Regélő Pesti Divatlap, 1842. január-június (1. évfolyam, 1-52. szám)
1842-05-08 / 37. szám
37. szám. Vasárnap • Iffalus’ 8. 1842. Uj folyam KIADJA GAIAY JÁNOS-élni l éve. Az eltépett levél. „Al! jó napot, Lucilia! soha jobbkor nem jöhetett volna ön ; épen most írtam önnek, holnap az operába megyek s a’ szükségesek iránt tettem említést, na! de mivel itt van ön, levelem szükségtelen; menjünk boudokomba, majd ott mindent elmondok.“ Ekkint beszélvén az ifju d Arlincourt asszony , egy éves neje a nála sokkal idősb parlamenti tanácsosnak, eltépé levelét s darabjait erkélyesül a’ szélnek ereszté. Aztán varrónőjével szobájába tért, fontos tanácskozást tartani holnapi öltözete felett. Nincs mulatságosabb, mint légben repkedő sok papír darabkákat nézni, hogyan tánczolnak a’ szellő’ fuvalmán; remegnek mint a’ lepke’ szárnyai ide oda, le ’s fel szállonganak, mint megannyi szeszélyes gondolatok, egy ifjú hölgy’ fejecskéjében. Valóban ez megannyi repkedő gondolat volt, szinte kedvünk jöhetne öszszeszedni őket; mert nem ez igen csinos kis mulatság lenne. — De oh! d’ Arlincourt asszony’ erkélye alatt, azon pillanatban, midőn eltépett levelét a’ szellőnek átadá, két férfi ment, kik azonnal megállónak, kandilag nézvén a’ fejük felett szállinkozó havat. . Ez az erkélyről esik, ‘mindegyike a’ kandinknak, ügyesen kapván el néhány körülre szállongó paprikát, »lássuk, mi lehet.” Ez nem más volt,mint az ülésből haza térő d’ Arlincourt tanácsos. „Hm!?“ mormola a’ másik, egy hosszú sovány úr , „itt d’Arlincourt lakik , legalább a’ titkosrendőr főnök úgy mondá, es ha valamit ki tudnék venni ezekből a’ paprikákból.“ És a’ mellette hullákat elfogta. A’ többit pedig a’ szél szórta szét, ’S ime mit olvasott d’ Arlincourt, midőn a’ lépcsőkön fölfelé lépegetett pa-