Regélő, 1841. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)

1841-05-30 / 43. szám

kiváltására; helyette felhatalmazott jelent­ meg. Az egyezés meg­történt ; jegyzők és tanuik előtt átvevem­ rendszerűleg az ajánlatot, mellynek erejénél fogva tizenöt ezer livrónyi jövedelem birtokába iuték; de helyébe minden iratomat pecsételve kellett kezeibe jut­tatnom. 4 . így váltunk­ meg. Most ismét magánosabban álltam a’ világ­ban, mint valaha. Egyetlen ifjiúsági barátom megcsalt; kedvelttem elárult; anyám megvetett, eltaszitott. Ez mind a’ kormányválto­zás első éveiben történt; azóta sokat forogtam emberek köztt, hanem a’ romlottságot mindenütt tapasztalán. Parisban alig menek­­hetem a’ haláltól; itt volt a’ Judás , előbbi toulousei barátom, bőszültt szabadság apostola, ’s aristokratiám vádlója. Szolgálatba álltam a’ respublikát sergeknél, ’s nehány táborozásban követém­. Rhanna mellett a’ Condeerok ellen harczoltam; a’ kivándorlottak­­kali egyik csatában megpillantám közttük Judást; rám ismert. — „Meg vagy végre?“— kiálta dühösen, ’s ellenem rohant, én pe­dig ellene. Mig egymással vívtunk, egy csapatombeli katona se­gédemül jővén, lelőtte. — Ám történetem­!" Ez elbeszélés alatt egy városkának postaháza elébe értünk. Elhatárzók magunkat nehány órai nyugalomra adni, ’s korán to­vább utazni. — A’ szerencsétlen férjfia sorsa miatt igen becses jön előttem. Következő napon reggelinél ülvén, végre igy szóllamlott­ meg , annál maradunk ; én Marseilbe utazom , onnan olasz országba ; öntől elválom.­ Nehezemre esett társaságától elesnem, azonban nem birhatom­­ tovább kisérésemre. — „Orny úr — mondám — ön bizalmával a’ leg­nagyobb részvétet költé­ fel bennem. Óhajtnám némi szolgálat ál­tal bebizonyíthatni, m­illy igen becsülöm. Most sajnos, nincs számá­ra egyebem jó tanácsnál.44 ,’S az mi volna?4­5 kérdé sötéten. „Ön szerencsétlen, igen szerencsétlen; mert minden jeles tu­lajdona mellett a’ legigaztalanabb, minthogy mint ifjú néhányban, kikkel történetből szorosb viszonyban volt, megcsalatkozott; de közönségesen, ki eleintén sokat is igen bizik, később kev­eset hisz és bizalmatlan. Néhány alacsony jellemű miatt nem kell egész világot megvetni. Hány , önhöz örömest közeledő , nemes szivet taszítha­tott vissza ! — Ne menjen Marseilbe , ne olasz­országba ; ott nem gyógyul­ meg; menjen Cransacba, a’ derék Albret családnál talá­­landja gyógyszerét. Ott tudják, eltűrik gyengeségeit, tisztelik je­lességeit ; ’s ön szintén ismeri a’ családot. Mondja­ meg, mellyik

Next