Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)

1845-04-03 / 1. szám

28 MAGYAR ÍRÓK JELLEM- ÉS ÉLETRAJZAI. VI. KUTHY LAJOS. Ezen jeles írónk, kinek ez alkalommal megszólalásig hű arczképét adja a Pesti Divatlap, irodalmunk minden barátját érdekelvén, nem teendünk hálátlan munkát, h­a azt, mit már művei fölött mintegy birálatképen sokan gondoltak és éreztek önmaguk­ban, a homályból napfényre hozni, a nyilvánosság terén világosabban kifejteni, ezen jellemrajz első feladatául tűzzük ki. Midőn valamelly többoldalú irat érdeme szerint kellőleg akarunk méltányolni, illő, hogy mindenek előtt azon térre állítsuk őt, hol legerősebb, legjobb , legtökéletesebb. E szempontból kiindulva Kuthyt legelőször is mint beszélyírót kell megítélnünk. — Bizton lehet állítani, hogy bár irodalmunk, a három utolsó évtizedben sok csinos beszélyt mutatott elő, mindazáltal komoly novellaíróink közt, ki sem lépe föl olly fel­tűnő génialitással s eddigelé egy sem működött közülök olly szerencsével, és fényes sükerrel, mint Kuthy Lajos. Midőn ő legelőször a színpadon ismertető meg magát iszonyatos jellemű Ariadnejával, már akkor is kitűnt virágdús beszédéből a maga­sabb treplű költészet szelleme; de valódilag csak akkor gerjeszté fel és köté le maga iránt közönségünk figyelmét, midőn az Athenaeuxnban kezdé fűzni szebb­nél szebb novelláinak gyöngysorát, mellyek a Hiányozva hatották át olvasóink­nak ama nemben illyesmihez még nem szokott érzelemvilágát. Már maga novellái­nak szerkezete, alakja egészen új és sajátságos modorban tűnt fel; költőnk diadal­masan bontakozik­ ki a bőbeszédűség messze kiterjedő hálójából, nagy gondot for­dítván a rövid kifejezésekre szorított, de lehetőleg szabatos és tartalmias előadás­ra. A bonyolítást kifejlődést, a meglepő fordulatokat mindenkor mester­i kézzel ren­dező­ Kuthy az erősebb szenvedélyek, főkép a viharos lelki állapotok festésében fölötte hatalmas , elragadó, a felvett tárgyának, legyen az bár­milly nemű, egész a legkisebb részletig a legelev­enebb színű leírását adja, mi ha ugyan itt ott bizar­­nak tetszik is, de általánvéve sajátos, er­edeti, s olly tonna virító színezetű, mint Rubens vérmes alakjain s phantaztícus képein látható , melly legkitűnőbb ellentét­ben áll azon rembrandi mély-sötét színezettel, melly például a Chartausin vehető észre. Kuthy költői phantáziája rendkívül gazdag, tündöklő, s ennek buján tenyé­sző növényeivel annyira el van borítva műveinek viránya, hogy a szem alig lel nyugpontot ez egymásra halmozott sok lép és csupa teljes virág közt, s a fej szin­te szédül ezeknek ideg, magasztaló kéjillatától. Jól jegyzé meg valaki, hogy midőn Kuthy költeményeit olvassa, mindig egy őserdőben képzeli magát, hol a dúsgazdag növényzet egymást ölelő ágai, lombjai miatt alig lehet járni. S valóban eleven phan­­tázia, a műveltség magasabb fokáni állás, s inger­lékeny ruganyos kedély kívántatik ahhoz, hogy az illy áradozó képzelem rohanását, melly fönséges zuhatagként robog ál a virányos partok közt — szakadatlan figyelemmel s belefáradás nélkül kisérni bírjuk. Ezen képzelmi áradás költőnknél koránsem a megfeszített erő és szorgalom kö­vetkezménye , mert látszik , hogy az egyéniségéből könnyen , természetesen, sőt .

Next