Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)
1845-06-05 / 10. szám
vessége s rostájára vesz ennek garmadájából egy-egy adagot; — rostál, rostál, s mindig csak konkolyt rostál ki saját lapjának dudvás, konkolyos földére, s a jó tiszta búzát érintetlenül hagyja meg a mi számunkra, hogy mi aztán jó kenyeret süttethessünk belőle, s neki csak a konkoly marad fen. Részünkre illy jó szolgálatot igazán nem vártunk a Honderűtől. Hanem kép nélkül szólva, a boldog emlékezetű Hírlapi kalászok elcséplése óta , ennél a honderűi laprostánál silányabb, üresebb, egyoldalúbb s részrehajlóbb lapszemlét csakugyan nem mutathat fel irodalmunk, s ha tovább is így halad , hitvány rostáját csakhamar szegre akaszthatja az igazgató úr, vagy azon szolgálója , kivel rostáltatni szokott. Az Életképek Hírlapi méhének eljárása sok tekintetben helyeslendő, de azért sokban nem fogjuk őt követni. Ezen Hírlapi méh irodalmunk néhány kertet bejárván, rendesen legtöbb jót, édeset talál azon kertben, hol az ő köpüje áll, no mert hiszen ő is ezen köpű mézéből éldegél. A Hírlapi méhen is meglátszik néha, hogy rokon- és ellenszenvtől vezéreltetik. Neki különös foga vagy inkább falánkja van a mi méhkasunk egyik legszorgalmasabb, s legnagyobb tehetségű méhére, Petőfi Sándorra; ő az ennél sokkal kisebb erejű méheket, gyakran a heréket, mint például— (no de a példák gyűlöletesek) — folytonos dicsérettel dongicsálja körül, míg Petőfi verseiben csak ritkán talál valami jó és élvezhető tápanyagot. Honnét van ez édes méhecske? Talán bizony ön is inkább a szépen csattogó fülmisék, mint a kritika hangján dongicsáló méhek és darázsok osztályába tartozik valódilag? Az is gyönge oldala a hírlapi méhnek , hogy sokszor igen tudásosan zsong az Életképek virágos kertében , száraz dolgokról hosszas elmélkedéseket tart diákos műszavakkal; s néha , minden akadás nélkül, csak azért roszalja még a jót is (kivált az idegen kertbelit) hogy ne mondhassák felőle, miként ő mindig csak dicsér, s épen az által tűnik ki, hogy nem tartozik a legrészrehajlatlanabbak rajába. Hja hiába, van bizonyos bájillat, melly még a legszebb lelkű méhkirályt is elszéditi. — Egyébiránt a Hírlapi méh már több alapos, helyes észrevételeket közlött, s bebizonyitá , hogy szépirodalmi dolgokban, különösen a versírásra nézve, nemcsak elméleti, de gyakorlati ismeretekkel is bír, s említett gyengeségei mellett is — no de kinek ne volna gyönge oldala — sokkal több igazságérzet él szívében, mint a Laprosta jellemtelen firkálójában. A „Hírlapi méh“ nevének választása nem a legszerencsésebb volt. Mert ha egyszer a méh valakit megcsíp falánkjával — s ezt pedig a Hírlapi méh nem ritkán teszi — mást ugyan megsebez, de maga is meghal bele. A Hírlapi méhre Rajna Gábortól egy elmés, s jelentős czélzásu verseket küldetett be hozzánk, mellynek némelly részeit e helyt közleni czélszerünek találjuk. Mig szabad valál nem láttuk Benned a nagy fullánkat, Szorgalomnak hű példája ! Mézzel tartod hazánkat. Most csak azért tartanak , Hogy szurásid ártsanak. Te szabadba vagy teremtve Soknak és jól munkálni, Szégyen a kis fürge méhnek Egyes embert szolgálni, Minden lépted szörnyű kár, Mért tevéd ezt kis bogár? Emberkéztől óvd magadat, Önmagának átka ez M snak kárán és veszélyén Lelke vígan ömledez : Egyszer téged csípni hagy, S nem élsz többé oda vagy! Menj be vissza méhkasodba Engeszteld meg nemedet, Légy tovább is szorgos, munkás S gyüjtsd halomra mézedet. Ha kell csípni, csípjen más, Például tán a darázs! Idézd be, szép a nagy természet, A szabadság drága kincs ,