Pesti Divatlap, 1845. január-március (1-25. szám)

1845-03-02 / 18. szám

Voltam a Tátra tetején is. Egészen különböző látvány! Eszembe jutott az egykori választott népnek nagyvezére Mózes, ki, miután az ígéret földéből ki­zárva Ion, felment a hegyre, hogy legalább egyszer lenézhessen reá, s lenézett s miként az irás mondja — meghalt. Most birtam csak teljes mértékben felfogni köl­­tőiségét e halálnak. — Egy kies völgybe láttam le : ez Thurócz. Mindenfelől ma­gas hegyekkel lévén bekerítve, egy bástyákkal oltalmazott nagyszerű parkhoz hasonlít. Nem fogom megkísérteni vázlatát adni utam többi részleteinek, nekem mindig kellemes lesz reájuk visszaemlékezni, de e két, egymástól olly igen különböző pontot különösen ki kellett emelnem, azok kedvéért, kiknek tán már­is tervekben van egy hasonló kis utazás, ha véletlenül e sorokat olvasni fogják. Lelkem egészen eltelve volt, mi új tárgy lehet­ még? Vágyaimnak véghatára a lomniczi csúcs vala, mintha azt tűztem volna ki zarándoklásom czéljául, sokszor feledém útközben, hogy a jelent jobban élvezhessem ; de lelkem­ csüggött e gondolaton s szivem dobogott, midőn először megláttam. — Voltam mélyen a föld alatt, ama sötét üregekben, hol szegény emberek koczkáztatják életö­­ket, hogy napfényre hozzák az aranyat és ezüstöt *); föl kellett másznom oda is, magasra föl, a felhők honába! — „A Kriván!“ szólt kocsisom balra mu­tatva, .,s amott jobbra a Királyhegy!11 — Előttünk pedig az óriási Tátra emelkedék. (Folyt, követk.) ZICHY ANTAL: MUTATVÁNY PETŐFI ,JÁNOS VITÉZI CZIMÜ NÉPMESÉJÉBŐL. *) Bár csak közbevetőleg érintem a bányászatot, az igazságnak tartozom azon megjegyzés­sel, hogy bányászaink népünk nem legszegényebb osztályát teszik. A munkás bére mun­kája eredményéhez van arányosítva, hanem a leggyengébb is napjában megkeres 20 peng.­ért. — Csekély bér, ha fölveszszük, hogy élete minden perezben veszélyben forog. Majdnem minden héten történik emberhalál; föl sem veszik. Az özvegy nyugdijat kap. 7. Mikorra a patak vize tükörré lett, Mellybe ezer csillag ragyogása nézett: Jancsi Iluskáék kertje alatt vala. Maga sem tudta, hogy mikép jutott oda. Megállt , elővette kedves furulyáját . Kezdte rajta fújni legdúsabb nótáját. A harmat, melly ekkor ellepett fi­t, bokort, Tán a szánakozó csillagok könnye volt, lluska már aludt. A pitvar eleje Volt nyár idejében rendes fekvőhelye. Fekvőhelyéről a jól ismert nótára Fölkelt, lesietett Jancsi látására. Jancsinak látása nem esett kedvére , Mert megijedt tőle, s illy szót csalt nyelvére : „Jancsi lelkem, mi lett­/ mért vagy olly ha­­lovány , Mint ez elfogyó hold bús őszi éjszakán ? „Hejh, Puskám ! hogy ne volnék én halovány, Mikor szép arczádat utószor látom tán....“ „Jancsikám, látásod úgy is megrémített ; Hagyd el az istenért az illyen beszédet." „Utószor látlak én, szivem szép tavasza! Utószor szólt itten furulyám panasza ; Utószor ölellek, utószor csókollak, Örökre elmegyek, örökre itt hagylak! Most a boldogtalan mindent elbeszélő , Rá borult zokogó kedvese keblére , Ré borúlt, ölelte, de képpel elfordult: Ne lássa a leány, hogy könnye kicsordult. „Most hát, szép Iluskám ! most hát édes ró­zsám ! Az isten áldjon meg, gondolj néha reám. Ha látsz száraz kórót szélvésztől kergetve , Bujdosó szeretőd jusson majd eszedbe.

Next