Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)
1844-09-22 / 12. szám
PESTI DIVATLAP. FŐLEG A TÁRSASÉLET, SZÉPIRODALOM ÉS MŰVÉSZET KÖRÉBEN. Divatkellékkel, írók és művészek arczkéjjeivel, színpadi képekkel, s nemzeti és népi dalok Hangjegyeivel. 1. szám. szerkeszti: vachot ime. Őszelő 3. hetében. 1848. TARTALOM : Társaséletünk. VII. Halljuk a szép szót. (Vachot Imre). — Singi úr magyarsága. (Czuczor). — Nagybátyám és apám. (Német novella). — Egressy Gáborhoz. (Petőfi). — Népismertetés. Pásztoróra Székesfejérváron. (Fekete János). — Jegyesem. (Szakáll). — Epigrammok. (Losonczy és Székács). — TARCZA : Fővárosi nyilt és titkos , vidéki és külföldi hírek. — Eredeti levelezés a külföldről. (Erdélyi). — Művészetünk. Nemzeti színház. — Tanulságos és mulattató egyveleg. Fülbevalók. Bors és paprika. Csiricsák. Régi újságok. Tudósítások. — Társaséletünk. VII. Halljuk a szép szót! Tisztelt szépeim! Szépet akarok mondani nem annyira nagysádtoknak, mint inkább kegyüknek — mert közbevetőleg mondva, mindig jobban szerettem a kis, de kegyes, mint a nagy, de kegytelen hölgyeket — szépet akarok hát mondani a szépirodalomról, vagy inkább a szép írókról (belletristákról), — és még ollyas valamiről, amit bizony magam sem tudok előre. Én ugyan szépségeket mondani és szépet tenni nem tudok , olly értelemben, mint bizonyos bajtársam , ki főleg a magasabb rangú hölgyek hibáit mindig szépíti, s testi szépségüket nagyobbra becsüli a lelkieknél, hanem tudok olly értelemben szépet tenni, szépeket mondani , mint a józan gondolkozásnak megkívánják. Mert vájjon nem akkor teszünk-e valódilag szépet, ha az igazság mellett nyílt kebellel harczolunk, a hazug álszint leleplezzük, a valódi erényt, érdemet méltányoljuk, a vétket a hibát, a ferde divatok dühös bálványzását, majd derült, majd keserűhangon lobbantjuk az abban lélekzők szemére átalában, anélkül, hogy ujjal mutatnánk azért egyikre vagy másikra. És amelly sró ellenkezőleg cselekszik , az nem szépet, de r útat tesz az olvasó nőknek , az nem szép iró , az ratiró. Punctum. Úgy tegyen hát szépet a szépirodalom, ha nevére méltó akar lenni, úgy tegyünk hát mi szépirók (belletristák), ha hazánk lelkesebb hölgyei előtt csakugyan szépeknek akarunk tartatni. Mi szépirók különben is többnyire házas emberek lévén , ne igen tartsunk már igényt a szépettevési joghoz, s a nők tetszéséhez testileg —, elég az, ha mi már külsőleg csak nejeink tetszését s megelégedését bírjuk; — mi tehát csak lelkileg tehetünk szépet a szépeknek , és csak olly módon, mint ott fölebb megirám,és mint itt alább bővebben megiandom. A melly iró a szépnemnek csupa illedelmi, udvarias szokásból idétlenül hizeleg, tömjénez, s őket mézes-mázos szavakkal legyezgeti, — az rútat tesz nekik: a ki pedig illedelmesen ugyan, de az igazság egyszerű, férfias hangján beszél hozzájuk, az szépet tesz; a melly író a nőkben csak a sylphi termetet, a gazella-szemeket, s ragyogó ruháikat dicséri, s mintegy érdem gyanánt magasztalja, — az rutát tesz, a ki pedig a hölgyek testi bájaiban ugyan gyönyörködik, de azért lelki és szivbeli szép tulajdonaikat , mint például: a nyájas szendeséget, tiszta kedélyt, hűséget, jó gazdasszonykodást, honszerelmet inkább becsülve , ezen drágább kincseiket igyekszik méltánylólag kiemelni, az szépet tesz, mert a szép nem roppant seregében csak az a szép, ki lélekben és szívben is szép, embernél a külső magában soha sem szép ; a melly iró a hibák elsimítgatásával a sokaság kegyét hajhászsza, az rutát tesz ; a ki pedig nem tekintve önérdekét, őszintén s önállólag kimondja azt, a mit meggyőződése szerint hibáztatnia kell, az szépet tesz; a melly iró választékos ízlést, finom gyöngédséget affectálva, az erkölcstelen vagy rút dolgot csupa álszeméremből nem meri saját nevén nevezni, az rútat tesz , a ki pedig közmondásunk szerint, a kapát kapának, az ásót ásónak nevezi, s nem erőködik a meztelen valót prémes erispinbe burkolni, az szépet tesz; a melly hró nem úgy cselekszik a mint ír, az rútat tesz , a kinek pedig magánéletét nyilvánosságra vitt betűivel is bizton lehet szembesíteni, az szépet tesz; a melly író mindig csak a felsőbb körök gőzlevegője után kapkod , s azon osztályt , mellyből származott, s a népet megveti, az rútat tesz , a ki pedig a nép nyelvén s a nép szivéhez szól, s ennek kebelén akar élni és halni, az szépet tesz; a melly iró a hölgyeknek női tulfinomsággal s édeskés, szirupszerű olvadozással ir, az rútat tesz, a ki pedig a nőknek férfiasan ir, az szépet tesz nekik, a ki végre roszul ir, az rútat tesz, a ki jól, az szépet tesz, s méltán viseli a szépiró-nevet! ,Szép, szép! — szól néhány hölgy, ki a szépirodalom émelygősebb csemegéin egészen elrontá ízlését, — de még is csak jobban használ nekünk a dicséret szelíd szép szava , az a finom, bontónos galantéria, mintázok a nyers, magyaros kifejezések , mik gyöngéd nemünk gyöngéit minden himezés hámozás nélkül kitrombitálják.4 — De ugyan hát édes lelkeim , van-e szebb szó az igaz szónál ? melly