Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)
1845-04-03 / 1. szám
28 MAGYAR ÍRÓK JELLEM- ÉS ÉLETRAJZAI. VI. KUTHY LAJOS. Ezen jeles írónk, kinek ez alkalommal megszólalásig hű arczképét adja a Pesti Divatlap, irodalmunk minden barátját érdekelvén, nem teendünk hálátlan munkát, ha azt, mit már művei fölött mintegy birálatképen sokan gondoltak és éreztek önmagukban, a homályból napfényre hozni, a nyilvánosság terén világosabban kifejteni, ezen jellemrajz első feladatául tűzzük ki. Midőn valamelly többoldalú irat érdeme szerint kellőleg akarunk méltányolni, illő, hogy mindenek előtt azon térre állítsuk őt, hol legerősebb, legjobb , legtökéletesebb. E szempontból kiindulva Kuthyt legelőször is mint beszélyírót kell megítélnünk. — Bizton lehet állítani, hogy bár irodalmunk, a három utolsó évtizedben sok csinos beszélyt mutatott elő, mindazáltal komoly novellaíróink közt, ki sem lépe föl olly feltűnő génialitással s eddigelé egy sem működött közülök olly szerencsével, és fényes sükerrel, mint Kuthy Lajos. Midőn ő legelőször a színpadon ismertető meg magát iszonyatos jellemű Ariadnejával, már akkor is kitűnt virágdús beszédéből a magasabb treplű költészet szelleme; de valódilag csak akkor gerjeszté fel és köté le maga iránt közönségünk figyelmét, midőn az Athenaeuxnban kezdé fűzni szebbnél szebb novelláinak gyöngysorát, mellyek a Hiányozva hatották át olvasóinknak ama nemben illyesmihez még nem szokott érzelemvilágát. Már maga novelláinak szerkezete, alakja egészen új és sajátságos modorban tűnt fel; költőnk diadalmasan bontakozik ki a bőbeszédűség messze kiterjedő hálójából, nagy gondot fordítván a rövid kifejezésekre szorított, de lehetőleg szabatos és tartalmias előadásra. A bonyolítást kifejlődést, a meglepő fordulatokat mindenkor mesteri kézzel rendező Kuthy az erősebb szenvedélyek, főkép a viharos lelki állapotok festésében fölötte hatalmas , elragadó, a felvett tárgyának, legyen az bármilly nemű, egész a legkisebb részletig a legelevenebb színű leírását adja, mi ha ugyan itt ott bizarnak tetszik is, de általánvéve sajátos, eredeti, s olly tonna virító színezetű, mint Rubens vérmes alakjain s phantaztícus képein látható , melly legkitűnőbb ellentétben áll azon rembrandi mély-sötét színezettel, melly például a Chartausin vehető észre. Kuthy költői phantáziája rendkívül gazdag, tündöklő, s ennek buján tenyésző növényeivel annyira el van borítva műveinek viránya, hogy a szem alig lel nyugpontot ez egymásra halmozott sok lép és csupa teljes virág közt, s a fej szinte szédül ezeknek ideg, magasztaló kéjillatától. Jól jegyzé meg valaki, hogy midőn Kuthy költeményeit olvassa, mindig egy őserdőben képzeli magát, hol a dúsgazdag növényzet egymást ölelő ágai, lombjai miatt alig lehet járni. S valóban eleven phantázia, a műveltség magasabb fokáni állás, s ingerlékeny ruganyos kedély kívántatik ahhoz, hogy az illy áradozó képzelem rohanását, melly fönséges zuhatagként robog ál a virányos partok közt — szakadatlan figyelemmel s belefáradás nélkül kisérni bírjuk. Ezen képzelmi áradás költőnknél koránsem a megfeszített erő és szorgalom következménye , mert látszik , hogy az egyéniségéből könnyen , természetesen, sőt .