Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)

1845-06-19 / 12. szám

SZERELMI HÁZASSÁG. — Eredeti beszélj. — -- Csak szeress Irma s én boldog vagyok. — Ajánlanák bár az üdvössé­get hűtlenségemért: megvetném , mert üdvemet csak körülted lelhetem---­Milly szép vagy kedvesem !.. az isten lekülde hozzánk, legszebb angyalát, hogy imádhassam benned mindenhatósága remekét. — Szerelmed boldogsá­got nyújt lángoló szivemnek, s az érzelemnél, melly keblemben lakik, szeb­bet az isten nem teremthete.-------Engedd elsimítnom sűrű fürtöd ékes ki­gyózatát, hogy láthassam kedves szemeidnek bájos tekintetét. Ez engem na­gyon boldogít. Hajolj felém rózsaajkaiddal, hogy érezhessen­ kedves szádnak forró csókjait... Szived nyugodjék keblemen... így­­ hagyd élveznem az üdv legszebb perczeit, az élet ezeket úgyis olly ritkán nyújtja, és nekünk az él­vezet ideje rövidre van szabva; csak néhány nap , s más nője leszsz, és ha nem bírod is felejteni mindjárt szerelmedet, a távollét s Szerfalvy jósága, megnyugtat majd a veszteség fölött. Ő szeret téged egész lelkéből. Szívedet kettőnk közt megosztani tiltja hited, s igy a szerető szívhez, melly körülted lesz, hozzá simulsz majd szokásból is, s a kép helyébe, melly most szíved­ben áll, férjed szerelme otthonos leend. Az ifjú utósó szavainál felemelé szép fejét Irma kebléről, s miután szemei­ből könyeit kitörté , igy szól a kedvelőéhez : - Nem ismered szivem szerelmét, ha igy beszélsz. A női szívnek saját tüköre van édes Árdaym , s ha ez fölveszi a kedves tárgyat, mellyet tiszta lelkének első szerelme teremte, örökös az mint a lélek, mellyet az égből nyerünk halhatatlanul. — Szerelmem tied, és bár éveket töltsék távol tetöled, legyen bár férjem a férjek legjobbika, nem törlendi ki képedet szivemből; mert ez első szerelmemnek boldogtalan ugyan, de lelkemben mégis örökös emléke.. Nagyon szegény a szív — hidd el kedvesem — melly felejtni ké­pes első szent szerelmét, egy másik mellett, melly nem nyújthat tiszta élve­ket ,... hol a lélek fölött a test uralkodik. Karjaid engem tisztán öleltek, s hidd csak addig szép az első szerelem, míg földivé nem aljasul. — így gondolám mindig szerelmedet, ilyeknek hittem szíved érzel­meit. Milly kín, hogy tőled elszakasztanak , egy illy angyallul, mint te vagy Irma, kinek bájos termetéhez az ég olly szívet csatolt, mellyel bírni legszebb földi kincs... Nem, nem, Irma, én nem távozom; elválnom tőled többé nem lehet, és mondjon bár mit a fondor világ: bírni foglak habár erővel is. — Miér­t e szavak édes Árdaym, vagy nem szabad már többé reményle­nünk? kezemet ugyan Szerfalvynak ígértem — igy akarja anyám is, és én megszoktam engedelmes lenni — de mielőtt az oltárhoz lépek, hol egyet­len szó lehetne örökre, szólni fogok vele komolyan, s ha önkénytesen rólam le nem mond, úgy övé leszek menthetetlenül... Most távozzál kedvesem, lép­teket hallok ; holnap látni foglak ismét, talán hogy elváljak tőled, vagy hogy tied legyek véglehejletemig. Szeretem inkább az utóbbit hinni, mert keblem

Next