Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-07-24 / 17. szám
534 nevetséges, mint botrányos, s csodáljuk, hogy a szerkesztő nem látja sír lapjának ezen legkirívóbb gyöngéjét. A másik az, hogy a Hírlapi őr Írója rövid időn, ha mi nem rovogatjuk is, elvesztendi hitelét, ha olly egyoldalú, részrehajló és unalmas bírálatokat íand, mint eddig. A többi közt ország-világ előtt nevetségessé tette magát, midőn Obernyik „Óczeán virága“ czimű novellájában, ezen irodalmunk egyik legbecsesebb gyöngyében , semmi legkisebb jót sem talál, sőt azt egy egész oldalon át a leggyermekesebb szőrszálhasogatással gyalázza. Pedig a kivel csak beszéltünk erről, mindenik azt vallá, hogy az említett novellánál jelesebb még az idén egy divatlapban sem jelent meg. Lám nagyszemöldökü kritikus collega, miként czáfolja meg a gyakorlati élet az ön keserűepés, egyoldalú nézeteit ! — SZEMES GYŐZŐ. — — nyílt levél Sándor bátyámhoz. *) Midőn Petőfi barátommal Pestről kirándultam hozzád, a végből, hogy megtekintsem, minő falusi ember lehetsz te városok növendéke és sok évig hű lakója , valóban meglepetve tapasztalánd, miszerint hamarább lesz belőled földmivelő gazda, mint prokátor-mesterember , noha az utóbbi pályához diplomával is bírsz, — melly azonban talán már az enyémmel együtt elhányódott valahol a versek és más irodalmi halmazok közt —, földmivelést pedig sem apád- sem professoraidtól nem tanulhatál, s most csak a természet változhatlan nyílt törvénykönyvéből tanulgatod azt szabadon s kényszerítés nélkül, mi igen szép, emberi dolog. És hidd meg bátyám, csak most vagy te valódilag a magad helyén. Költőnek nem válik testi egészséges lelki üdvösségére ez a falakkal korlátozott, magas lépcsőket mászó vagy is csúszó , gőzös, poros, sárga- fekete városi élet. Költőnek — legalább télen — falun , a természet kebelén kell laknia , ott, hol a viruló zöld élet frissesége , a mosolygó virágok és gyümölcsök kétillata, a madarak kedves hangversenye , az imára hívó faluharang magános kongása, az erőteljes nép egyszerű jelleme, búskomoly egyházi éneke, s vig dallása , meg az a szabad levegő és kilátás , tökéletes öszhangzásban áll a költői lélekkel. Ládd Sándor pajtás, mi egy anyától születtünk , pályánk is egy — noha az enyém kissé prózaibb —, s még is milly sokban különböző , s mi ily kevésben egyező a mi életünk. Hasonlítsuk össze: ez engem s talán téged is mulattatni fog. Te legtöbb időt nagy kertedben töltesz , ezt valódi szenvedéllyel javítgatod, szépítgeted, virágokat ültetsz, virágágyakat rendezesz, s a konyhádnak olly jó szolgálatot tevő palánták körül forgolódol, s gyönyörrel lesed el, mint kél ki, miként fejlődik ez vagy amaz növény. Szóval, főfoglalkozásod most a kertészet, melly igazán szép, s költőhöz illő foglalkozás. Mert mint költő is csak kertész vagy te, sziveink ágyába szép és illatos virágokat ültetél, érlelve és felfrissítve azokat a szerelem és honszeretet naptüzes örömkünyüi által. Kebleden viruló kedves kis nőd is szende szép virág! Kinek van hát virágosabb, költőibb élete mind neked. Csakhogy most már a valódi virágokkal olly sokat foglalkozol, hogy a szellemiek művelését kissé el is hanyagolod. Értem azokat a jó illatú versvirágokat, mellyekből az idén olly keveset tüzél összes költeményeid koszorújába. És leginkább azért írom e nyílt levelet, hogy ázsiai hanyagságodért országosan légy megróva, még pedig a te öcséd által, kit néntelly ember, bozontosabb szakálla miatt, bátyádnak tart, de mit azzal cáfolok meg, hogy mint fiatalabb, szerényen érezve minoritásomat, nevemet is kevesebb betűkkel írom mint te. Miután tehát bebizonyítom , hogy te így is kertész vagy , most már azt akarom megmutatni , hogy én is az vagyok , — de nem ollyan ám mint te. Én itt dolgozószobám üveghá z Mikor én azt mondom: Nyílt levél, azt értem alatta hogy nyíltszivü levél. V. I.