Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)
1845-06-12 / 11. szám
BUDAPESTI SÉTÁK. KÖLTŐI ÉS PRÓZAI KÉPEK AZ ÉLETRŐL. III. Est és éj. Barátom, egy arczképfestő nyolcz órára igérkezik, hogy majd bejárjuk a Terézváros népkerteit. Mit ? népkerteit ? hisz örökös a panasz, hogy Pestnek mulatókertei nincsenek, s miért ez, ha a Terézvárosban népkertek vannak ?! Úgy van, csakhogy nálunk hat fácska már kert nevet képes azon helynek kivíni, mellyet elfoglal, s ugyan ezekben a nép járván, nem természetesen népkertek-e? Barátom érkeztével a fehér hajó szögletén vettük vizsgálat alá a falragaszokat, hol, mi mulatságot ígérnek, s a sovány világítás daczára a nagy betűjü hirdetményeken kibetűztük, miként itt bohócz, amott éneklő társaság, reunio stb. található, s utoljára sem tudtunk választani, mert hol válogatni lehet: a választás sokkal nehezebb, s czéltalanul indultunk a király utczának. Legelevenebb vonal ez Pesten, a városligetből még most is szállongtak haza felé, s midőn épen arról beszélgetünk, hányadik lehet magyar a takarodók közt, egy dohánybolt előtt e kivilágitott szavakat olvasók: „honi szivárog.14 No ez, kiáltottuk egyszerre, megsejtő gondolatunkat, s igen helyesen felelt, hogy a honi csak szivárog, mig azonban a jámbor kereskedő szivarokat akart hirdetni, s épen olly nevetségessé tette magát, mint ki a váczi utczában cseh tükröt hirdet honi rámában.— Kiket a munka nem bizonyos órákra foglal el, hanem a délutánt is működéssel töltik: szórakozásuk valódi ideje az esttel áll be, s színházak és társas estebédek kínálkoznak a lélek kipihentetésére, s tagadhatlanul szívesen köszöntjük az estet, nem épen hogy az álom feledtető karjai közt bajainktól megváljunk, hanem mert kedvderítő társaságokkal ezen időszak ajándékoz meg, így alakulnak aztán bizonyos társulatok rendesen egy helyen, s egy időben. Egyike ezeknek különösen rimeléssel mutatkozik, s ha valamelly tag helytelen, vagy már felhasznált rimet mondana, sörbüntetésre ítélik, s gyakran éjfélig elldogálnak a rosz rimkovácsok váltságpénzén; nem lenne helytelen a magyar irodalomban is illyet életbe hozni ? volna mit inni! Mi tehát a népkerteket fölkeresni határozván el magunkat, számtalanokba benéztünk, s a közönség mindenütt sajátnemű s nagy számú volt; egy helyen hárfás leányok panaszos pengetése, máshol népénekesek irtózatos diszmoniája lepett meg, majd bohóczot láttunk vurstlit varázsolni a vendégek tározójába, és négyes-ötösdalt hallánk (quartett s quintett) csikorogni.Mondja aztán valaki, hogy a pesti élet nem szép, — mennyi változatosság s élvezet minden felé ! Most a sváb casinóba értünk. Kerek asztalnál 7 személyből álló társaságra bukkanánk; hamis szám, jó lesz kikerülni, — s alig haladunk mellettük: hatalmas zsinat üté meg füleinket; egyelőre azt hittük, hogy svábságunk ellen van kifogásuk, de csalatkozánk, — maguk közt vitatkoztak. — Halljuk, halljuk ! orditák.