Regélő Pesti Divatlap, 1843. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-06-01 / 44. szám
Tettetés-e, vagy belösztön, Vagy akár mi más ? Csak hogy a’ halottra könyet Ejteni szokás; Engemet viz ott se érjen, 'S már ha sírni kell, Sírja hát hideg poromra Konyát borkehely. Petőfi Sándor: A' HAT CALAIS-I. Das Wohl des Ganzen ist das grösste Ziel der Tugend. Lafontaine. Harmadik Eduard angol király, hatodik Fülöp franczia királylyal viselt háborúja’ alkalmával megszállá Calais városát 1346-ban. A’ magokat vitézül viselt francziák’ utalkodott ellenállása, sokat feláldoztatott népéből Eduárddal, ’s ugyanannak kiszámított ostromát meghiusitá. Évig tartott a’ kemény ostrom, ’s ha a’ városban támadt éhség nem kényszerítő vala a’ polgárságot városa’ feladására, sikerült volna a’ franczia vitézségnek elfoglalni a’ főbb helyeket, ’s félbeszakasztani az ostromot, minthogy Fülöp is készült felszabadítni a’bezárttakat. De az éhség a’ lakosok’ egy részét fölemésztő, ’s okuk volt a’ még élőknek rettegni , további ellenállás’ esetében amazok’ borzasztó sorsától. Fienne János a' megszállott város’ kormányzója, nyomatva az uralkodó ínségtől, elvégre 1347-ben követet küld Eduárd’ táborába, azt a' városnak bizonyos kötés, ’s feltételek alatti feladásáról értesítőt. A’ hosszas táborozás, nagy veszteség, makacs ellenállás miatt ingerült király, mitsem akart először hallani feltételekről, de ezek nélküli magamegadást kívánt, nyilvánítván határozatát, miként a’ lakosok’ ’sörsereg’ egy részét leöletendi, a’ másiknak kegyelmez váltságdíjért. E’ borzasztó szándékról, mindazáltal lebeszélék tanácsosi, a’ kormányzó’ követe’ távozása után, félvén a’ haragra gyűlt Fülöp’ visszatolásától. El is állt Eduárd e’ szörnyű határozattól, de hat polgárt kívánt közösök, kik bűnbánólag , fedetlen fővel , nyakukba akasztott kötéllel jelenjenek meg a’ táborban, hozván magokkal a’ város’ kulcsát, kik a’ többiért mint elégtevő áldozatok essenek el. Az uj határozatot a’ kormányzónak Mauni követe által adatá tudtára, ki erre egész lényében megrázkódott, kételkedvén, ha várjon találkozik-e Calaisban illy önkénytes áldozat? a’ találkozás’ esetében pedig azok’ gyászsorsa szomoritá „Azonban maradj,uram! — szól esdve Maunihoz — talán nem hagyta még el az erény, mint szerencséje Calais—t; légy szemtanúja a’ történendöknek.“ A’ kormányzó hírnököt külde Calais’ minden utczáira, népét, egy a’ várost tárgyazó fontos dolog miatt bizonyos helyre összehívót. És megjelenők népe a’ kijelölt nyilttéren, ’s ah! az egész’ kedélyén félelem ’s remény látszott küzdeni ; a’ sanyart arczokon éhség honolt. A’ kormányzótól kisérve megjelent a’ követ is, ’s hallatta a’ lélekrázó izenetet. Halálcsend uralkodott beszéde után a’ seregletben; lélekháború tűnt fel az arczvonalakon; egyik a másikra nézett, kérdőleg: „kész vagy-e áldozatra menni a’ közjóért?“ A’ magukban, ’s másokban ehhez mért lelkierőt nem értő, nem hivő