Pesti Divatlap, 1844. október-december (14-25. szám)
1844-10-06 / 14. szám
szórakozott tekintetét, láttam halvány arczának alsó részét, hallám fogait összekoccanni, mint kit hideg lel, s mindezt még most is látom. Visszaemlékezett arra, mi történt, s lábaimhoz borúlt. — Ha van önben egy kis szánalom, szólt zokogva, egy kis izgalom, fordítsa el rólam arczát, ne kívánjon soha megismerni, bocsásson el és feledjen......én mindkettőnkért emlékezni fogok!.... E szék Hstán gyorsan fölemelkedők, mint a gondolat, melly elfut tőlünk, az ajtó felé rohant, fölnyitá, s még egyszer visszafordulva ezt mondá : — Ne kövessen ön, az isten szerelméért, uram, ne kövessen ön! A hevesen becsapott ajtó bezárult köztem és közte, elfödve tőlem őt, mint valami tündéri jelenést; nem láttam őt többé. Nem láttam őt többé azóta; az elfolyt tíz hónap alatt mindig kérésein, bálokban, színházakban, sétányokon. Valahányszor karcsú termetű, gyermeklábú, fekete hajú hölgyet láttam messziről , követem, hozzá közeledem, szemébe nézek, remélve, hogy pirulása elárulandja. Sehol sem találtam , sehol sem láttam.... csak évente, csak álmaimban! Oh, ide, ide eljött ő! Itt érzem ölelését, harapását, lángoló édelgését, miben valami alvilági volt, aztán lehullott álarcra, s előttem állt a leggyönyörűbb arca, majd borúsan, mintha felhő takarta volna, majd tündöklőn, mintha sugárkorona övezte volna, majd halványan, fehér homlokkal, beesett szemmel — szóval, ez év óta nem éltem, őrült szerelemmel égtem egy hölgyért, kit nem ismertem, mindig remélve s reményeimben mindig csalódva, féltékenyen, bár jogom nem volt a féltésre, nem tudva, kitől féltsem, s nem merve illy bolondulást senkinek megvallani, s szerelmem által azalatt üldöztetve, gyötörve, megemésztve__ E szavak után kebléről egy levelet vett elő. — Most, miután mindent elbeszéltem, mondá, fogd e levelet s olvasd. Elvevém s olvasom. ..Talán elfeledett ön egy szegény nőt, ki mit sem félédé, ki meghal, mert feledni nem képes. Midőn e levelet megkapja ön, én már nem leszek. Menjen ön a pére-lachaise temetőbe, mondja meg a sírásónak , hogy mutassa meg az utósó sirhalmok között azt, mellynek kövén ez egyszerű név álland : Mária, s ha ott leend ön, térdeljen le és imádkozzék.“ — Igen, folytatá barátom, tegnap kaptam meg e levelet, s ma reggel ott valók. A sirásó elvezete a sirhoz, s én két óra hosszat maradtam térdelve; imádkoztam és sírtam. Érted? ő volt azon hölgy!.... a lángoló lélek elszállt, az általa emésztett test megtörött a féltés és lélekmardosás terhe alatt...... ott volt ő , ott lábaim alatt, s ő élt és meghalt nem ismerve általam, ismeretlenül, s helyet foglalva életemben, mint helyet foglal a sírban; ismeretlenül szivembe hideg, lélektelen holttest zárkózék, mint ott a koporsóba. Oh, fölfogod-e , mit tesz ez ? Nincs többé reményem, nem fogom őt látni soha! s én őt mindig szeretem, érted, Sándor, mindig szeretem őrülten, s én rögtön meggyilkolnám magamat, hogy őt viszontláthassam, hanem tudnám, hogy ismeretlen marad ő előttem az örökkévalóságon át, mint ismeretlen volt e világban. Ezek után elvévé tőlem a levelet, számtalanszor megcsókolá, és sírni kezde, mint gyermek. Megöleltem őt, s nem tudván neki felelni, vele sírtam. (Dumas után) Petőfi: A nákreoni versele. Dalvilág. Szelíd anyám dalolva Ápolgatott szivénél, Hómelliböl tejét is Dalolva adta számba. Bölcsömbe víg dalok közt Takargatott le dajkám , Dalolva altatott el, Dalolva horda gyöngén Ápolgató ölében. Mihelyt beszélni kezdtem, Vig dalra nyílt picziny szám. Kicsiny gyerek koromban Fas nádlovon dalolva, Vígan dúdolva ültem ; Dalok között kerestem Madárfiút tavaszszal. Hogy serdülő koromban költészetet tanultam, Dalok barátja lettem; Dalt zengek én azóta , Vig dalt bor- és leányról, S mi,3 életem le nem zúg, Dalt zengedezve élek. Bús dal között kisérnek Barátim majd síromhoz , Sírom fölött keserves Dalt zeng az esti szellő ; Angyal dalára kél föl Testem sírom porából , Lelkem lerázva lánczát Dalok között röpülend, A mellyeket főn, ott főn A fényes égi sphérák Szívhatva zengedeznek. Bajgúnyoló. Most Emmim oldalánál Vigan dalolva ülök, Egy jó palaczkaszobor Mellettem áll vitézül. Most most , ha van merészség, Most jöj felém, sötét gond! Most most, ha van merészség , Most jöjetek bajok , búk , Most jöjetek csatázni, Tudom, palaczkba fojtlak! Honvédők. Vérét menteni szállt a nemesség harczi mezőre ; Tyúkody hogy vérét mentse meg , ülni maradt. Pajor István: Lányka. A lányka gyönge rózsa ; Őrző tövise : erkölcs , Illatja : szende jóság , Harmatja , gyöngye : a fény , És napja, melly fölébe Tündérsugárokat sző : Boldog szerelmi érzet. Pium desiderium. Virág virágra hajlik, Fű füvet összesímul, Ágát, — külön fajú bár — Fa fával egybefüzi. Mért nem honolhat illy szép , Illy békés összetartás Az emberek között is! Losonczy László.* Kisvárosi protocollura. III. Öltözet. ,Ruha teszi az embert'; — vezérelve a becsületes szabómestereknek. „Ruha nem teszi az embert“; — állítják a szigorú philosophok, kik e tekintetben a ruhátlan Diogenes iskolájához legnagyobb számmal csatlakoznak. Mellyik része itt az igazság? bajos dolog elhatározni; lehet mind a kettőé az igazság divatmértéke szerint, mellynél fogva azt ugyan egy tárgyban ma már többeknek is ki tudja osztani alfurfangos emberi ész. De ellenben megtörténhetik, hogy mint sok esetben, úgy itt is a két szék között földön marad az igazság, melly sors az istenadtát többször éri napjainkban” főkép ha kenetlen szekeren, rosz bundában, szűrben, vagy épen diogenesi zekében jelenik meg. Mi kisvárosiak , kik a főváros ruházatját csak a divatképekből vagyunk szerencsések ismerni, mély fontolgatás és megfeszített szorgalom után azon eredményre jutottunk , hogy ott is áll a szabok elve; mert mig az említett képeken az”öltözetet legkisebb ránczáig lelkiismeretes pontossággal kifestik, az arczokkal keveset látszanak törődni; kivéve egy magyar lap franczia divatképeit, mellyeken a szép arcz a ruhák kiegészítő részének méltán tartatik; különben is mit *) A széptehetségü ifjú dalost annyival is inkább üdvözöljük a költői pályán, mert a költészet e kedélyes nemében magyar költőt már régóta nem hallánk zengeni. — A szerény s igénytelen költő egy egész, nem sokára nyomatás alá menendő versfüzetet ad át nekünk bírálat végett, és közölök mutatványul meg többeket is fogunk közleni.A szerk.