Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)

1845-06-05 / 10. szám

vát vagy tollkést, párisi illatos kézmosó vagy pecsétvevő szappant, spanyol viaszt, szemüveget, jó olcsón adom ! — Mindezeket olly szaporán ejté, mint iskolás gyermek betanult leczkéjét, s azzal minden feleletvárás nélkül pod­­gyászát az asztalra letevén azt, kibontani kezdé. Kiégett pipáját bátyám a karszék mellé helyezve, mellyen előbb ült, a zsi­dóim felé közeledett, kinak arczát még jól nem láthatá­ A zsidóné mintegy harminczöt év felé vala, arczán a himlő borsónyi üre­geket ásott, s szemei élénk kékek voltak, s tüzesek mint gyiké; egész külső arczkifejezése öszhangban állott volna egyes darabjaival, ha kisimíthatta vol­na arcza himlőhelyes sirgödreit, hová egykori — a mint látszék — de már végpusztulásnak indult szépségei s bájai temetkeztek. Ruhája elég csinos volt, feje nagy vörös kendővel bekötve, melly nyakát, s vállát elfödte, s mellén keresztül derekán hátul egybe volt kötve. — Nagyságos ur! — kiáltá a zsidónő — nem ismer engem ? Bátyám a kezébe vett pecsét-nyomógyűrűt letévén szemeit a zsidónőre függesztő. — Egek csudája! te vagy ? hogyne ismernélek, ugyan élhetsz még ? — — Igenis, nagyságos uram, nyomorúságban és szerencsétlenségben. — Hát miből tartod fen életed? — Mit nagyság adott kárpótlásul, annak egy részéből kereskedem vásár­ról vásárra; a más részét kiadtam kamatra. — Férjnél vagy-e ? — Dehogy ! — mikor visszatértem, üldözni kezdettek hitsorsosim, anyám elkergetett házától, rokonaim, s egykori barátaim megvetettek, szidtak s gyű­löltek; — Illy sorsba estem, mint száműzött, s mind ennek nagyság az oka. — Szegény! sajnállak! hát vőlegényed sem fogadott vissza? — — Nem, mert azon eset után két hónappal megházasodott, elvette Kohl­­stein Mojzes leányát. — — Mojzes leányát ? — hisz Mojzes az álnok­a volt a mester mindenben tervcsináló, és végrehajtó — de már ez rég volt. Lásd én is nőtlen marad­tam. — No ne sirj, fogadj el tőlem egy kis mennyiségű pénzt. Eredj Béla — mondá nekem bátyám — hozd ki a belső szobából az Íróasztalomról tárczá­­mat. — Én bementem s kihoztam azt. — Egy csomó bankjegyet adott bátyám a zsidónőnek, s meghagyta, hogy mig itt leend, látogassa meg. A pénzen, mint éhes farkas az étken, úgy kapott a zsidónö, összerakd pod­­gyászát, szemeit megtorló és vígan távozott. Bátyám pedig megcsóválta fejét pipáját ismét megtöltő, nagyott sóhajtva rágyújtott, s elfoglald előbbi úlhelyét szótlanul. — Ugyan bátyám, lelkem, — ha szabad kérdeznem, — miféle ismeretség­ben, vagy viszonyban van vagy volt e zsidónővel? — — Hej, öcsém — felele az öreg, bodor füstöt bocsátva — sok keserűséget.

Next