Regélő Pesti Divatlap, 1842. július-december (1. évfolyam, 53-104. szám)

1842-11-24 / 94. szám

hiba nálunk mindenütt, de sehol annyi, mint nevelési rendszerünkben, és mi sem kíván olly alapos és gyors javítást, mint ez. Legújabban a’ debreczeni collegium’ számára a’ most már alig használható , ré­gi rozsdástól igen különböző iskolai rend­szer van tervezve; meglássuk eredmé­nyét, ha majd sükerbe fog menni. A’ col­legium csinos ’s eléggé nagy (mintegy 26,000 kötetet magában foglaló) könyv­tárral bir, melly két oszlopos , karzatos teremben állítaték fel, ’s hazafius öröm­mel lehet itt a’ Ferenczy által ügyesen készített Csokonay-mellszobrot, ’s a’ csá­szárok’ ellenében Rákóczy, Bocskay és Abafy’ arczképeit látni. A’ könyvtár szép dolog, kivált könyvtelen hazánkban; a’ könyvtár szép dolog, kivált ha használják, de nem úgy, mint nálunk, hol az többnyire csak fényűzési czikk, a’ szellemi világ’ néma,használatlan zárt koporsója.—Több tudományos segédeszközein kívül van a’ debreczeni collegiumnak botanikai kertje is, melly nem rég alapítatván, még most csírájában szendereg, ’s tán együtt fog felvirulni a’ tanoda’ uj, javított szerke­zetével. — Valamint Sáros-Patakon, úgy Homokos- Debreczenben is az uj mellett aggastyánként roskadozva, ’s háttérbe szorítva áll a’tudomány’sok gőzétől meg­­feketült régi collégyom, melly laktanyául szolgál számos apró és tógás diáknak. Valódi kaszárnya! Mindkettőben csak pro­tont, fekete czipó , kemény fenyíték! itt profót, ott ellenőr (contrascriba), itt a’ sok Frivaldiener, ott a' sok gubás men­­dikáns, több sanyaruság, mint öröm.­­ — Reformatus tanodáinkban az úgyne­vezett publikusok, vagy is papi és oktatói pályára nem készülő, ’s tógát nem viselő világfi-tanulók’ sorsa sokkal jobb, mint a’ lógásoké, kik nagyrészint a’ collegium’ jóléteiben részesülvén, a’ felsőbbségtöl erősebben függenek. Hallám, hogy a’ hosszú fekete tógák, a’ nagy-enyedi col­legium' példájára,a’ debreczeni is ki fogja küszöbölni; okosan, uraim, és fölötte kor­szerűen! Láttam Debreczenben egy régi könyvet, melly egykori tógás deákjaink’ régi viseletét ábrázolja, ’s nagyot nevet­tem a’ rókatorkos mentén, a’ hegyes orrú, ránczos csizmán, a’ három szegletü kala­pon , kalpagon és főleg a’ ezopron, és a’ vén deákok’ nagy bajuszos arczán. A’ mostani tógás viselet is, kivált a’ fiatalabb tanulókon, furcsán veszi ki magát, míg a’ korosabbnak több tekintélyt, é s bizonyos áltató tiszteletes színt látszik kölcsönözni. Sehol sincs nálunk annyi vén diák mint a’ mi reform collegiumainkban. A’ jó pap holtig tanul, — mond ugyan a’ közmon­dás — de még is különös az, ha korosabb, család­apának illő embereket magolni, is­kolába járni és leczkézni látunk. No de e­ tekintetben majd mindnyájan született szí­nészek vagyunk, ’s az élet’ valódi czélja, a’ többségei pályája’minden fokozatán ké­születlen tanuló-gyermeknek találja. — Vidékeken sok elmés aneedota és bonmot forog fenn a’ tógás diákok’ sajátos életé­ből kikapva, különösen eredeti zarándok­­lásuk, a’ legatio’ boldog időszakából, mi­dőn a’ sátoros ünnepekben, mindenfelé papolni kiküldött diák, a’ pap-rectornál, vagy naás valamelly úri pártfogónál meg­szólván, itt a’ költemény’ nagyító nyelve szerint, sok comicai kalandon és viszon­tagságon esik keresztül. Szakál barátom a’ Nemzeti almanachban igen derék nép­dalt irt a’ Légátusról, de nem emlékszem, hogy más költőnk tárgyul használta volna ezen víg költeményre gazdag anyaggal szolgáló missionariusi viszonyokat. Debreczenben mulatósunk alatt hazánk’ egyik legtudományosabb írójának vendég­szerető házánál estvély tartatván, mi is jelen voltunk, ’s örömmel látónk itt egy , leginkább szépnembeliek­ ’s ifjúkból álló, műveit, ’s közérdekeink iránt is lelkese­déssel viseltető társaskört egyszerűen '.

Next