Pesti Divatlap, 1844. október-december (14-25. szám)
1844-11-17 / 20. szám
100 — Oh, ez felséges, ez mindent felülmúl. A világ legünnepeltebb művésznői meghajolnának előtted, s magát a csalogányt is megnémítaná bájéneked. Csak az égiek zengzete, csak egy tündérvilág harmóniája hathat illy varázserővel a lélekre. Oh Irma, milly boldog vagyok én, hogy szerencsés lehetek , ismeretségedbe juthatni. És még Hirszedyék , őh azok örök hálával tartozandnak énnekem, hogy körükbe vezettelek tégedet. Hirszedyék, s kik látogatok, előre kiszámított terv szerint fogadák Irmát. Mindenki túlhalmozó dicséretekkel, majd közös kitöréssel, majd egyenkint. Irmának nem volt egy őszinte barátja; a gondos, a hű anyát, ki eddigelé tanácscsal s szeretettel támogatá lépteit, már két év előtt temeté el, s ő egyedül álla a világon, nem ismerve azt, s kitéve könnyelmű férfiak vétkes boszujának. Ő nem látta át, miért ne higgjen ez örvendő, e tapsoló lényeknek, kik neki annyi szépet mondanak bájos énekéről, mellynek hatalmáról ő olly bensőleg meg volt győződve. És ez emberek még is mindnyájan ámiták őt, sőt annyira ment szivtelenségök, hogy a szegény áldozatot rábeszélék, miszerint lépjen föl nyilvánosan. Milly végtelen volt öröme, midőn elképzelő, hogy ő most a néhány év előtt annyi babért, annyi magasztalást aratott L. dalnoknő minden dicsőségét meghomályosítja véletlen föltüntével, s hogy ennek következtében számtalan leend hódolóinak száma, kik között végre mégis csak választhat magának egyet, kiben szive is megnyugodjék , a művészet is érdemlett ápolásra találjon. Végre föltűnt a nagy nap, a színház illy újdonságra szokás szerint, tömve volt. Irma a szegény, talán veszítve lélekjelenlétét, még a szokottnál is roszabbul kezdő működését, úgy, hogy az egész közönség önkénytelen kaczajra fakadott. Ő ezt jó jelnek magyarázván , tovább folytatá énekét, de lehetetlen volt nem nevetni. Még egy harmadik kísérletére olly irtózatos zaj és zavar támadott, hogy a mutatványt félbe kelle szakasztani. IV. Azóta több év folyt le, s Friedensheld és Wortreich már magok is megfeledkeztek azon kemény s épen nem lovagias visszatolásról, mellyet könnyelműen egy kis mulatságból, miként mondák, olly gyenge nőn vittek végbe; csak Irma emlékezik még azon estére, midőn irigyelnek ármányos összeesküvése olly kajánul megdöntő dicsőséges jövendő boldogságának alapját. Igen, ő még most is emlékezik némelly perczekben; kilencz év sem tudá keserűségét egészen megszüntetni. Balgának tartatván az egész világtól, kerülte mindenik. Ő pedig sokkal jobban gyűlölé az embereket, semhogy fölkereste volna őket. Azóta templomon kívül nem járt sehová. Itt az istenség mindenható színe előtt esedezett boldogságért. Azon megszokott mindennapos vendégei közé tartozott ő az isten házának , kik kezdettől végig, azaz, míg nyitva van , templomban maradnak, mindig imádkoznak , minden két hétben meggyónják nemcsak maguk, de annyi bűnös felebarátaik vétkeit is. Illy egyedekkel ismerős az egyházfi, kántor szinte mint a pap, mert ők mintegy kiegészítő részei a templomnak. Röviden Irma „imanő“ jön a szó beteges értelmében. És Ő ez állapotával is megbarátkozott nem sokára, mert az orgona lélekemelő hangjainál saját művészetét is áldozhatá a mindenség urának tiszteletére. És vájjon ki határozza meg, a világi csapodár , vagy a komoly egyházi zene nyújt-e több táplálékot a léleknek ? az egyházi, melly csak tisztultabb lelket emel ki a por salakjából, mig amaz zsibbasztja s eltántorítja az érzékeket. Irma legalább olly boldognak érezé magát, ha lelke magas sphaerákban emelkedik az egekbe, mint színházi működésének előestéjén. Egy alkalommal különösen szivéből fakadtak a hangok. Az orgona már megszűnt, a többi énekes, maga a kántor is lecsillapodik, a tiszteletes saját könyörgését akará elmondani, de egy rezgő, kelletlen hang sikoltása akadályozá. A buzgólkodók mind Irmára tekintenek, s a kisértetes hang megszűnik. És ki gondolta volna, hogy ez önfeledés Irmának rég óhajtott boldogságát meghozandja ? A tisztelet után kántor ur gúnyos mosolylyal kisért bókokat monda Irmának kitűnő énekéért, ki a szót mindig valódi értelmében véve, s a szemhunyoritás s arczizmok pajzán játékát nem tekintve beszédnek, a művészetnek hódoló kántort ebédre hivá. Négy hét múlva Dallami Irma a kántor neje jön, ki noha ötvenes, s burnóttal él, azonfelül a kántorok szokott bűnében is részesül, mégis legalább tudja a művészetet méltánylani, s maga is gyakorolja azt. Gordélyi II. A. nap házasélete. A nap házas legény , Tudjátok ? Hanem szegény fején Ez épen a nagy átok , Mert a papucskormány terhét nyögi; Rósz felesége annyi bút szerez neki. Természetes hát, hogy a jó öreg A bort nem veti meg , A bort, melly minden bajnak orvoslója, Melly a szívből a bánatot kiszórja. De otthona inni nem merészel, Mert ekkor kész a pör a feleséggel. Azonban tud magán segíteni! Midőn az égen a szokott utat teszi: Csak arra vár, Hogy fellegekbe öltözzék a láthatár. Ekkor, nem félve, Hogy őt meglátja felesége , Bebaktat egy közeleső kocsmába, S iszik, mint a kefekötő , Bujába’. Ha jön az est, S a felleg oszlani kezd . Látjátok őtet, amint mámorosan Piros pofával az égről lezuhan. Petőfi. Emma. Az ifjú Darancourt komolyan nyugodt móddal, erős, érdemet elismerő és művelt lélekkel bírt, minden ferde eredményt nélkülöző, egyszerű, s mélyen érző előadás itt