Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)
1845-06-05 / 10. szám
sét és munkálkodását egykét szóval érintenem. Négy vagy öt évvel ezelőtt a pesti evang. gymnasium humanitási osztályának nehány honfiasb érzelmű növendéke, akkori oktatójuk dr. Taubner Károly vezérlete alatt társalomba állott össze, mellynek czélja az volt, hogy az ifjak a honi nyelvben tökéletesbüljenek, s pedig két utón. A tagok egy része — a magyar nyelvben épen járatlan — a nyelvtanuló, más része— a nyelvben előhaladottak lévén s csak szylgyakorlatokra szorulván, — a nyelvgyakorló szakmányt képezé. E két szakosztály idővel egybeforrt, vagy jobban mondva, az első megszűnt, a másik fenmaradt és méltán! — Mert, csekély véleményem szerint, épen nem túlzott azon követelés, hogy olly ifjak, kik Magyarhon fővárosának egyik tanodájában négy évet töltenek, az ötödikben legalább a honi nyelv elméletét tudják. — Későbben 1843. év vége felé a szellemdus Vajda lévén ez osztály oktatója, egyszersmind a társalom elnökletét is felvállalta, — de e változás nagyon is rögtönözve lévén, amaz évben a minden esztendő végén tartatni szokott örömünep is elmaradt. A milly nagyon fájt eleintén, hogy Vajda csak olly rövid ideig viselé e díszes hivatalt, szintolly vigasztaló volt látnunk, milly buzgalommal kezdé követője dr. Teichengräber Lajos, nemcsak oskoláját, hanem e társaimat is igazgatni, s valóban az 1844. év, mind a munkák bőségét mind jelességét tekintve, egyike a legfényesbeknek a társalom létezése óta. — E mellett részint az elnökök buzgó közbenjárására, részint több nagylelkű honfi gyámolitása által a társalomnak eleintén csak parányi könyvtára jelenleg már — ha jól vagyok értesítve — közel 200 kötetet foglal magában, ide nem számítva a hírlapokat, mellyeket a társalom , több nemeslelkü szerkesztő urak szívességéből nyert.’) Ennyit bevezetésül, — térjünk át az ünnepélyre ! — Kímélettel fogok szólni, — előre mondom; — de az ifjaknak tömjénezni nem; — mert minden józan gondolkozásu ember tudja , hogy az illy tömjénezés az ifjakra nézve — méreg! Az ünnepélynek kettős tárgya vala, — eredeti munkák (mik a meghívó lapon elég helytelenül „eredeti szerzeményekének neveztetnek), és idegen költemények szavalása. — Az elsőre nézve mint igen sikerült munkákat említjük Hende F. „Üdvözés“ czimü költeményét, mellyen valódi érzelembőség ömlött végig; Szimay T. „A tudományok vezér választó gyűlése“ (Allegoria) mind a gondolat, mind a kivitel igen jeles és Ráday P. ,.Bucsuszó“ czimü berekesztő szózat, melly hálás szív és honfias érzelem őszinte kifakadása volt; említem még Csernovics „Simpon“ czimü utrajzát ’s Rezek „Hálaszavát az 1844. orsz. gyűlés képviselőihez;“ e kettőből csak részletet hallánk. Sokkal változékosabb s ennél fogva mulattatóbb vala a szavalatrész, — örömmel találkoztunk az örökké vidám, vagy inkább sírva vigadó Petőfi több versével mint „Megy a juhász“, ,,Egy eszem otthon“, Ebéd után“ és a Zilahy által derekasan szavalt „Kedves vendégek“; legtöbb tetszésben részesült a szavalók közt a fiatal Már ton, ki Szálkay egy korszerű satyráját „Ólmos botok“ olly remekül szavalá, hogy azt közkívánatra ismételnie kellett. — Csak a ,,nyitszó“ jobb kezekben lett volna! — valamint régen nem hallottunk olly egészen eltévesztett szavalást, mint ez alkalommal Vörösmarty szép „hymnus“-a és Székács „Háladas“-a szavalóitól. — De a potiori fit denominatio, s az ünnepély valóban díszes volt, mihez nagyrészben az elnök lelkes beszédje is járult. A terem fuladásig tömve volt s nem egyet láttunk jelesb honfiaink közül; említjük csak gr. Károlyi, gr. Hunyadi, gr. Ráday, b. Podmaniczky ő mizsgákat, továbbá Schedius, Császár s több honfias érzelmű urakat, kik et *) *) Közlő ezen adatokat dr Teichengräber Lajos ur szívességének köszöni, ki legőszintébb nyájassággal fogad akárkit a társalomnak vasárnaponkint tartatni szokott gyűlésein.