Pesti Divatlap, 1845. január-március (1-25. szám)

1845-03-06 / 19. szám

ÜDV ÉS HÁLA HÖLGYEINKNEK A NEMZETISÉG SZENT NEVÉBEN! Több hete már, hogy a vigadó kérelmes időszaka, ezen virágdús téli tavasz, prózai hétköznapjaink ezen tündéri örömünnepe, mint valamelly bűvös álomkép eltűnt termeinkből, s az ideigleni halál karjai közé vetette magát. És ez idén is az egész művelt világban csak olly alakú volt az, mint volt tavai, harmadéve, vagy több évvel ezelőtt. Egyedül magyar hazánk tánc­termeiben tűnt az fel változó új alakban, sokkal szebben, sokkal dicsőbben, mint számos éveken át ezelőtt. A nemzetiség és honszerelem napja nagyobb hatással, éltetőbb, elevenitőbb erővel kezde sütni korcsulásnak indult fajtánk kebelére, s­em az idei vigadó tündérker­tében szebbnél szebb virágbimbók fakadónak ki, fölékítve nemzetiségünk fris eleven színeivel, eltelve a honszerelem kedves illatával, majd teljesen — a mennyiben e bájvirágok, lelkesebb honleányaink! egyedül az édes nemzeti nyel­ven társalogva, leginkább nemzetit lejtve, s nemzeti ruhába öltözve, egészen magyarokká lettek, — majd egyszerűen, amennyiben ama bájvirágok, lel­kesebb hölgyeink! honszerelmök védszárnyai alá véve a honi ipart, az önmeg­tagadás, a nélkülözés nemes indulatával , s a czudar korcsok gúnymosolyai da­czára is a kötelességteljesités büszke önérzetével viselék magukon azon belföldi egyszerű kelmét, melly azelőtt a külföldies fényűzés miatt nem hogy nyilvános helyeken, de még az úri világ házi köreiben is legfölebb a szolgáló leányokat takaró. És ime most, lelkes urhölgyek ! tinmagatok levétek szolgálói­r a honnak, mellynek szolgálatában híven élni, becsülettel meghalni, a legnagyobb dicsőség s legédesebb földi gyönyör! Igen, ti szolgáltatok, például, mintául szolgáltatok, a mikép kell valódi honleánynak lenni a védelemre szorult szegény haza meg­mentésének nagy munkájában. Ti, hódolva átalakulási korunk intő szózatának határozottan, tiszteletre méltó jellemszilárdsággal öltöttétek magatokra azon gyö­nyörű nemzeti ruhát, mellyet fendobogó kebellel viseltek a hét vezér hölgyei, Árpád fejedelmeink, Mária királynőnk, a Bánk bánok, Csák Máték, Kontok, Hunya­­dyak, Zrínyiek és Rákóczyak jó vérű nejei, a Rozgonyi Czecziliák, Zrínyi Ilo­nák, a hőslelkü egri nők, sőt még szépanyáink, nagyanyáink közül is több el nem korcsosodott magyar asszony, és istenadta jó köznépünk, melly nyomorú­sága közepett is híven őrizé meg s tartó fen körében nemzeti sajátságainkat. És az idegennél mennyivel szebben, ragaszkodóbban simult hozzátok a belföldi kelme, és a nemzeti szabású öltöny, mintha csókolni akarták volna gyön­géd tagjaitokat azon jótéteményért, hogy őket pártfogás alá venni buzgólkodta­­tok. A legfényesebb idegen ruha is elhomályosítj­a a magyar hölgy szépségét, féig a nemzeti viselet megkettőztető, de sőt megszázszorozó bájaitokat! Látva keblei­teken a nemzeties szabású kartont, selymet és bársonyt, Önkénytelenül is arra gondolunk, hogy védő pánczél, védő mellvért födi sziveiteket a külföldieskedés hatalma, öldöklő angyala ellen. Most it honi, nemzeti ruhába öltözvén,még a szó

Next