Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)

1845-04-24 / 4. szám

előre nem tuda szólni.Végre fölemelő csillagszemeit—félve tekinte ingerültnek látszó Bélájára — s remegő hangon így szóla: — Ali Béla, ha érzelmemnek szavat tudnék adni! de mi keblem gyúlasztja, s mit mondani akarok, ég és föld távolságában állanak. Azonban kérésedet meg nem tagadhatom , mert te megértesz , ha azt mondom , hogy szeretlek , hogy mindig szeretni foglak. — — Úgy a legboldogabbá teszed imádódat. Oh kedves Isabellám! — Evvel egymás karjaiba omoltak volna szerelmeseink , de a cselédek közt parancsokat osztó mama, hirtelen beléptével, kellemetlenül zavará fel az édel­­geket. — — Nos gyermekim, mond ez fesztelenül, a farsang már küszöbünkön áll. Én igen tudom, milly jól esik fiatal szívnek a szórakozás, a nemesbmulatság. De tán ezon kívül, melly mindenesetre csak annak helyén s idejében ad gyö­nyört, nem gondolkodott ön, édes Kedélyi, valami szellemibb, s magánkör­ben is kedves időtöltésről ? — — Milly kegyesen s megelőzőleg gondoskodik nagysád, viszonta Béla il­­­ledelemmel. Ezért valóban a legszívesb köszönettel tartozom. Én ugyan for­gattam illyesmit eszemben, de tervem sikere egyedül nagyságtok kegyes meg­egyezésétől függ.­­— Mi az, mi ? szólanak mindketten egyszerre. — — Zenegyakorlatok, szeszélyes olvasások, vidor társalgás; sőt ha meg­engedni m­éltóztatnak, néha néha egy kis tánczpróba is. — — Ez igazán jó gondolat, szól a özvegy Berkeyné; de kérem önt, kik lesz­nek a részvevők? — — Ő az legcsekélyebb baj. íme Isabella kisasszony a zongora mestere. Békhalmy Imre s Matild, nagyságtok rokonai, szinte jártasok a zenében, s kü­lönben is ismeretesek. Én pedig részemről, mire nézve nagyságtok engedmé­nyéért esedezem, egy szerencsétlen fuvolást vezetek körünkbe, mond Béla tréfásan, így majd csak összeszerkesztünk egy kis társulatot. — Igen lekötelez ön, ha ezt valósítandja. Egyébiránt mondja meg, édes Kedélyi, kicsoda az a szerencsétlen fuvolás, mert, téve hozzá mosolygva , nem hízeleghetnék magamnak, ha házamba is kisérné szerencsétlensége. — Attól nincs mit tartania nagyság. Zentay Victor, különben igen szelíd s a leggyöngédebb bánásu férfiú, de magam sem tudom, mi okból kerüli az em­bereket, egészen elvonultan él. Erre nézve pedig hathatósb gyógyszert nem ismerek nagyságtok lélek- s szívderítő barátságánál. — Utóbbi szavainál Isa­­bellára tekinte, ki édes megelégedéssel fogadá e bókocskát kedvesétől. — Ó o, a szegény !... hivatalt visel-e, vagy még nincs életpályája ? — kérde a rang s vagyon után fürkésző Berkeyné. — Iskoláit kitünőleg végezé, viszont a Béla­ hivatalt nem akar vállalni, ha­nem mint nagykorú kő vagyonából függetlenül él itt Pesten, csak néha rándul ki falusi jószágára.

Next