Pesti Divatlap, 1844. október-december (14-25. szám)

1844-12-22 / 25. szám

­ Vagy ebszerün hizelgte ki / Kezéből a vesszőt a csalfa vér.s Hány szájas szóvitéz rajong Gyűléseken , s letorkol százakat, S horn egy pipes hölgyecske öt­­ Papucscsal elcsititja, s fékezi? " És­ hány hetvenkedő apát, Ki bölcs eszével fennen kérkedik , S ön véleményében makacs , Orfán vezetget egy vásott fiú? Te ur valál szolgáidon , A nőnek férje, s atyja gyermekidnek. Férj, kit meghallgatott neje, Mert bélyegző szavát megfontolás , Ki felfogád magad becsét, S komoly szilárdság ülte homlokod. Atyául tisztelt gyermeked, Kit ápolál, de nem kényeztetél. Rend, pontos munka, tisztaság , S emberbecsülés voltak jelszavad. Mi sokszor éjet toldozál Naphoz, s nyomott az aggalom súlya , S hogy biztosítsad magzatid Jövőjét, szenvedél magad hiányt. Nyugodjál békén, jó atyám, Áldássohat nyög sírod éjjelén , S ha ismerődni állana Megtörni a nem szeghető szabályt. Bizony nem bírna a halál. Vagy elbocsátni volna kénytelen . Mert józan ember és igaz jó férj valál, s gondos családapa.Csucsor. Száműzött. Elvándorolt ő , bujdosni széles e világon. Isten ve­zérelje a szegény száműzöttet! Elmentem én a népek közé, és ők rám tekintettek, és én rájuk tekintettem, és nem ismerek meg egymást. A száműzött mindenütt egyedül van! Midőn alkonyatkor egy kis völgy mélyéből kunyhó füstöt láttam fölfelé szállani , igy szólok magamban: Bol­dog, ki családja tűzhelyét estre ismét megtalálja, s övéi között megszállhat. — A száműzött mindenütt egyedül van. Hová sietnek e fellegek, mellyeket vihar űz? Az űz engem is, a mi őket, s mit törődöm vele, hova? — A szám­űzött mindenütt egyedül van. E fák szépek , és e virágok is szépek; de ők nem az én hazámnak fái és nem az én hazámnak virágai. Ők nem szólnak én hozzám. — A száműzött mindenütt egye­dül van. E csermely andalítólag zúg el a síkon; de zúgása nem az, mellyet gyermeknapjaim hallottak. Lelkemben az nem kelt visszaemlékezést. — A száműzött mindenütt egyedül van. E dalok édesek; de a fájdalom és öröm, a mit köl­tenek, nem az én fájdalmaim és örömeim. A száműzött min­­denütt egyedül van. Kérdezik tőlem: mért sírsz te?—És mikor megmon­dom : senki meg nem sirat. Mert engem nem értenek. A száműzött mindenütt egyedül van. Láttam ősz embereket gyermekeiktől környezve, mint olajfát csemetéitől. De egyik ősz sem nevezett engem fiá­nak, s a gyermekek közül egyik sem testvérének. — A száműzött mindenütt egyedül van. Láttam leánykát, ifjú fele mosolygani, kit szerelme férjül választott. Az ő mosolygások édes vala, mint a haj­nali szellő. De reám egyik sem mosolygott. — A száműzött mindenütt egyedül van. Láttam ifjú férfiakat egymás keblére borulni, mintha a két élet egy akarna lenni. De kezemet egyik sem szo­rította meg. _ A száműzött mindenütt egyedül van. Csak a hazában vannak barátok , házastársak , atyák és testvérek.—A száműzött mindenütt egyedül van. Szegény száműzött! szűnt meg panasztani, mi mind­nyájan száműzöttek vagyunk, mint te; mindnyájan látták a­­tyáikat, testvéreiket, házastársukat és barátjaikat el­menni s előtűnni. A haza nem e földön van. Hiába keresitek azt. Mit hon gyanánt veszünk, csak egy éjszakai szállás. Elvándorolt ő széles e világon. Isten áldja meg a szegény száműzöttet! (Francz­iából.)Szilágyi István: Csattanós Lilóm. „Csattant“ látám a vért Kiömleni, Kezdém hű lelkemet Elhörgeni. De „csattant“ újólag S fölébredek — S halál helyi ajkamon Nem csókja ég ! Hreráty János. Holnap lesz egy hete úgy gondolom . — — Nem hitszegő leve, Ezt álmodom. S a csalfa hitszegőt Elátkozám — S lelőni életem Határozóm. A­ természet vadvirága. (Gardanus-féle kritikusaimhoz). Mit ugattok, mit haraptok Engemet? hitvány ebek! Torkotokba, hogy megfúltok, Olly kemény konczot verek. Nyirbáljatok üvegházak Satnya sarjadékain; A korláttalan természet Vadvirága vagyok én. Nem verték belém tanítók Bottal a költészetet, Iskolai szabályoknak Lelkem sohsem engedett; Támaszkodjék szabályokra, Ki szabadban félve mén. A korláttalan természet Vadvirága vagyok én. Nem virítok számotokra, Árva finnyás kóficzok ! Kiknek gyenge, kényes, romlott Gyomra mingyárt háborog ; Van azért, ki ép ízléssel üdvezelve jön elém. A korláttalan természet Vadvirága vagyok én. Hát azért nekem örökre Szépen békét hagyjatok . Úgy sem sok gyümölcsű munka, Falra borsót hánynátok. S kedvetek ha van kötődni, Úgy kapkodjatok felém : A természetnek tövises Vadvirága vagyok én! Petőfi.

Next