Pesti Divatlap, 1844. október-december (14-25. szám)
1844-12-15 / 24. szám
Csokonai. Egy kálomista pap s Csokonai Egymásnak voltak jó barátai. Kilódul egyszer Debreczenből S a jó barát előtt megáll, S „ihatnám, pajtás! Így kiált föl Csokonai Vitéz Mihály. ..No ha ihatnál, hát majd ihatol; Akad még bor számodra valahol, Ha máshol nem, tehát pinczémben — Ottan nem egy hordó bor áll“. Szólott a pap, s leballag véle Csokonai Vitéz Mihály. „Iholni, ucezul“ fölkiált a pap, Amint egy hordóból dugaszt kikap . „Szaladj csapért.... ott fönn felejtém.... Szaladj, öcsém, de meg ne állj !“ És fölrohan ló halálában Csokonai Vitéz Mihály. A sikra téve tenyerét a pap , Csak vár, csak vár, hogy jön talán a csap. S a csap nem jött, és a pap morgott : „De mi az ördögöt csinál, Hol a pokolban lehet az a Csokonai Vitéz Mihály “ Tovább nem győzte várni a csapot, Ott hagyta a hordót (a bor kifolyt), S fölmen a pinczéből a házba, De ott fönn senkit nem talál. Csak késő este érkezett meg Csokonai Vitéz Mihály. Hát a dologban ez volt az egész : Kereste ott fönn a csapot Vitéz, Zeget, zugot kikutat érte, De csak nem jön rá, hogy hol áll . És igy csapért szomszédba mégyen Csokonai Vitéz Mihály. A szomszédban valami lakzi volt, Elébe hoztak ételt és italt. És ím az étel és bor mellett És a zenének hanginál Csapot, papot mindent felejtett Csokonai Vitéz Mihály. Petőfi, Kiler Albrecht. Több európai hírű művészt tudnék nevezni , kik hazánkból származva, külföldön képezék ki tehetségeiket, s az ottani szerencsésb körülmények s rájok nézve kedvezőbb szellem által, idegen ország örökbe fogadott fiaivá lettek , s műveikben a miénktől idegen életet tükrözvén vissza, dicsőségök is azon földet illeti, mellynek termékenyítő élete tehetségeinek tárgyat, irányt és kifejlést ada. Mi magyarok elégedjünk meg, ha a fajbüszkeség édes örömével mondhatjuk el róluk, miszerint ők hazánkfiai; valamint néhány év előtt Liszt Ferenczről számtalanszor elmondá a Jelenkor, hogy ő művész hazánkfia. Én ugyan, illy művész hazánkfiairól lévén szó, reánk magyarokra nézve, testeiket szellemüktől külön választom, amennyiben t. i. a testhez lehet némi jogunk, de bizony a szellem nem miénk! — Azonban végre is nem mindig abban találja dicsőségét az ember, miben óhajtaná, hanem amiben lehet. Én legalább ez alkalommal, midőn Dürer Albrechtet olvasóim emlékezetébe hozom , a világért sem mulasztanám el megemlíteni, miként ő Magyarországból származott. Nagyatyja itt aranymíves volt ; atyja Békés megyében, Gyulához közel jött világra, s később Nürenbergben telepedett le, hol 1471-ben Albrecht fia született. Dürer Albrecht a német művészek atyjának neveztetik , mint egyik legrégibb s legjelesb festője Németországnak, s e kívül mint hires fa- és rézmetsző s nem kevésbbé nevezetes képfaragó. Művei felett értekezni nem czélom, kik ezt kívánnák, azokat ismert műtudósunk Dürer Albrechtról írt értekezésére utalom. Én olvasóimnak csak néhány kis adatot óhajtok idejegyezni életéből, melly adatok inkább az emberre, mint a művészre vonatkoznak. Alig van kitűnőbb egyén, kinek életéből, írásban vagy ajkon, föl ne maradnának apróbb történetecskék, inkább házi mint nyilvános események, mulatságos kalandok, elmés mondatok s több efféle. Sok fontoskodók szemében csekélységekül látszanak az illyek, pedig bizony nem épen csekélységek. Illy apróságok többnyire a kedélyt tükrözik jellemzőleg, s nem fekszik-e leginkább a kedélyben azok, minél fogva valamelly egyén szeretetünk tárgya? Emberi természetünknek jól esik, ha nagy nevek iránt nem csak hideg tisztelettel, hanem meleg szeretettel is viseltethetünk. Mátyás király kalandos történetecskéi, elmés mondatai stb. által épen olly elevenen él emlékezetünkben, sőt a nép ajkain is, mint él igazságszeretete, hadi szerencséje s egyéb jelenségei miatt. És valóban kívánatos dolog, hogy mindenkor találkozzanak azok , kik egyes jeleseink életéből hasonló apróságokat írás- és szóhagyományból minél többre gyűjtve, az olvasók számára közrebocsátani ne tartsák érdektelen munkának, * nevezetes külföldi élet- és történetírók hasonló apróságokkal fűszerezik műveiket. S bizonyára illy életírási forgácsokra kell fektetni a már holt művészt, hazafit, szóval, akármelly nyilvános pálya nevezetesebb egyénét, ha emberi valóságában kívánjuk feltüntetni. Kazinczy Ferencz így ír egyik levelében Berzsenyihez: Barátim tudják, hogy nekem vágyásom még azt is tudni, hogy ruhád melly színű posztóból vagyon szabva. És most vezessük az olvasót Dürer Albrecht házi körébe. Ő igen szelíd , türelmes ember volt, s már e két tulajdonságánál fogva eléggé alkalmas a békés családi életre. Azonban balul választa nőt. Egy nürnbergi erőmíves leánya Frei Agnes lön házi keresztje. Ez sem szép, sem gazdag nem volt, **) de házias és takarékosnak mondaték. Csak a mézes hetek után tűntek ki erkölcsei, minők: a veszekvés, uralkodni vágyás, fösvénység stb. Semmi kedvére nem volt, örökösen szidalmazó jámbor férjét, s minthogy gyermekei nem valának, kiken boszúját hűtendette, tehát a szegény Dürernek kellett szenvednie. Kortársai egyhangúlag kárhoztatják Ágnest. Hartmann György, az ismeretes mathematicus, Dürer halálának okát egyenesen abban véli, mivel fösvény és veszekvő ne m) Az olasz Galeoti, ki Budán Mátyás király könyvtára felügyelője volt, efféle élet-irási apróságokból szerkesztő össze illy czímű könyvecskéjét : Commentarius elegans de Mathiae Corvini Hungáriae Regis egregie , sapienter, jocose dictis et factis. **) Mindössze 200 forintot kapott vele , miként Dürer maga írja. Q10P 166