Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)

1844-09-15 / 11. szám

323 324 legveszélyesebb bizalmasság kitörésével boszulja meg az elnyomott emberi természetet —, továbbá az etikett megszokásánál fogva mintegy betegséggé vált túlfinom mesterkéltség, erőködés mindenben, még ott is, hol egyedül a természetességgel lehet csak boldogulni, és onnan ered az ocsmány szenvelgés (affektálás), képmutatás, az udvariasság és illedelem legsűrűbb fátyolán is átlátszó szemtelen kaczérkodás, álműveltség, nyomorult majomi szolgaság , lelki gyötrelem, zsibbadtság, — s elvégre is a halálnál roszabb életuntság, világgyűlölet. Az alakoskodó etikett, noha még nincs rá magyar szavunk, fájdalom , több magyar vagy inkább korcsmagyar társaskörben is megtenné rothadt és rothasztó gyümölcseit, mit annyival inkább csodálni lehet, mert a szívtelen, feszes bizalmatlan társalgás tökéletes ellentétben áll a valódi magyar jellemmel, mellynek egyik fő alkotórésze a nyíltság, bizalmas őszinteség, a szives, természetes magaviselet, mik nélkül önállású magyar társasélet nem is létezhetik. Más részről azonban örömmel lehet mondani, hogy mindezen szép jellemvonás, a középrend legtöbb társaskörében, kivált falun , még feltalálható, habár a jó régi magyar szívesség és őszinteség eredeti tisztaságát átalában nagyon csökkenté a finomabb polgárosodás mindinkább terjedése, mi ugyan, amennyiben, bár legsajátosabb nemzeti erkölcseink durvaságát szelidité , csiszoló , csak örvendetes körülményként tekintendő. Mert a valódi műveltségnek épen nincs ellenére az őszinteség. Minden attól függ : várjon a középúton járunk-e ? — Mert valamint sok társaskörünk tulságig finom, feszes és mesterkélt, úgy szinte nálunk talán még több van ollyan, hol a jó és víg czimborák nagyon is őszinték , bizalmasak és kiereszkedők, mi által a társalgás nyerssé, ízetlenné válik. Az illy társalgás hősei, azok az úgynevezett igaz magyar emberek aztán , nem választva meg időt és helyet, olly őszintén s nyíltan beszélnek , hogy czifra sallangos mondásaikra, kivált a szemérmes nők és ifjak pirulni kénytelenek, s egymás hibáinak, gyöngéinek felfödezésében is gyakran olly szabad szájuak és olly nyersen faggatok , hogy az érdeklőtt többek előtt csúfosan megszégyengettetvén , boszantatván, hibáját már csak hoszuállási makacsságból sem hagyja el. A két nem közti társalgás nálunk falun néha olly szives és kedélyes, hogy gyönyörűség azt csak látni is; azonban némelly agarászó , nyílt betyárféle emberek , a szépnem irányában sokszor olly durván őszinték, hogy e fesztelen nyíltságot illetlen bánásmódjukkal, kétértelmű, szátyár kifejezésekkel gyakran egész a leggyöngédtelenebb szeméremsértésig viszik , mi mindenesetre rút kinövés, kiirtandó gyom társaséletünkből, ha ugyan e részben is valódi műveltségre akarunk vergődni. Én azonban minden gyarlósága mellett is többre becsülöm a kissé nyers , de őszinte , szíves, bizalmas , mint az ellenkező tulajdonokkal elferdített társalgást, mert amaz inkább megegyez az emberi természettel és szabadsággal, mint az erőtetett, feszes, alakoskodó etiketti társalgás. De mindenesetre legkívánatosabb az , hogy az érintett két tálság közt középút tartassék. Legyen a magyar körök társalgása, nemzeti jellemünkhöz illőteg, szíves, fesztelen, bizalmas, őszinte, de legyen egyszersmind a valódi műveltség és emberiség — humanitás — igényeihez is alkalmazott. E két elem egymást ki nem zárja, sőt egy a másik nélkül nem emberi. Mi illik, mi nem illik a művelt társalgásban, azt a viszonyok és helyzetek tömérdek különböző alakulásánál fogva, bizton meghatározni teljes lehetlen. Induljunk csak mindenső, romlatlan érzelmünk s kellőleg kiképzett értelmünk vezérfonala után, s kivált mi magyarok, bizonyára nem fogjuk magunkat a lélek- és szívölő franczia etikett zsarnoki igájába nyűgözni, hanem emberi természetünk, nemzeti jellemünk, s a józan ész csalhatlan útmutatásához alkalmazandjuk magyar szellemű társalgásunk, keresetlen , egyszerű idomár. — Vachot Imre, é népdal. Ezrivel terem a fán a Meggy... Feleségem van nekem csak Egy. De mikor még ez az egy is Sok! Előbb-utóbb sírba vinni Fog. Furcsa isten teremtése Ő. Reszketek , ha közelembe lő. Megteszek mindent, amit csak kér. Mégis mindig dorgálás a Bér. Már illyesmit is gondoltam Én : Megverem... birok vele, hisz’ Vén. De mikor a szemem közé Néz , Minden bátorságom oda Vész. Három ízben volt már félig Holt. Jaj istenem , de jó kedvem Volt De az ördög sohasem vitte El. Olly rész , hogy az ördögnek sem kell. Petőfi, Ijélia és Trenmor.*) — Szívbeli életkép. — Első ifjúságunk óta mindig legnagyobb lovagiassággal hódoltunk a hölgyeknek, s ezen hajlamunk éveinkkel folyvást növekedett, elannyira, hogy szép hölgyet látni és imádni, nálunk még most is ugyanazon egy pillanat szüleménye , s minden törekvéseink, bármilly csekélyek is azok, csupán oda vannak irányozva, hogy általuk a szép magyar hölgyek tetszését, vagy legalább helybenhagyását nyerhessük meg. E vonzalmunk miatt elég bajba keveredtünk ugyan immár, de e tekintetben még maga a baj sem baj, sőt a sebek is édesek, miket szép kezek, vagy szebb szemek sújtanak. Képzelheti tehát a nyájas olvasóné, milly érzékeny és fájdalmas csapás éré ömledező és rendkívül gyöngéd szívünket, midőn nem rég egy igen szép hölgy, kit, fájdalom! nincs szerencsénk ismerni, azon megjegyzést téve , hogy mi csak az utczai életből szedegetjük képeinket, és a szívnek kedves életét e miatt egészen elhanyagoljuk. Bocsánat, szép hölgy, ezen vakmerőségünkért, s egyszersmind köszönet, forró köszönet ezen korszerű intésért, melly *) Azon modorban , mellyben Sue Jenő „Örök zsidó“ czímű legújabb regénye, bizonyos dagályos iskola nem csekély örömére, íratott. N. I.