Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)
1844-08-11 / 6. szám
165 166 sági szemlét tartani, s azért van az, hogy ekkor sürgölődik legélénkebben a munka körül, míg máskor egész napon át alig lendít valamit. A kocsis rendesen ekkor viszi füröszteni, jártatni a kedves lovakat, a vadász rendesen ekkor eteti a szeretett vadászkutyákat, a kertész ekkor ápolja leggondosabban az uj oltoványokat és ültetvényeket, a mindenes és béresek ekkor készitgetik a teherhordó szekereket uj fordulóra, a gazda és kerülő rendesen ekkor jönnek be jelentést tenni a földek s az erdő jó karbani léte felől, s nagy czifrán elhazudni vadászatkedvelő uraknak, mennyi vadat láttak a cserjésben, a törökdombon, vagy a meszes vágásban; az inas suhogó pálczájával ekkor porozza, szellőzteti legerősebben a köznapi és ünnepi ruhákat, a szolgálók ekkor húzogatnak vizet a gémes kúton, rendesen ekkor hivogatják és terelgetik össze a tensur gyomrának áldozatul esendő hurukkolók, sápogók, csiripelők és gágogók roppant seregét, és végre a tűzről pattant piros pozsgás gazdaszszony — ki iránt nincs tisztában a cselédség : vájjon tensasszonynak avagy csak ifiasszonykának czimezze-e, — két karját csípőjére téve az udvar közepén ekkor zsörtösködik, ekkor üt legnagyobb lármát a cselédek lustasága, rendetlensége ellen. Mindezt Menyus bácsi, gyönyörrel eltelve s gyakran egészen elragadtatva nézdegéli, s gondolván, hogy ugyancsak rendén van a szénája, ok nélkül porolni látszó szép gazdasszonyát naponként imrigy szokta csitítgatni : ,Ugyan, Sárikám, fogd be már a szádat, hiszen látod hogy a cselédség mind dolog után lát. Adj nekik inkább bort vagy egy kis papramorgot!‘ A reggeli szemle után, Menyus bácsi félig rekedt, gordon hangján ,,fölöstököm“-öt kiált, s a reggeli legnagyobb bőségben és változatosságban adatik elébe, mit is fél óra alatt elköltvén, ismét új pipára gyújt. Ezután nagy komolysággal kezdi visgálni számos puskáját, pipáját, vadászlegénye és inasa jelenlétében, kik a faluban és környéken forgó híreket, részint egészen ujjakból szopva, részint nagyítva elhazudni , mulattatólag előadni, s a fegyvereket, meg a rajtpipákat naponként uj meg uj dicséretekkel elhalmozni, eléggé nem győzik. Mindezt Menyus bácsi nagy örömmel hallgatja , s öröme még nagyobb fokra hág, ha a puskákat és pipákat tisztán és megtöltve találja, mig az ellenkezőért iszonyúan haragszik és szörnyen káromkodik. Különösen tajtpipáinak szépítése — conserválása — és szaporítására olly nagy gondot fordít, hogy illy gondos, óvatos felügyelés alatt, és gyöngéd finom bánásmód mellett, 24 paraszt csürhéből is embert lehetne csinálni. — Menyus bácsi legtöbb pipáját, hogy bajuszt ne kapjanak és szépen sárguljanak, részint maga szívja ki egész a fenékig, hogy néha szinte könnyezik belé , részint, kivált az újakat, kapadohányhoz szokott inasával szívatja, majd, mint martyrokat, olajba főzeti, viaszszal ereszti be, elefántcsontporral tisztogatja , hogy karczolás vagy másféle sérelem ne történjék rajtuk, szarvasbőrbe tekergeti, és hogy a szárak kesernyőségét eltávolítsa, nedvhárítón — Wassersack — át szokta azokat szivogatni. Menyus bácsi nem ismer szebb és bájolabb szint pipáinak fokonként fejlődő sárgulásánál, nem ismer jobb illatot a csetneki-, ribai- és verpelétivel kevert dohány füstjének mennyei aromájánál. Ezen hosszas , és szenvedéllyel űzött fegyver- és pipaszemle után, inasa Menyus bácsit tetőtül talpig felöltöztetvén , a vinczellér lép szobájába gyertyával és lopótökkel, alázatosan kérve a tekintetes urat, méltóztatnék borainak visgálata végett a pinczébe kegyesen lebocsátkozni. És Menyus bácsi, mint passionátus borgazda, vagy inkább borivó, ezen életkérdéses czikk bírói visgálata és megítélése végett, a vinczellér után indul, s csakhamar öblös pinczéjében terem , a nagyobb hordókból legalább nyolcat fölvezet, vagy megcsapoltat, tulajdon szájával tapasztalandó, vájjon jóféle borai nem mennek-e át a romlás, esztesedés, zavarossság vagy savanyodás fatális állapotába. A vinczellér nagy kortyokat húz a lopótökön, s ujja hegye alól poharakba ereszti a serczegő bort; a tekintetes úr kóstolgat ehhez mindenféle képet csinál, s anélkül hogy helyeslő vagy rászaló véleményt bírna adni, a vinczellérnek átnyújtja a boros poharat, hogy a boros hordóba visszatöltse, de a furfangos vinczellér, — kit különben ura mint józan életű, bornemisza embert fogadott fel szolgálatába,— nem a vassal, hanem a szijjal abroncsolt hordóba, az az, hasába töltögeti a jóféle kóstoló-maradékot mindannyiszor, és igy ő a lopótököt csakugyan lopás végett használja; Menyus bácsi pedig a gyakori kóstolgatás daczára sem tudja hányadán van boraival, néha, gyomrának különböző állapotja szerint, a javuló bort romladozónak mondja, és viszont, s midőn a sötétben azt képzeli, hogy bora zavaros, nem is gyanítja, hogy vinczellérének feje a sok lopott bortól még zavartabb. Amint Menyus bácsi a pinczéből egyenesen az udvar közepére áll ki, agarai és kopós iszonyú öröm- s hála-kifejezésekkel veszik őt körül, kezeit farkcsóválva nyalogatják, hátára, poczkos hasára fel-felugrálnak, és borzasztó örömvonitással üdvözlik jótévő gazdájukat, mig másfelől a szérüs kertben két duzzadozó páva s néhány gyöngytyúk egyhangú vákogása egészíti ki e kellemes hangversenyt, melly Menyus bácsinak kedvesebb, mintha a világ leghíresebb énekeseit és zenészeit hallaná. És miután hősünk egyenként megsimogatá, gyöngéden megveregető drága kedves ebeit, nagyot kiált, s az öblös pipa keményen megtöltve, finom ürömtaplóval fűszerezve, azonnal kezébe adatik, s jó bátyánk nem is sejti, milly jellemzőleg terjedez szét udvarában azon enyészetet hirdető füst, mellyet Dobozy vagy Rákóczy képével metszett tajtpipájából kiereget. A kutyaszemle után Menyus bácsi rendesen az ól felé tart, megtekintendő úgynevezett parádés lovait és nyalka paripáit, különösen a Ráró által napvilágra hozott hókalábú sárga csikót, mellyből, a tekintetes ur és az udvarbeliek bölcs véleménye szerint, olly kukra derék ló fog válni, hogy hét vármegyében is alig lesz párja, a miért is a nagyreményű kis csikó az említettek által nagyobb becsülésben tartatik, mint bárkinek a fia, kiből idővel talán még több válhatnék , mint a hókalábú sárga csikóból. S amint Menyus bácsi végig tekintget lovainak hoszszu szép során, a Kesely előtt többnyire aggodalmasan áll meg, fejét csóválja és haragosan szól a kocsishoz : ,Mi baja ennek a lónak, te pimasz, hogy úgy leereszti fülét, farkát