Regélő Pesti Divatlap, 1844. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)
1844-03-31 / 26. szám
403404 válasza. „Ezen arany utolsó, mit meghagyott. A’ dámára“ ezzel az aranyat mintegy erőművileg a’ játszóasztalra veté. A’ kapitány elhúzta. A’ dáma ..vesztett. A’ kapitány mosolygva löké az aranyat az asztalon fekvő többihez. „Most visszadom a’ kérdést“ monda Facio „meg van elégedve? most mindenem birja. „Ön tréfál“ viszontá a’ kapitány „önnek még gyönyörű ház van birtokában. Ön, a’ kis játékban szerencsétlen volt , úgy ezt a’ nagyban kell keresni, Örömest adnék önnek revanchet. Házára adok ötezer aranyat — akarja ?“ „Nem“ kiálta Facio hirtelen,’s erős hangon. „A’ házzal nincs semmi. Azt verje ki fejéből.“ „A’ mint akarja“’s az asztalon fekvő pénztömeghez hajolt, rendbe szedendő. „Kényszerűm nem akarom , kedviért akarám tenni, hogy módot adjak kezébe, ismét hozzájuthatni pénzéhez. Jó éjszakát.“ A’ kapitány a’ pénzgört (rolle) egy pénztárocskába téve, ’s bezárta. Facio’ szemei előtt tarkafelhőként uszék az. A’ kapitány a’ pénztárt hóna alá vévé, ’s már az ajtónál volt. „Álljon meg“ szólt Facio szorult hangon. „Tegye ki pénzét ismét — ajánlatát elfogadom.“ „Jo“ viszonzá a’ kapitány — lassan visszatérve. „Ott van tinta, toll ’s papiros , házára írjon hiteles kötelezvényt. Ez alatt a’ pénzt rendbehozom.“ Facio asztalhoz ült ,'is irt. A’ kapitány a’ pénztárból ötezer aranyat számlált ki a’ zöld asztalra. „Mellyik kártya kell?“ kérdé a’ kapitány, a’ Facio adta oklevelet gondosan átolvasva, ’s a’ pénz mellé téve. Facio kis ideig gondolkozék *— „az öreg“ mormogá magában „alapitá szerencsémet, ő nem hagyand süllyednem. A’ választandó kártyánál élénken gondolok reá. — „Coeur király“ kiállta a’ kapitányhoz, a’ kártyát maga előtt tartva, ’s erősen fölnyitott szemeit rámeresztve. A’ kapitány a’ taillet elvoná. Facio’ homlokáról hidegverejték csepegett. Az ötödik húzásnál a’ király vesztett. „Különös c sipegé a’ kapitány, mialatt a’ kötelezvényt a’ pénztárba tette. „Ön ma mind a’ nagy, mind a’ kis játékban szerencsétlen. Kutasson még föl valamit, holnap ismét itt talál. Ön ismer ’s tudja, hogy velem lehet kezdeni.“ Facio homlokon üté magát ’s lélektelen rohant házához. Porcia már lefeküdt, a’ maga szobájába sietett, hol fáradtan veté magát egy székre. Jövője’ képei pokol’ rémeiként tűntek elő. Eltökélő éltének még ez éjjel véget vetni. Fiára való visszaemlékezés, ’s a’legnagyobb szerencsétlenség’ óráiban, Porcia jobb napjai’ részese iránt újra éledő szerelme, ettől visszatarták. Holnap helyzetét Porcia előtt fölfedezni, kezét neki ajánlani, vele ’s fiával a’ várost titkon elhagyni, a’ távolba idegen név alatt előbbi mesterségét folytatni vala szándéka. Ezen szándék némi nyugtot ada. Mint a’ hajótörést szenvedő szerencsétlen , ki a’ megragadott keskeny deszkával merül el — erősen kapaszkodva ez utolsó reményben. A’ nap’ elősugárai’ föltüntével Porcia’ szobájába sietett, vele eltökélt szándékát közlendő. Ezt még az álom’ karjaitól szorosan átölelve lelé, —’s őt fölkölteni nem merte. A’ kertbe ment. A’ lombsétányon szilaj sebességgel járt föl ’s alá, végre az alsoron Porcia’ szavát hallá. Hirtelen hozzá futott. Szerencséje’ alászállását tőle addig gondosan titkolá. Mivel darab idő óta gondja inkább kívánsága’ betöltésére, mint Facora volt, ’s ez fogyatkozást szenvedni semmiben sem hagyá, jövedelmei’ csökkenésének előtte rejtve kelle maradnia. Minden kellemetlenségért, mi Faciot a’ házon ki is érte, Porcia lakott, ’s minthogy magaviselete miatt hozzá való szerelme , kebléből kihűlt, iránta parancsoló hangot von; ’s vele , mit érte tán, drágán fizettető. De Porcia azon haszonlesnél fogva, mi beljegyébe kitűnő volt, Facio’ durva szavaival keveset gondolt; pénze ’s ajándéki százszoros kárpótlást adának. Porcia már Facio’ külsejéből, — ki halálsápadtan, reszketve , félénk tekintettel állt előtte , ’s tompa hangon kérte, hogy szobájába kisérné fontos mondani valót közlendőt, — sejté — hogy valami szörnyedelmest hajland. Követte — ’s Facio jelen körülményeit felfedezte, hogy egészen elszegényült, ’s igen beteg. Hozzátéve, hogy a’ kedvező viszonyt, miben most áll, tovább tartani ’s folytatni tehetségében nincs, de szive’ jósága, ’s az előbbi idők’ emlékénél fogva reményű, hogy minden megszorítást eltürend, ’s kezét meg nem vetendi. Minthogy mesterségét jól érti, hiszi, hogy a’ távolban kézimunkája által neki ’s fiának elegendő élelmet szerezhet. Porcia, beszéde alatt csudálkozva nézett rá, ’s mivel a’ jelen viszonyoknál erőtetést, ’s tettetést szükségtelennek tartott, egyenesen kimondá , hogy a’ balsorsot , mi érte, csak magának tulajdonítsa ; ő nem azért jött a’ házba, hogy vele éhezzen vagy kolduljon, ’s még ma elhagyandó. Most mintegy homály hullt le Facio’ szemeiről. Az ármánykodó kígyó csalárd, ’s tettetett magaviselete leleplezve feküdt előtte, — ’s e’ pillanatban mégis élénkebben, mint valaha, érzé, hogy nélküle nem élhet. Hálátlanságát ’s mindent, mit eddig értetön, lángoló sziliben állitá elő, hogy nejét miatta hagyá el ’s döntő sírba, menedéket kérései ’s erősítéseibe keresett. Porciának lelkébe kiáltá, hogy fián ki-