Regélő, 1840. július-december (8. évfolyam, 53-104. szám)

1840-11-26 / 95. szám

vele néhányszor haját , ez szik­ét kezdi veszteni, ’s rövid időn egé­szen megfehérült.*“ „Hajkenőcs! nem boldogtalan szerelem? — kérdem, ’s a’ szó elhalt ajkaimon. — ,„Boldogtalan szerelem ? Hála Istennek! tizen­­nyolcz hónap óta boldogul ’s megelégedve élünk egymással Az, hogy nőmnek haja megőszült, nem hűti­­ el szerelmünket.*“ — „Nőd? Tizennyolc­, hónap óta?“—,„Bámulod ? hisz’ te egészen neki vörö­södül!44 — „Igen, emlékezem; nem említett illyes valamit. O ném­­berek ! Ha ha ha!“ Két szálra,11 tó. (Vége.) Ha az öregnek még legkisebb kétsége volt­ volna a’ szabados tettetése felől, el kelle annak osztania, látva Jerome titkolhatlan örö­mét, melylyel az a’ színlelt ittasság jeleit fogadá, ’s őt az ivás­­ra annyira unszolta, hogy Grandjone-nak m­ulhatlanul meg kelle ré­­szegednie, ha csak felét itta volna is meg a’ Jerome által reá toltt bornak, azonban az őrmester tetemes öblű fazekat tett az ágy árnyé­kába , ’s ebbe önté ügyesen a’ pohár tartalmát, mihelyest Jerome félre tekintett. Azonkívül nem mulasztá­ el az ittasság növekedését is majmolni , mind teste ingadozása, mind szemei forgása és nyel­vének akadozásában; ’s végre, midőn a’ valószínűség megsértésétől már nem tarthatott, fejét előre csü­ggesz­té, testével az asztalra dűlt, fejét karjaira gyámitá, ’s olly hatalmasan kezdett horkolni, mintha legmélyebb álomba sű­lyedt volna, azonban félig nyiltt szemekkel nem mulasztá­ el Jerome mozdulataira ügyelni. Gyantásában nem csalatkozott. Alig feküdt tudniillik néhány perczig szintett álmában, a’szaba­dos vigyázva felállt, hozzá lépett, vizsgálgatá , vallyon elég erősen alszik - e, ’s midőn erről meggyőződni látszott, gyors de óvatos ka­llással a’ kulcs-csomót igyekezett elragadni. De az őrmester azon­nal talpon volt, a’ cseleskedőt mellen ragadta, ’s kiáltó: , Horogra kerültél áruló! Leitatni akartál­, hogy gyönyörű czé­­lodat még is kivihesd ! Nem, barátom, igy nem alkudtunk, ’s most nyomban a’ parancsnokhoz megyek megkérdezendő, valljon az ő akaratja volt-e, hogy én egy újonc­., egy tapasztalatlan kotnyeles, egy gyáva árulkodó paj­­ánkodásának labdája legyek. Átláttam én, mit akarsz gyönyörű virág, de ki egy ősz harczlit kelepczébe akar keritni, korábban keljen­­ fel, mint kelméd!­ Az óra kettőt ütt­; az udvaron zaj támadt, mint szokatlan ese­mények előtt történik; a’ két férfiú fülelve állt. A’ házban gyertya­fények czikáztak , tompa hangok hatottak­­ fel, ’s fegyver csörgött.

Next