Pesti Divatlap, 1844. október-december (14-25. szám)
1844-10-20 / 16. szám
Tusson kérlelő pillanatot vetett ingerült atyjára, mit ez feddő tekintettel utasított vissza. „Én jósolni, csudát tenni nem tudok, csak a buta népet akarom —– szól Zumrud; de remegő ajkain elhal a szó, mert kardot ránt a felbőszült alkirály, s egy vágással fejét szelvén a szép csábitónak, azt tátongva , véresen dobja az iszonyodó Tussun s a többi basák lábaihoz e szavakkal : ,Ihol jósnőtök!" Azóta a jóslás kiment a divatból Egyiptomban. Zumrud a nagyúr szambuli háreméből szökött cserkeszlány volt. Tussun, nem sokára ez esemény után ábrándjából gyógyuló szívvel indítá meg seregeit a vehabiták ellen. Szilvágyi József/ Minden nemzetnek megvan nemzeti nyelve : itt van nemzeti nyelv, de nincs nemzet. Magyar nótára a tót is tánczol, — magyar éneket a német is megtapsol —bor mellett; szomorujátékot a magyar is ritkán néz, hihetőleg mert maga is elég szomorú szerepet játszott már. Magyar beszéd—e a kora is azt kívánja, hogy kedvéért tanulj meg németül ; ő éhen meg nem hal, zöldségét, kappanát megveszi más is. Cselédnek , ha tud is magyarul, nem szabad beszélnie ; ha bajusza van, le kell tennie , hogy a magyarság gyanúja se érje. Némelly hölgy azért nem szeret magának magyar nyelven udvaroltatni, nehogy valamikép megértse a magyar kocsis, hogy az uracsok is csak ollyan ostobaságokat fecsegnek, minőket ő mond a konyhaszolgálónak. Mindenki anyanyelven imádkozik, mindenki az árus nyelvén alkuszik, — mindenki a korcsmáros nyelvén eszik, — de káromkodni mindenki tud magyarul. — Soknál a gondolat latin, az érzés német, az élvvágy franczia, az ábránd angol, a mumus orosz, az önkény török, a tehén schweiczi, a juh és gőg spanyol, a kaczérság olasz, még a dohányfüst is amerikai, csak a padolat, mellyre zuhan, mikor két szék közt lecsücsül, van ős magyar—liptói fenyőfából. A közbeszédi nyelv keverék, a konyha elegy, a divat egyveleg, a fényűzés elegyes keverék, a gazdaság keverékes egyveleg, a házi rend zagyvalék. Az erszény űr, a költség zűr, a hitel zavar, a fizetés zűrzavar, — de a pénz,—ha van, — az magyar érez. Nem. Halvány Katona. Volt a honvédő legénység Harczra készülőben . Volt egy ifjú a sereg közt, Halovány színében. „Hát kendnek tán az inába Szállt a bátorsága ?“ Kérdi egy tiszt gúnyolan, „hogy képe ollyan sárga.“ ,Tiszt uram‘, felelt az ifjú , Már az az én gondom : Merthogy ollyan sárga képem ? És azt meg se mondom. Még ma úgy is kipiroslik, Hogyha nem egyébtől : A kardomról rája fecscsent Ellenség vérétől'/ Petőfi. Kenia. Tűz közt bömböltek Zentán ágyúi Jenőnek, Alföld rónáján harcz-zaja messze terült. Földre szögezve fülét hallhatta a honfi Budáig Alföld szívörömét , melly szabadult, s dobogott. S a ra a ra v. Csipkebokor. I. Magyarság. Mennyi baj, és mennyi harcz! Ha a magyar nyelvet roszul beszéled , kinevetnek, ha jól nem értenek; ha szereted , gúnyolnak, — ha gyűlölöd : kárhoztatnak; ha terjeszted : dühöngnek; hanem: nemzetietlenségről vádolnak. Ha más nyelvet tanulsz : külföldi mamia átkájával rettentenek; ha a magyarban tespedsz : ostobának kiáltanak; ha tanulod : tapsolnak,—ha tudod : senki sem veszi fel; ha dicséred : mosolyognak; ha ajánlod : vállat vonulnak, ha tanítod : fizetnek. Magyarul olvasni idővesztegetés, magyarul írni időáldozás, költészetét nem értik a régi emberek, kik értik, nem igen akarnak tudni a régiről. Más nyelven ha parasztként beszélsz : tudatlan műveletlen vagy; ha magyarul szebben beszélsz a parasztnál , kényeskedőnek gúnyolnak. Ha mást nem tudsz mint magyarul , nem sokra megy; ha magyarul nem tudsz , nem vagy igaz hazafi. — M... nah, Hold mellett Vénusz csillagzata szüntelen őrt áll , Hold vagyok én , legyen őrcsillagom a te szemed. Kenczey Lajos. *) Örömmel mutatjuk be olvasóinknak lapunk körében Szilvágyi József barátunkat, ki mintegy 14 nyugati és keleti nyelvet részint jól értvén , részint jól beszélvén, e tekintetben rendkívüli ügyességgel bír. Ő jelenleg a száműzött Obrenovics Jefrem, egykor szerb minister fiánál nevelő. Jenyeseg. Születtem és vagyok, bolyongás életem , Megyek, bár nem tudom , hogy merre , merre nem. Járok vígan , búsan , uj s régi utakon Rom és virág között jövőn és múltakon. Hajóm a képzelet, az ész jön horgonyom, Evezek hasztalan örvényen és habon , Közel part nem mosolyg, ijeszt a messzeség. Kétes keblére jutni nincs erőm elég, így jön, megy az idő, nem számolom biz azt. Bevárom a telet , bevárom a tavaszt. Virágot nem dúl az, emez meg nem terem . Azt tartom úgy is : egy tél és tavasz nekem. Mint bárki más, lehet, hogy többet szenvedek. Szivem fájdalma nagy , de még nem törte meg , Mint habzó tengerárt a lágyfuvalmú lég , Elaltat, csillapít az édes könnyűség. Sötét talárban áll a régi fájdalom , Mint csintalan lehel, fülébe cseng dalom , Hófürtihez simul, nyájasban ellepi , S így ősz barátomat pihenni készteti. És véle lelkem is elszunnyadoz, s gyakorlavalmait szövik a lenge ifjúkor Magasztos isteni, a három óriás. Emlékezet, remény s a szép ábrándozás. Héver Kálmán.