Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)

1845-05-22 / 8. szám

Kellemes tiszta idő volt. Rövid óra telhetett el napalkonyat után, midőn a fü­zesbe vezető gyalogösvényen, egymással szemközt két férfiú állott meg. Az egyik nyúlánk magas termetű halavány arczc­al, s barna hajfürtökkel, kön­nyű köpenybe burkolva. A másik valamivel alacsonyabb, ha nem vaskossabb, póriasan, de csinosan öltözve. — Hogy tetszik a csere — kérdé ez utóbbi, nyers hangon, s szilaj tekin­tetét meglepett társára szegezé — nemde váratlan az illy találkozás ? — Valóban azt hivem : munkás ember pihenésre használja a kurta éjszakát. — Legalább szeretné ön, tudom, hogy egy éber dög se legyen útjában. Nem úgy, uram, a nap közös, illő, hogy az éj is mindnyájunké legyen. Galambra les az ölyv, de istenemre, sassal találkozik. — Gergely, mit akarnál e talánynyal mondani ? — Azt, hogy a hitvány csábitó, bennem emberére talál. Röviden, uram, ön húgomat hitte itt találhatni. — S ha úgy lenne — szólott Béla habozva — kinek tartozom érte számadással? — Nekem. — Mi jogosít fel e hatalmaskodásra ? — A becsület. — Mellyről te, urad ellenében megfeledkezél. — Ezúttal nem használ a rendreutasítás. Mi czélja önnek húgommal ? — Fiú, te sértesz pöffeszkedéseddel, ha láz bánt, menj, aludd ki magad. — Nem értem a czifra gúnyolódást, de a kérdésre feleletet várok. — Mellyel alkalmasint adósod maradok. — Esztelen bolond én — fakadt ki indulatosan a pórfiú — kérdezzem-e czélját a rókának, midőn martalékául ejti a gondatlan galambot? Kérdezzem-e czélját a mérges póknak, midőn körülhallózza a védtelen állatot ? Egész falu menyegzőről beszél. Oh ! hiszen valami könnyű lesz majd, gazdag úri nő ol­dala mellett, elfelejteni, a megcsalt pórleányt. Szegény Ilonka , illy hitvány ám­itóra vesztegetéd-e angyalszerelmedet, mellyért én a feltámadás örömei­ről le tudnék mondani ? Itt egy mély sóhaj hallatszott, s Béla megütközve tekintett a fák sűrűjébe. — E sóhaj-------? — A szellő nyögése, melly titkos tanúja volt az ön csábításainak. — Béla elsötétült. — Gyanítom többször történt itt már találkozás. Uram most egy pár szót: akar­ja-e ön nőül Ilonkát? Igen­nel feleljen, különben menyegzője napján boszu­­landom meg, mint aljas gazembert, a boldog vőlegényt. — Őrjöngő fattyú, messzevivéd a garázdaságot! kezemben száz mód van megigázni paraszt hötykeséged; de hogy félénknek ne mondj, én megvívok veled: válaszsz módot a verekedésre. — Kardot forgatni nem tanultam, de evezőt igen. Ha tetszik pár lélekvesz­­tőn indítsuk a tusát, s a csónakéból kifordított lakoljon halállal.

Next