Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-07-24 / 17. szám
Itt vírrok térdepeivé, Ruházd a „szereti“ czimet reám, Vagy varrd meg szemfedümet, Ha nem szeretsz , te szép varróleány ! PETŐFI. V I L M I É N A. (Eredeti beszély.) I. VÁNDOR S TÁRSA. Ki Lőcse felöl, a dombos völgyes után , a szepesváraljai káptalanhoz közéig ; a Zápolyák , Thurzók s nemzetünk sok más történeteiről nevezetes Szepesvár barnuló omladékait látja maga előtt a távol homályban. E tárgy visszaragadja a tüzes képzelődést ama sötétebb századok éjjelébe, hol a hősök nem az utódok függetlensége, szabadsága és jólétéért- hanem mértéktelen pártdüh, viszálkodás s vadkény kielégítéséért onták vérüket. Véres tetteik híre, mint a sziklaromok felett elsuhanó esti szellő, lassan kint a múlandóság határtalan űrében hangzik el. E romokkal átellenben tűnik fel az idő és hazánk viharjaiban fehérre őszült Lomniczbércz feje, melly daczolva a mindent elnyelő múlandóság hullámival, renditlenül áll, a már bölcsőjében ébredező, s alkalmatlan kötelékei ellen inast hatalmasan feszegető új nemzedék fölött. Jobbra, és balra kápolnák s több imaszobrok emelkednek az ut mellett arányos távolságban. Történetünk azon időre esik, mellynek gyászos eseményei még újak emlékezetünkben, mellyben a vészes epemirígy olly kíméletlenül ozzá el családunk legkedvesbjeit, mellyben az elháríthatlan vész borzalmait nevelve, hazánk több vidékein, de kivált a felsőbbeken, a parság — északfelöli szomszédunk szerencsétlen s balul magyarázott példáját utánozván — föllázadó, s ínséggel küzdve, eget földet rágalmazva, az emberiség és természet törvényeit porba gázolva, jóltevő, de többször zsaroló ura ellen forditó butaság szülte fegyverét. A birtokosok, saját jobbágyaik, és cselédeik közt sem látván bátorságot, kénytelenek voltak falusi magános tanyájokat, mellyet épen egészségfentartási nézetből választanak, városi egészségtelenebb lakkal fölcserélni, s zúgolódó, háladatlan alattvalóikat, a járványos mirigy-és ínségnek hagyni martalékul. S ezen változtatás nem történt csupán egy ízben, mert — a féktelen zendülök megrohanásától nem tart hatást és orvosi segedelem közel létét tekndve — a város biztosabb menhelyet nyujthat ugyan, de az ottan szigorúan tartott óvrendelkezések, bizalmatlan elzárkózás, az innen eredő feszültség, a harangok — ezen halálhírnökeinek — szűnni nem akaró bús tompa