összeomlott szegény szőke hajú ifjú remeklő gyógyászi ipar által helyre , ’s a’ szigorú atya egy házzal tovább állván ,béke porainak !s kiváná poharazva a’ boldog pár örömében osztozkodó lakomás nép. Azonban , tiz mézes hét ’s egy mérges év múlva, a’ szerelem izzó tüze gyűlölet - lángra lobbant , és a’ jelszó — „inkább a’ halál, mint 614 — leve. Ismét más, ki szerelem nem viszonozhatást hallott titkos mankóját előtte felfedezett sziv-bálványától, megcsonkittatá lábát, hogy a’ hasonalakúságban kegyét nyerhesse , — ’s golyó fűrtt szellőző lyukat fél év múlva az életuntt férj agyán. Sárkány teringettét is bajtárs: hát nem igazi fagylaltjai az ilylyes események párvágyunk hevének? Én is ezektől intetve csupa jó czélból álltam fel a’ fontolgatás dombjára az ovakodás csőjével élet-csillagom után kémlelődő, ’s uramba! még nőgyűlölőnek kiált-