Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)
1844-09-29 / 13. szám
395 vannak mögöttünk, akkor vesszük csak igazán észre, mint öregszünk. De hol van a kisasszony, nem sokára követi önt? Igen kiváncsi vagyok, a gyermeket látni. Én még inkább, mint ön, uram, mert már tizennégy éve, hogy nem szoríthatom szívemhez ! Hát a vőlegény ? Kérdem tovább, mert, őszintén szólva, kissé különösnek találtam, hogy ez idegen pár egybekelése épen itt fog végbe menni. A vőlegényt még magam sem ismerem, folytató amaz, azok után azonban, miket felőle írtak, igen derék férfinak kell lennie. Miután ön itt lakik, lekötelezné ön, ha véleményét felőle egész nyíltsággal kimondaná előttem. Én? — Ó, szívesen, de ez föltételezi, hogy tudjam, ki a vőlegény. Vagy úgy, ez minden esetre szükséges — a vőlegény Hochberg, törvényszéki elnök — kétség kívül ismeri ön őt ? Kicsoda? kicsoda? kérdem, s kérdésem kiejtése sajátszerű lehete, mert régi ismerőm megijedni látszék tőle, s szaporán viszonza . Csak nem tud ön valami roszat felőle ? aggódni kezdek. Nem, nem, uram, arról szó sincs, de ön sajnálatos tévedésben van, mert az imént nevezett elnöknek szerencséje van ön előtt állnia, s bizonyossá teszi önt, hogy a kisaszszonyt az nap óta, midőn elválánk, soha nem látta. Ön Hochberg elnök ? szólt amaz, mosolylyal s vizsgálólag nézve rám, ön? —oh, igen örvendek, hogy ön az! Örvend ön ? Nem tagadhatom, hogy önt nem értem egészen válaszolok, mert hinni kezdem, hogy e férfi nincs eszén. Felel ön még egy kérdésemre, folytatá nyugodtan : Jegyes ön ? Jegyes ? — nem, amit igy neveznek, szépen nem vagyok. De szeret ön egy lyánykát, s el akarja jegyzeni ? Úgy van — feleltem. S e lyányka Krüger tanácsos leánya? Szent igaz, mondok a legnagyobb bámulattal, dehogy tudja ezt Ön, ki eddig nevemet sem ismeré ? E fiatal lyányka—válaszolt ő megindulva, mialatt kezem megfogá, s bensőleg tekinte szemem közé — e fiatal lyányka, ön Emmája, nem a tanácsos leánya, hanem az enyém! Ha még most is tévedésben vagyok —úgy az minden esetre igen sajnos. A többi, mi most következik, magában értetődik s igy hallgatok felőle , csak azt teszem még hozzá, hogy hat hét múlva vidáman innepeltük lakodalmunkat. Emma most már régóta boldog, szeretett nőm , s még nem volt idő, mellyben valamelyikünk ama tánczot vagy vesztett fogadást megbánta volna. Két gyermek — egy fiú s egy lyányka — tökélyesiti boldogságunkat; apám pedig, ki csak tiz évvel idősb fiánál, nem ment többé vissza Kurlandba, hanem szeretetével s lelkes társalgásával osztja s szaporítja boldogságunkat. Petőfi. Deák- és deák-nyelv. .Senki deák nyelven, mondod, ne beszéljen! — Hibázasz! Hisz a Deák-nyelven kellene szólanotok. Jámbor Pál. Barátom lakodalmán. Csengett közöttünk többször a pohár . De szebb helyen aligha, úgy-e bár ? Mint most, midőn zajló remény után Nyugton megállsz szép hölgyed oldalán. Elhamvad a szív és korán kihűl, Ha ott benn hagyjuk árván s egyedül : Tiednek már jutott meleg kebel, Melly folyton égő lánggal tartsa el. Betelt a szó, mit fölfogadtam én Még ifjúságunk hangos reggelén , Hogy, kit szived hű társul meglele , Karom vezesse el oltár fele. S minthogy dalosnak hívnak engemet, És költő álom nélkül nem lehet: Kedves menyasszony, ott a szent helyen Jövötök álma játszott énvelem! A költő álma gazdag s ragyogó . Legyen belőle még dicsőbb való! E vágyra lelkem lelke gerjedez — Most a pohárnak jó hanagzása lesz! K e ré ny !. Népdal. De már nem tudom, mit csináljak? Meginnám borát az országnak. S mentül több az, a mit megiszom , Annál iszonyúbban szomjazom. Mért nem tesz az isten most csudát? Változtatná borrá a Tiszát. Hadd lehetnék én meg a Duna — Hogy a Tisza belém omlana! P . 16 f. A. zsidó. — Fővárosi életkép. — Meg ne ütközzenek nyájas olvasóim , hogy fővárosunk színhelyéről — hol tulajdonképen életből merített adatunknak kezdődnie kellene — Óbudára vezetem figyelmüket, hisz ha nagy reményekre jogosító álló hidunk készen üdvözlendi a testvérvárost, Pest és Buda a körülre fekvő Új- és Óbudával ugyanazon egy városnak lesz tekinthetendő, sőt bizton el lehet mondani, hogy ez már némileg teljesedésbe is ment, mióta a gyors röptű ,,Buda“-gőzöng ikervárosi közlekedésünknek főleg hajóhíd-nyitás vagy szakadáskor elég hosszú fonalát tetemesen megrövidíte. Tehát Óbudán vagyunk, az óra épen hajnali négyet kong, olly tisztán, olly kivehetőleg, hogy a vas kalapács ütését a városka határain túl haladó földműves is meghallja, ki már kora szürkületkor megindul terhes munkájára, hogy fáradsága vérverejtékes gyümölcseivel a henye fővárosiakat hizlalja.—Még minden csöndes, még minden álomban szendereg, csak egy alacsony viskó repedezett ajtajának olajt igénylő nyikorgása szakasztja meg némikép az ásitozó nyugalom egyformaságát. Egy körülbelől ötven éves öreg lép ki a küszöbön, kopott gyapbársony kabátja, mellynek fakósága eredeti szikét még gyanitatni sem engedi, olly odavetőleg függ fáradságroncsokt testén, hogy nem akarva is azon gondolatba ütközünk, miszerint e kabát újdonán 396