Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)

1844-08-25 / 8. szám

228 227 műveltebbnek tartatik, és valóban "a ferde álműveltség mesterkélt ü­vegházában most már alig találhatjuk fel a ter­mészet virító zöldjét, de ahelyett a nagy világi közromlott­ság , az életuntság, nyomor és boldogtalanság halványsár­ga színeivel kell majd mindenütt találkoznunk , s leginkább a keserű zöld epének kiáradása ömlik el ezen beteges világ felszínén. A veres szili a vérengző harczviszálkodás , boszú­­állás színe! Borzasztó állati szili, melly még­is inkább ural­kodik az emberek, mint az állatok közt. A sárga szin az irigység, féltékenység és beteg­ség színe. — Ártalmas rész szin, de hiába, nagyon em­beri ; kivált a sárga aranyszin , leginkább ez fogja meg az ember kezét, ezen aranyszin leginkább az önzés színe, melly a világ czifra nyomorát csillogó himporával födözi, mert az arany sem mind valódi, sokkal több a szinarany. A fekete szin a buta m­iveletlenség, a bú és fáj­dalom , a bűn és halál gyász­szine, melly túlnyomó hata­lommal uralkodik és dúl az emberiség közt. — El is ismeri ezt a műveltebb európai nép , s mintha gyászolná e szo­morú körülményt, — majd minden férfi fekete frakkot, fe­kete nadrágot, fekete kalapot, fekete keztyűt visel — csak még fekete álarcz kellene hozzá, s a fehér embert alig le­hetne megkülönböztetni a négertől és a manótól. A fehér szin a szabadság, felvilágosodás, őszin­teség , béke , becsületesség és ártatlanság szép színe, melly habár sok rész ember által nagy részben bemocskoltaték , de azért az emberiség lelkéből a tiszta fehér szint soha nem irtandja ki a rosznak és sötétségnek fekete ördöge. Mindig volt és lesz elég felvilágosodott, őszinte , erényes , igazsá­gos, szabad ember, kiket sem a vesztegető aranyszín, és semmiféle csábító külszin soha nem képes eltántorítani az igaz útról! — De ki hinné azt, hogy néha a fehérszinű ár­tatlanság is árthat, mert hiszen hány ártatlan szépség volt már a szinek ártalmára ! Minő szint kell még megemlítenem, miután a főszine­­ket rendre sorozom? Igaz, van még két alárendelt szin, mi szinte igen nagy szerepet játszik a világban : a sző­k­e és a barna szin. A legrégibb idők óta nagy vita van afölött: vájjon mellyik szebb, a szőke-e vagy a barna hölgy?Melly nagy fontosságú kérdés azonban könnyen megfejtetett újabb időnkben az által, hogy most már nem divat többé csupán csak szőkét, vagy egyedül csak barnát szeretni, hanem anniál nagyobb divat: szőkét is barnát is szeretni egyszerre. Igen hibázna, ki a szint egészen holt dolognak tarta­ná, mert van ám elég eleven szin is, minek ismét bi­zonysága az , hogy a szin néha kiált is, ri is, mert van sok kiáltó, és kirívó szin! Mellyik már most ennyi közül átalában a legesleg­szebb és legjobb szin? Én azt tartom, hogy a világos és a természetes szin! Vajha minden ember világos szint viselne fejében , és természetes szint szivében! Mi magyarok háromféle nemzeti szint viselünk, és ha őseink már Ázsiában is viselék ezen három szint, úgy az igen illett akkorában a magyarhoz, s tökéletes öszhang­­zásban volt nemzeti életével ; mert őseink Ázsiában mind magyar nyelven szólottak, mindgyáran nemzeti köntöst vi­tek, saját nemzeti vallással bírtak, szokásaikban, erköl­cseikben , testben és lélekben mindnyájan magyarok valá­­nak. Igen , ők méltán tüzék nemzeti lobogójuk szinei közé a verést, mert akkorában legfőbb szenvedélyök volt az idegen ellenséggel folytatott vérengző harczolás. — Ázsiá­ban méltán tüzeli nemzeti lobogójuk szinei közé a fehé­ret, mert a szabadság angyala lebegett hadi sátraik fölött, s őszinte jó szív dobogott kebleikben , nem ismerék annyi ezer alakban a bűnnek sötét ördögét, s barna, de derült homlokán majd mindenik a szemérmesség és egyszerűség igénytelen virágait viselé;és végre méltán tüzeli ázsiai őseink nemzeti lobogójuk szinei közé a zöldet is; mert hű fiai valának a zöld természetnek, nem csupán szilaj vadságban, érzékiségben, hanem más nemesebb, lelkesebb tulajdo­nokban is. — Később azonban, miután itt Európában ide­genekkel vegyültek össze, s a társasélet idegenszerű­ ele­meit, — bár leginkább kényszerítve — magokévá tették, ősi nemzetiségünk majd mindenben elkorcsosult, nemzeti há­rom színünk elveszté eredeti szépségét, erejét, és szine­­hagyott jön, s valóban a magyar mintegy 800 évig nem ér­­demleg, sőt méltatlanul viselé nemzeti háromszinét, s vérbe és gyászba merült hona felett a halál és álom zászlaja le­begett. Most azonban miután a 19i. század vérangyala nem­zetünk tetszhalott nemzőjét is uj életre ébresztő, most, mi­után majd mindenben haladunk, s az idegen salaktól erősen tisztulunk , — lassanként nemzetiségünk háromszine is visz­­sza kezdi nyerni tiszta eredetiséget. De színeink tökéletes átváltozásától, vissza nyerésétől még távol vagyunk.—Le­gyünk hát azon sziveink lelkeink teljes erejével, hogy e részben minél hamarabb czélt érjünk. Dőreség volna azt kívánni, hogy nemzeti három szi­k­ünket ázsiai nyers durvaságában nyerjük vissza. Nem, nem ! — A kor szelíd, műveit szelleme szerint fejlődjék az ki­ a nélkül, hogy ép eredetiségét, alapszínét elvesztené.—Ve­res színünk ne legyen többé soha a vad vérengzés, s az örökös minmagunkkali harczolás vérszine ; változtassuk ezt át szelíd veressé, melly közörömet, boldog vidámságot és szerelmet jelentsen, olly szerelmet, melly minden magyar szivet összeforraszszon, egyesítsen. — A fehér szin soha ne legyen köztünk olly szabados szabadság színe, melly a mű­veltebb társasélet magas czéljaival ellenkezik, s korlátot és szabadságot nem ismer. Fehérszinű szabadságunk ollyan le­gyen, mint a hó, melly az egész növényvilágot egyaránt óvja a megfagyástól, sőt tápot, életet ád még a legkisebb, legsilá­nyabb füvecskének is! Adja az ég, hogy fehér színünk a mint­egy közmondássá vált magyar szívesség, őszinteség, magyar becsületesség átalános elterjedése által ismét visszanyerje eredeti tisztaságát; és ha már a kaukazi fehér fajból szár­maztunk, legyünk ne csak kívülről, de belülről is fehérek; s a­mi végre nemzeti zöld színünket illeti, ne akarjuk azt, hogy a természetesség zöld színét olly vadságban nyerjük vissza , mint az hajdan legrégibb őseink közt uralkodók, ha­nem mint mindenben, úgy ebben is tartsunk kellő egyensúlyt; egyeztessük valahára össze a természetességet a valódi műveltséggel. Ez a legemberibb , s így lehetünk csak iga­zán boldogok. — Ne ragaszkodjunk egyoldalúlag a nálunk annyira divatos politika zöld asztalához, ne várjunk minden

Next