Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)

1845-05-29 / 9. szám

281 Midőn az ünnep szédítő zaja lecsillapult, s igen szives házi­gazdánk , s itt megis­mert jó barátunktól elválva, Jászberényt elhagytam, ezt gondolom magamban­ ,vajha a jászok és kunok közt minél inkább erősödnék az egyetértés szelleme! vajha szép szabadságukat férfias önállósággal gyakorlanák, vajha minél buzgóbban pártolnák ho­nunk minden jobb ügyét, szentebb közérdekeit s e tekintetben önszivök sugallatát követnék! VAHOT IMRE. — °5-©f° — EREDETI LEVELEZÉS KÜLFÖLDRŐL. II. PADUA, május 1. 1845. Reng a hullám , röpül a sarka Messzebb messzebb vonul a part. Kölcsey. TRIESTBŐL ,,Conte Mittrovsky“ gőzösön egy szelíd éjelen a hattyú Vele­n­c­z­e felé lebegünk. Oh , ez éjszaka ellentéte a múltkorinak ! — A fénylő hold álomképe mélabúsan rezg a tenger habjain , — minden csöndes, — a hajó födelén ülök méla gondolatimba merülve ég és viz között, mellynek tiszta tükrében a menny tükrözi magát — oh, ez andalító! Játszi szellel fodrozza a simult hullámokat, s a gépek zú­gását felfelkarolván, mint lágy sirdalt röpíti a lanyha lég­űrébe. Ki egyszer tengerre ült, annak egyszersmind a halál is elméjébe jön, s az istent látja felhőtrónján­ak, mi mennyei képek vonulnak ekkor az ember anyaképzetin keresztül, bár lángsza­vakba öntsem is azt, leírnom lehetlen. — A sötétségből végre a hajnal bontakozni kezdett, a korány lehullató gyöngyeit, és keleten , — hol menny­i hullám egymást csókdossák — vérlánggal önte el a tenger azúrját; — egy tavaszi hajnal volt ez, ifjú álmaim legszebb hajnala! Rózsák fakadtak a habokból, közepette egy roppant bíbor­vörös tűzgömb tolakodott fölfelé, s ragyogó derűje a zöld hullámokon óriási szivár­vány­ oszlopot képezett, később liliomfehér lánggá olvadt el — — — oh de mert e képet tovább festeni, hiszen halvány ecsetemnél jobban színezek már, mint kel ten­geri ágyából a nap! Tekintsünk nyugatra, hol biborköd szállta meg a látkört, s ott hasonló tündéri látványra bukkanunk. Hegysor emelkedik Adria öléből, és nemsokára előtte, egy város karcsú tornyai törnek ég felé, s ha Lido szigethez értünk, csodálhatjuk a ten­ger királynéját, a tündér Velenczét, ragyogó dicsőségében büszkélkedve. Partot érvén , Velencze bájkörét, a sz. Márk terét vettem szemügyre : e helyet, szünetlen hullámzó néptömeg borítja, itt láthatni az olasz életet sajátságosan öszpon­­tosult élénk színbe öltöztetve. — Nekem úgy tetszik, mintha e nép keveslené az éle­tet, s azért minden óraperezének virágát szakasztja. Ha megszólítasz egy mellet­ted menő olasz ifjút , kevéssé várnod kell, míg elméje visszatér; mert az men ideje alatt tova repkedett, ki tudja, talán kedveseinél; — e nép egészen más anyagból van teremtve, mint a magyar, életre termettebb, — könnyelmű és fondor. A bájos olasz nők lángoló szemei, szerelemvillámokat szórnak — ámde azért szerintem a honi szemek , velők kiállják a versenyt. A Márk templom fölött pompásan lövelé a nap sugárait, mi nem kis varázst kölcsön­zött ez óriási antikszerü byzánczépületeknek, mellyeken a mesterség és művészet bámulatra ragadják az idegent és lebűvölik. Velenczének kerülete , másfél mérföldnyire terjed; fekszik i. e. 72 kisebb na­gyobb szigeten , az ezüst Adria ölében. Velenczének legfeltűnőbb helye a sz. Márk.

Next