Pesti Divatlap, 1845. január-március (1-25. szám)
1845-03-06 / 19. szám
AZ INGOVÁNY HÁZA. — Mutatvány „Hétköznapok“ czirati humoristicus regényből. — *) Szép vagy te —ol termőfölde a töltött káposztának — Magyarország! — Igen, igen szép. Vannak fenéked égig nyúló hegyeid, miken teremnek a hosszú derekú fenyőfák és szinte hosszú derekú tót legények. —Vannak ismét homok hegylánczaid , miken semmik sem teremnek, és tömérdek más hegyeid, dombjaid , miken tokaji borok teremnek. —Vannak roppant láthatáré pusztáid — de tele gulyákkal és ménesekkel, határtalan rónáid, hol egy szál fa is erdő, de hol özöne van kenyérnek és kalácsnak; erdejében makk, tavaidban fogas, mocsaraidban nád terem. Nem is halt meg senki éhen határaidon belől, bárha lett légyen drámairó. Szeretlek is én téged, mint a szilvás derelyét — de ezzel nem mondom, mintha szeretnélek megenni, oh hazám. — Szivem elég tág számodra, de gyomrom — oh hiszen téged tizenhárom millió gyomor sem bír elemészteni, sőt tizenhárom millió fejnek tizenhárom millió féle véleménye sem ! Aztán még igazgatni akarnak rajtad! az nem jut senkinek eszébe, hogy mi jó volna, ha a háta közepén szemei volnának, — hanem az igen, hogy utaid sárosak, hogy mocsaraid töméntelenek, pedig én istenem! ha mocsárok nem volnának, hát a szegény gólyák hol élnének? ha mocsárok nem volnának, hát nád hol teremne? ha nád nem teremne, hát a szegény ember mivel nádazná a házát ? Gyönyörű valami egy mocsár! mint mi ilyen például az alibunák, álljunk csak ide a közepébe — os nem kell azért a sárba lépni. — Egy kellemes zöld dombra fogunk állni, honnét az egésznek széle hossza belátható. Maga e domb süpped ugyan egy kissé; a soha le nem kaszált buja fű egymás tetejébe nőve úgy tesz, mintha vízre volna épülve,pedig hajdan e helyen, hol állunk, óriási kőris és egerfák rengetege díszlett — a gyantanemű tőzeg és kőszén rétegek alatt most is találtatnak öles átmérőjű kővé vált töveik, meszszebb szürke gránittömegek szegik be a láthatárt, hosszú veres és fehér erekkel átjárva, tetejükön fekete bazalt oszlop-csarnokok vonulnak végig, homlokuk zöld mohával benőve, menetelesebb oldalaik szőlőkkel vannak beültetve, miknek világos színe regényesen tűnik ki a sötétzöld iharfák erdeiből; keletről a kanyargó Tiszában vész el a láthatár, melly csendes és sima, mint a tükör s félívként keríti a parttalan mocsárt, mellynek területét egy képtelen nádtenger borítja , vastag buzogányos fejét ingatva a benne hullámokat verő szélben; itt ott tágasabb tükröt képez a mélyebb víz, mellynek lapján a vizi nimfák fényes kövér levelei lebegnek, sárga, húsos virágaik s korsóalakú dinynyéik saját szokatlan kellemes szagot terjeszt magok körül; a mély vízfenék világos zöld, benne a hosszú hínár között a torongy és eleczke narancs-virágaik nyílnak, örülve a fenékre ható napvilágnak; köztök aranyszemü kék zöld vizi bogarak ezerei futkároznak , csodás veres bajuszú gadóczák , tarka vízi borjúk, hasas pióczák, s veres szemű és kék taréju vízikígyók seregei űzik és kerülik egymást. Zöldes fagyökerekből összeállt csindiákon csodanagyságu fűzöld békák hajókáznak, be-berántva fejeket egy egy vízikígyó szerelmes kacsintásai elől. * Ezen mutatványból világosan kitűnik, hogy írónak igen szép tehetsége, nagy ereje van e pályához. Képzelete, nyelve egyaránt gazdag és eredeti. — A szerk.