Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)

1845-05-08 / 6. szám

192 a fúrásban. No de ezen ingatagságáért meg is lakott szegény torony, mert már ugyan csak bontják... úgy kell neki, miért nem húnyt ő toronysága szemet, s most már a száz éves ünnepet sem láthatta meg. Két szomszéd városkában pedig még a múlt években... hajjuk... Máriatársaság keletkezett, s már szépen virágzott, midőn a tár­sulat bundás pénztárnokainak igen különös kezelései , s más buzgóság köpenyével födött csalások napfényre derülvén a derék jász kapitányunk az ámító dorbélozó ban­dát eloszlatta. TARNAPARTI. NAGYKANISA. Tavaszhó 27-én. — Nem árt néha a kisebb, városi életet, — ha még is a köztünk létező tespedést annak lehet nevezni — a nyilvánosság pia­czára vinni, mert vannak emberek, kiket tétlenségökből nem képes egyéb felébresz­teni, mint, ha látják, hogy nevök a nagy érdemű közönségnek nem a legkedvezőbb színben mutattatott be. — Jobb szeretek dicsérőn szólni másokról, de midőn látom az ártatlanul szenvedőket, lehetlen elfojtanom a keblemben gerjedő boszankodást, s mit, ha még rá azonfelül némelly jó urak mások szerencsétlenségén kárörömük­ben felkaczagnak , a helyett, hogy sintődő embertársuknak segédkezet nyújtanának, felforr bennem a vér, úgy, hogy első hevemben magam dobnám rájuk a követ. Ez­előtt pár évvel bármi lucskos időben , a terhelt szekerek is keresztülgázolhatták a sárt városunkban minden akadály nélkül, holott most, midőn e sorokat irom, és sok helyt már porzik az út, naponta pár üres kocsit látunk megsülyedni, hogy se fü­­led, se hozzád, és pedig a város közepén,nem egy, hanem több helyen, aztán ki hin­né? — e pogány népnek miután már félóráig tátongott a szomorú látványon, még eszébe sem jut segíteni a megsülyedteken , hanem vidéki fuvarosok, kik átrábolván keser­vesen a tűzpróbát, még nehéz lélekzettel tekintenek vissza, kifogják a fáradt pá­rákat, s könyörülnek bajtársukon, bizony kevés izgalom van némelly emberekben. És ezt mind olly élénk kereskedő városról kell elmondani, hol 14.000 lakos van, s hol közönséges napon is megfordul legalább száz kocsi, pedig a bajon könnyű volna segíteni: töltsétek meg a feneketlen árkot, s megvan, ha jobbat tenni nem akartok. Eszembe jut itt egy őszbe borult öreg úr mondása : „Nem tudom felebarátom kárát kívánni, de már ha meg kell lenni, jobb szeretném, ha azok közül akadna meg egy a feneketlen sárban, kiknek tisztében áll a dolgon segíteni; ott hagynám tipegni, kora reggeltől késő estig, s tudom 24 óra múlva a gödörnek hite hamva sincs.“ A Minap felső királyunk születése napját az itteni számos héberek is fényesen aka­­rák megülni, de miként egy tisztelt úr magát kifejezte: „tervük igazán füstbe ment“, mert alig végző lelkes papjok imáját, a benn hangzott magyar szavak ellentétéül, künn: „Feuert“ kiáltanak, s a majd két ezernyi nép rögtön tágult, s láttunk il­­luminátiót déli nappal, de a fájdalmas hangok sikoltása könyhe borítá­soknak szemét, szerencsére csak 4. ház égett le, s így délután hallgattuk végig a derék szónokot, a nemes szívű morvából lett magyar férfiút. Ha miként műveit rabbiják , úgy hí­vei is olly forrón tudnák átölelni e szerette édes hont, bizony mondom megérdemel­nék az emancipatiót; a felnőttek már jóformán elkéstek , de öröm nézni, miként ja­vában kis magzatjaik betűi sem­ tudnak mást a magyar nyelven kívül, míg az itteni keresztények nagy része erőnek erejével elnémetesíti gyermekeit. De erről máskor többet. — HONI. EGY SZÓ TARCZY LAJOS ÚRHOZ. Tisztelt professor úr! Ha már nem volt ön szives — mint ígérte — verseimből a Pápára járó példányokat elvinni s az illetőknek átadni, azt legalább szeretném , ha méltóztatott volna a dolog mibenlétét előfizetőimmel tudatni, a kik mind tagjai azon társaságnak, mellynek ön elnöke), mi által meg lettem volna kimérve azon piszkos megtámadástól a Hírnökben. Egyébiránt ha tudja azon Hirnöki úr a körülményeket, s mégis felszólalt, úgy ez csak becsületére válik .... de e becsületet nem irigy­lem tőle. — Az ott hagyott példányokból csak egy jutott kezemhez, ha a többit meg­kapom (vagy az árát), ki lesznek elégítve t. ez. pápai előfizetőim , addig méltóztas­­sék őket nyugtatni professor urnak, mert én oka nem vagyok. PETŐFI.’) ----------*~§!!§~*—— *) Minthogy Pápáról van szó, izenem egyúttal annak a pápai hánykolódó ficzkó­­nak, hogy: „ki tudja merre, hol, de lobogómmal még találkozol,“­s e pár sort (bár ennyit sem érdemelt), azzal végzem, a­mivel ő végzé: „az én kardom sem fűzfa!“ PETŐFI.

Next