Regélő Pesti Divatlap, 1842. július-december (1. évfolyam, 53-104. szám)

1842-07-24 / 59. szám

514 helyén, örült vagyok, nem alszom többé, én.......ó szánjatok meg! Collinet szemeit törü­lgeté. Pelletier mindent elkövete, hogy magához jöjön, ámde akaratja’ ellenére is eszébe ötlenek Collinet’ bohózati szerepei. Elkaczagta magát és annál inkább hahotára, minél inkább növekedni látó Collinet’ fájdalmait. „No jól van,’ szóla végre Pelletier, csak nyugtasd meg magad’. Mi korántsem akartuk ennyire csigázni a’ dolgot. — Ha előbb mondottad, mi is részeden lettünk volna.“ .És egy óra sem telik belé, az egész város tudni fogja az itt történteket.­ „Nem, egy hangot sem! Becsületemre fogadom. Sőt inkább kezedre fogunk dol­gozni.“ ,­ bárcsak semmit ne hallana­k a’ tör­téntekről. Pelletier úr! önt kérem, kö­­nyörgök önnek!4 „Ő egy hangot sem fog erről tudni.“ Elvégre Pelletier annyira urává lön in­dulatinak, hogy gúnyos arczvonásait, mel­­lyek Collinet’ fájdalmait nagyobbiták, erő­vel elnyomá. — „Valami jutott eszembe“ mondá­s. — „Akarod, hogy a’ Soros csa­ládhoz bevezesselek? — Lásd, én java­dat akarom eszközleni.“ ,Ön ki akar engem játszani.” „Ma estve egy kis társaság gyűl ott öszve . . . téged senki nem ismer. Téged mint idegen barátomat, foglak bemutatni. Collinet kétkedik a’ Pelletier’ ajánla­tában, ámde azért igen nagy ingerrel birt reá nézve. Lehetlenséget épen nem láta benne. Egy kis bálban, vendégek közt, gondolá magában, észre sem veendik őt. Ruhái nem voltak, Pelletier ajánlkozék ruháról gondoskodni. Ó, néhány jó, fur­fangos eszű barátjával játéknak tartá egy illendő báli öltözetet előállítani. — Össze­beszéltek, hogy ez titok maradjon és csupán azok lennének beavatandók, kik a­ bálban is jelen leendenek. Látván Collinet, mikép a’ dolog más fordulatot von, ’s Pelletier egészen komolyan vi­seli magát, megtörülé szemeit, hahotára fakadt és a’ legbőszebb harag egyszerre túlságos örömmé változék. Ugrálva ’s tánczolva ment az utczákon, egészen szál­lásáig. Pelletier ugyan eleinte egészen ko­molyan vette a’ dolgot, ámde miután ter­vét barátjaival közlé, ezek határtalan hahotára fakadtak és csakhamar átlátták, hogy a’ terv’ sikerülte vig órát fog ne­kik szerzeni. Elkövetkezők az est. Collinet Pelle­­tierhez ment ’s ott találta a’ többi urakat is, kik a’ titokba beavatva valának. Min­­denik hozott valamit, egyik frakkot, má­sik fekete nadrágot, harmadik mellényt. Tréfálva ’s enyelegve, a' vadonat uj szabású uracscsal, ménének a’ kirendelt helyre. Collinet, kinek keblében bizonyos homályos sajditás tünedezék föl, egészen kényök szerint hagyá őket magával bán­ni ’s e még legelmésb ötletekkel érinté saját átalakulását. Elértek a’ rendelt hely­re. Collinet szíve sebesen doboga. El­fojtott kaczaj közt mentek az előcsar­nokig, Collinet kérte ’s inté őket. Gyar­­­nitni kezdé a’ dolog’ szomorú kimenetelét. ’ Beléptek a’ kerti terembe. Az öreg urak asztal mellett játszanak. Clementina a’ zongora előtt üle. Soréi ur föláll. Gúny­ ’ nyal vegyes komolysággal , mit szeren­csére senki nem ven észre, mutatok be Collinetet. Clementina megismeré őt és pirulva sü­té le szemeit. Collinet, habár nem elfogódás, zavar nélkül is, de min­den esetre kellemesen viselé ’s tartá ma­gát. Pelletier, meg társai egymásra néz­nek, mosolyognak ’s végre hahotára fa­kadnak. Mintha menyke csapott volna le kö­zibök ; Collinet érzé, hogy bátorsága el­­hagyá. — Senki meg nem foghatá ezem urak’ különös magaviseletét. A’ nevetés.

Next