Regélő Pesti Divatlap, 1842. július-december (1. évfolyam, 53-104. szám)
1842-10-23 / 85. szám
J ©®©®©®®®©®®®¡so® a ® Megjelenik minden héten két-® ©szer egy divat képpel. Elesi-® ©zethetni minden k.postahiva-® © tálnál. Külföldre csak a be-® © esik.főpostánál. Kolosvárott® © t. Méhes urnál. ® REGÉLŐ. ©®®©®©®©©®©®©©©Q © Ára félévre, helyben 5 ft. pos-® ©tán ti ft. pengő pénzben.Ki adó® © hivatal, Leopold - utcza az® © apáczák’ során levő 189 sz.® ©llottenbiller- ház , második® © emeletében. ® ®®&®&®&®®®®®®&®I PESTI DIVATLAP. KIADJA ÉS SZERKESZTI MÁSODIK October* 23. 1842. I* 1 * * ELL . TAVÁSZI UTAZÁSOK’ EMLÉK VIRÁGAI. I. Az utazónak ajánló és úti levele. Mi iránt ? mit vesztél ? ők nem kérdenek. — — El , én felém ! Szív szívhez szólhat itten, Jer, öntsd ki bánatod’ nekem meghitten ! Echo. El innen, el! ’S habár utamban a’ legóriásibb sas’ körmei által ragadtatnám fel az egek’ mérhessen magasába, ’s onnét az alvilág’ mély fenekére kellene lezuhannom, de én tovább az olympia istenek’ parancsára sem maradhatok itt! Élet vagy halál, de el innét, el! Hisz'az isten’ szent szerelmiért! Kivin a' szabadban, a’ természet’ nyílt ölén, már tavasz, új életet adó, zengő, virágzó , mindennél szebb tavasz fejledez; a’ tarka madarak’, a’ habzó vízesések’ tündéri bölcsődalánál mosolyogva kereget ki a’ növények’ milliárdja, a’ fülmile énekel , ’s fájó szivének vérhullámai rózsa- é fodrok’ képeiben állanak elő, a’ gerle örömében búsan búg, ’s bánatában felé kaczag; a’ fehér hótömeg a’ halál fekete üres álmaival együtt siránkozó köny 3 cseppekben olvada fel; a’ ragyogó virányok’ ingerlő illata , a’ zephyr’ szende titkos susogása, a’ béretek, erdők’ zöld tengere, és az egész föléledt mindenség, uj remények, uj örömök, uj élvezetek’ csábjaival kecsegtetik a’ nap’ sugáraitól megihletett halandót. Ó ha a’ napnak ezen forróbb lángolását, ezen enyhítő légváltozást nem értenek, ha egy két ablak közt az árva kis virágok’ holtan született himbáit nem látnák, itt, e’ kietlen, örökké téli ruhában dermedező nagy városnak szűk börtönfalai közt észre sem lehetne vennünk, hogy már a’ szabadban a’ természet’ legdicsőbb élete ünnepel! Es hát innen, el!e’ mostohától a’ természet’ édes anyai ölébe! — De vájjon a’ szellemi, az érzelmi világban nem lelhetném-e föl azt, mit az anyagi’ körében olly hasztalanul keresék? — Bejártam hát képzeletem’ szárnyaival szeretett édes hazám’ legszebb, leggazdagabb birtokait, ’s akarám a’ honi üdv’ virágzó kincshalmazát,középponti városunk’ feje- és szivében összesítve látni; de a’ kevés zsenge bimbó közt, mennyi kebelvérezö tövisen, mennyi gazon, hány kártékony mérges kigyón, ’s milly szétszaggatott zord pusztaságokon akadtak fel künyerő szemeim! ,Hol van a’ hon?4 — kérdém a’ költő’ fájdalmas feljajdulásával, — 85