Regélő Pesti Divatlap, 1843. július-december (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-11-26 / 43. szám
1349 RÓZSA HEGY. Deési népmonda. I. Ott, hol a’ két Szamos’egyesült hullámai andalítón öszhangzó morajjal ömlenek tovább, épen Deés városa’ irányában, mintegy a’ habok közöl, kevélyen látszik kiemelkedni egy hegyorom. Ki látá valaha Magyarhon’ szíve, Buda-Pest mellett, az és Duna’ partján magasló borosemlékű sz. Gellérthegyet, lehet valamennyire fogalma a’ város és hegy’ fekvéséről. Azon időben , midőn az erdélyieken önkényes hatalmat gyakorló törökök Barcsai Ákost toják a’ magyarok’ nyakára ’s ülteték a’ fejedelmi székre, a’ föhatalomból kivetköztetett IIádik Rákóczi György, az elvesztett méltóság’ visszaszerzéséért több rendbeli harczot változó szerencsével folytatott, ’s a’ háború’ szünet nélkül támadó viharai szakadatlanul dulák a’ szerencsétlen hont, e’ hegy’ kúpján egyszerű vár vala látható, mellynek sánczai ma is jól kivehetők, ’s helyén köveiből készült ízléstelen kápolna áll. Dandor nevű agg magyar nemes laka a’ várat, egyike azon hajdan gazdag, daczos földes uraknak, kiknek vagyonukat a’ szünteleni háborúskodások ’s viszályok fölemésztek. Nejét a’ halál agg napjaiban ragadá ki karjai közöl, ’s csak erényeiben mint bájaiban dús leányát, Rózsát adák a’ végzetek , vigasztalóul a’ fájdalmak, ’s résztvevőül a’ sors’ csapásaiban. Ő mindazon tulajdonokat fel kezdé találni leányában, mellyekkel neje bírt volt. Valahányszor Rózsára tekinte, a’ komor bú’ méla vonásait lehete arczán észrevenni, de a’ mellyeket csak hamar önkénytelen mosoly válja fel, ’s illyenkor az örömtől sugárzó szemekben könycseppek csillogtak ’s észre lehete venni a’ magasztos érzelemtusát, melly keblétdula ’s többnyire illy szavakba végződött: „Ilyen volt kedves Máriám . . . ő anyja’ leánya..............!“ Élete’ 18-dik tavaszában virágzó Rózsa, nem csak szép, jó, kellemes, de vallásos is volt. Reggel, midőn a’ felkelő nap’ varázssugári arany színnel kezdek bevonni a’ távol’ bérczeit ’s rónáit, már lépdegélt a’ hegyi úton lefelé aranyszegélyü imakönyvvel kezében, egyszerű fejér öltönyben. Ki látá illyenkor a’ fekete hajfürtöktől árnyékolt leírhatatlan arczvonásokat, önkénytelen odaengedéssel merengni a’ jövő’ rózsaszín reményein, ki látá egybekulcsolva kezeit, mondhatatlanul hajoló fényben égő szemekkel — mintha azok fel a’ csillagok’ honába vágynának repülni rokonaikhoz — buzgó imát zengeni a’ mindenek’ urához, ki hallá ezüst hangja’kellemes csengését, midőn szent énekre nyíltak meg szendén epedő ajkai, felkiálta : ő angyal. Egy napon szent kötelessége’ végeztével fellengő ábrándok ’s édes gondolatok’ társaságában ballaga fel Rózsa a’ várba. Szobába léptével atyja őt szokatlanul nyugtalan pillanatokkal merőn végig nézé. Egyikével azon szinte kiállhatlanoknak tetsző tekinteteknek, mellyeket mindig valami fontos fölfedezés vagy életbevágó dologbani változatlan határozás’ kimondása szokott követni, minek hatásáról fölötte bizonytalan a’ nyilatkozó ,Kedves leányom ! — szólt az atya, — életem’ végnapjait közeledni érezém, jelen az idő, mellyben lővén 1350