Regélő Pesti Divatlap, 1842. július-december (1. évfolyam, 53-104. szám)
1842-07-24 / 59. szám
514 helyén, örült vagyok, nem alszom többé, én.......ó szánjatok meg! Collinet szemeit törülgeté. Pelletier mindent elkövete, hogy magához jöjön, ámde akaratja’ ellenére is eszébe ötlenek Collinet’ bohózati szerepei. Elkaczagta magát és annál inkább hahotára, minél inkább növekedni látó Collinet’ fájdalmait. „No jól van,’ szóla végre Pelletier, csak nyugtasd meg magad’. Mi korántsem akartuk ennyire csigázni a’ dolgot. — Ha előbb mondottad, mi is részeden lettünk volna.“ .És egy óra sem telik belé, az egész város tudni fogja az itt történteket. „Nem, egy hangot sem! Becsületemre fogadom. Sőt inkább kezedre fogunk dolgozni.“ , bárcsak semmit ne hallanak a’ történtekről. Pelletier úr! önt kérem, könyörgök önnek!4 „Ő egy hangot sem fog erről tudni.“ Elvégre Pelletier annyira urává lön indulatinak, hogy gúnyos arczvonásait, mellyek Collinet’ fájdalmait nagyobbiták, erővel elnyomá. — „Valami jutott eszembe“ mondás. — „Akarod, hogy a’ Soros családhoz bevezesselek? — Lásd, én javadat akarom eszközleni.“ ,Ön ki akar engem játszani.” „Ma estve egy kis társaság gyűl ott öszve . . . téged senki nem ismer. Téged mint idegen barátomat, foglak bemutatni. Collinet kétkedik a’ Pelletier’ ajánlatában, ámde azért igen nagy ingerrel birt reá nézve. Lehetlenséget épen nem láta benne. Egy kis bálban, vendégek közt, gondolá magában, észre sem veendik őt. Ruhái nem voltak, Pelletier ajánlkozék ruháról gondoskodni. Ó, néhány jó, furfangos eszű barátjával játéknak tartá egy illendő báli öltözetet előállítani. — Összebeszéltek, hogy ez titok maradjon és csupán azok lennének beavatandók, kik a bálban is jelen leendenek. Látván Collinet, mikép a’ dolog más fordulatot von, ’s Pelletier egészen komolyan viseli magát, megtörülé szemeit, hahotára fakadt és a’ legbőszebb harag egyszerre túlságos örömmé változék. Ugrálva ’s tánczolva ment az utczákon, egészen szállásáig. Pelletier ugyan eleinte egészen komolyan vette a’ dolgot, ámde miután tervét barátjaival közlé, ezek határtalan hahotára fakadtak és csakhamar átlátták, hogy a’ terv’ sikerülte vig órát fog nekik szerzeni. Elkövetkezők az est. Collinet Pelletierhez ment ’s ott találta a’ többi urakat is, kik a’ titokba beavatva valának. Mindenik hozott valamit, egyik frakkot, másik fekete nadrágot, harmadik mellényt. Tréfálva ’s enyelegve, a' vadonat uj szabású uracscsal, ménének a’ kirendelt helyre. Collinet, kinek keblében bizonyos homályos sajditás tünedezék föl, egészen kényök szerint hagyá őket magával bánni ’s e még legelmésb ötletekkel érinté saját átalakulását. Elértek a’ rendelt helyre. Collinet szíve sebesen doboga. Elfojtott kaczaj közt mentek az előcsarnokig, Collinet kérte ’s inté őket. Gyarnitni kezdé a’ dolog’ szomorú kimenetelét. ’ Beléptek a’ kerti terembe. Az öreg urak asztal mellett játszanak. Clementina a’ zongora előtt üle. Soréi ur föláll. Gúny ’ nyal vegyes komolysággal , mit szerencsére senki nem ven észre, mutatok be Collinetet. Clementina megismeré őt és pirulva süté le szemeit. Collinet, habár nem elfogódás, zavar nélkül is, de minden esetre kellemesen viselé ’s tartá magát. Pelletier, meg társai egymásra néznek, mosolyognak ’s végre hahotára fakadnak. Mintha menyke csapott volna le közibök ; Collinet érzé, hogy bátorsága elhagyá. — Senki meg nem foghatá ezem urak’ különös magaviseletét. A’ nevetés.