Regélő Pesti Divatlap, 1844. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-03-31 / 26. szám

403404 válasza. „Ezen arany utolsó, mit meghagyott. A’ dá­mára“ ezzel az aranyat mintegy erőművileg a’ játszó­asztalra veté. A’ kapitány elhúzta. A’ dáma ..vesztett. A’ kapi­tány mosolygva löké az aranyat az asztalon fekvő töb­bihez. „Most visszadom a’ kérdést“ monda Facio „meg van elégedve? most mindenem birja. „Ön tréfál“ viszontá a’ kapitány „önnek még gyö­nyörű ház van birtokában. Ön­, a’ kis játékban szeren­csétlen volt , úgy ezt a’ nagyban kell keresni, Örömest adnék önnek revanchet. Házára adok ötezer aranyat — akarja ?“ „Nem“ kiálta Facio hirtelen,’s erős hangon. „A’ házzal nincs semmi. Azt verje ki fejéből.“ „A’ mint akarja“’s az asztalon fekvő pénztömeg­hez hajolt, rendbe szedendő. „Kényszerűm nem aka­rom , kedviért akarám tenni, hogy módot adjak kezébe, ismét hozzájuthatni pénzéhez. Jó éjszakát.“ A’ kapitány a’ pénzgört (rolle) egy pénztárocská­­ba téve, ’s bezárta. Facio’ szemei előtt tarkafelhőként uszék az. A’ kapitány a’ pénztárt hóna alá vévé, ’s már az ajtónál volt. „Álljon meg“ szólt Facio szorult hangon. „Tegye ki pénzét ismét — ajánlatát elfogadom.“ „Jo“ viszonzá a’ kapitány — lassan visszatérve. „Ott van tinta, toll ’s papiros , házára írjon hiteles kö­telezvényt. Ez alatt a’ pénzt rendbehozom.“ Facio asztalhoz ült ,'i­s irt. A’ kapitány a’ pénz­tárból ötezer aranyat számlált ki a’ zöld asztalra. „Mellyik kártya kell?“ kérdé a’ kapitány, a’ Fa­cio adta oklevelet gondosan átolvasva, ’s a’ pénz mellé téve. Facio kis ideig­ gondolkozék *— „az öreg“ mor­­mogá magában „alapitá szerencsémet, ő nem hagyand süllyednem. A’ választandó kártyánál élénken gondolok reá. — „Coeur király“ kiállta a’ kapitányhoz, a’ kár­tyát maga előtt tartva, ’s erősen fölnyitott szemeit rá­meresztve. A’ kapitány a’ taillet elvoná. Facio’ homlokáról hidegverejték csepegett. Az ötödik húzásnál a’ király vesztett. „Különös c sipegé a’ kapitány, mialatt a’ kötelez­vényt a’ pénztárba tette. „Ön ma mind a’ nagy, mind a’ kis játékban szerencsétlen. Kutasson még föl vala­mit, holnap ismét itt talál. Ön ismer ’s tudja, hogy ve­lem lehet kezdeni.“ Facio homlokon üté magát ’s lélektelen rohant há­zához. Porcia már lefeküdt, a’ maga szobájába sietett, hol fáradtan veté magát egy székre. Jövője’ képei po­kol’ rémeiként tűntek elő. Eltökélő éltének még ez éjjel véget vetni. Fiára való visszaemlékezés, ’s a’legna­gyobb szerencsétlenség’ óráiban, Porcia jobb napjai’ részese iránt újra éledő szerelme, ettől visszatarták. Holnap helyzetét Porcia előtt fölfedezni, kezét neki ajánlani, vele ’s fiával a’ várost titkon elhagyni, a’ tá­volba idegen név alatt előbbi mesterségét folytatni vala szándéka. Ezen szándék némi nyugtot ada. Mint a’ ha­jótörést szenvedő szerencsétlen , ki a’ megragadott kes­keny deszkával merül el — erősen kapaszkodva ez utolsó reményben. A’ nap’ elősugárai’ föltüntével Porcia’ szobájába sietett, vele eltökélt szándékát közlendő. Ezt még az álom’ karjaitól szorosan átölelve lelé, —’s őt fölköl­­teni nem merte. A’ kertbe ment. A’ lombsétányon szi­laj sebességgel járt föl ’s alá, végre az alsoron Porcia’ szavát hallá. Hirtelen hozzá futott. Szerencséje’ alá­­szállását tőle addig gondosan titkolá. Mivel darab idő óta gondja inkább kívánsága’ betöltésére, mint Fac­ora volt, ’s ez fogyatkozást szenvedni semmiben sem ha­­gyá, jövedelmei’ csökkenésének előtte rejtve kelle ma­radnia. Minden kellemetlenségért, mi Faciot a’ házon ki is érte, Porcia lakott, ’s minthogy magaviselete miatt hozzá való szerelme , kebléből kihűlt, iránta parancso­ló hangot von; ’s vele , mit érte tán, drágán fizettető. De Porcia azon haszonlesnél fogva, mi beljegyébe ki­tűnő volt, Facio’ durva szavaival keveset gondolt; pén­ze ’s ajándéki százszoros kárpótlást adának. Porcia már Facio’ külsejéből, — ki h­alálsápad­­tan, reszketve , félénk tekintettel állt előtte , ’s tompa hangon kérte, hogy szobájába kisérné fontos mondani valót közlendőt, — sejté — hogy valami szörnyedel­­mest hajland. Követte — ’s Facio jelen körülményeit felfedezte, hogy egészen elszegényült, ’s igen beteg. Hozzátéve, hogy a’ kedvező viszonyt, miben most áll, tovább tartani ’s folytatni tehetségében nincs, de szive’ jósága, ’s az előbbi idők’ emlékénél fogva reményű, hogy minden megszorítást eltürend, ’s kezét meg nem vetendi. Minthogy mesterségét jól érti, hiszi, hogy a’ távolban kézimunkája által neki ’s fiának elegendő élel­met szerezhet. Porcia, beszéde alatt csudálkozva nézett rá, ’s mivel a’ jelen viszonyoknál erőtetést, ’s tettetést szük­ségtelennek tartott, egyenesen kimondá , hogy a’ bal­sorsot , mi érte, csak magának tulajdonítsa ; ő nem azért jött a’ házba, hogy vele éhezzen vagy kolduljon, ’s még ma elhagyandó. Most mintegy homály hullt le Facio’ szemeiről. Az ármánykodó kígyó csalárd, ’s tettetett magaviselete leleplezve feküdt előtte, — ’s e’ pillanat­ban mégis élénkebben, mint valaha, érzé, hogy nél­küle nem élhet. Hálátlanságát ’s mindent, mit eddig érte­tön, lángoló sziliben állitá elő, hogy nejét miatta hagyá el ’s döntő sírba, menedéket kérései ’s erősíté­seibe keresett. Porciának lelkébe kiáltá, hogy fián ki-

Next