Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-07-03 / 14. szám
433 TÁRCZA. TÖREDÉK, EGY AFRIKÁBAN UTAZÓ MAGYAR LEVELÉBŐL. JERUZSÁLEM, tavaszutó 30-kán 1845. Athénből tavaszhó 15-kén kedvező széllel indulunk meg a földközi tengeren , egy franczia gőzösön , Syria felé , s négy nap múlva Alexandriában Egyiptom egyik fővárosában száltunk partra. Ez idő alatt égs tengeren kívül semmit nem látunk. Hajózásunk harmadik napján, sok mindennemű kisebb nagyobb vészmadarak repdesék körül hajónkat. Sokan ezek közül elevenen fogattak a hajóslegénység által el, többen pedig lelődöztettek a hajóstisztek által. A próbált tengeri utasok e madárjelenetből vészt jósolónak. Este a távolban villámlott s dörgölt, mit a hajóparancsnok észrevévén : legényeit mind lábra állitá , s a hajófödözetről mindent eltakarhatott, mit a közelgő vihar megrongálhat, vagy a hullámok közé sodorhat vala. A szél dühöngése csakugyan nem soká késett ; hajónk annyira hintáztatott a hullámokon , miként minden pillanatban annak elmerülését kelle rettegnünk. Néhány ízben a tajtékzó hullámtornyok annyira oldalba lökéti azt, hogy a rajta levő minden edények összetörtek , s a födözeten levő kovácsműhely is a tengerbe zuhant, mi a hajót iszonyú rázkódásba hozó. Ez iszonyt nevelő a födezeten tanyázó utasok rémítő sikoltása; annyira, hogy ha csendes pillanataimban e jelenetre viszaemlékezem, mindanynyiszor hideg borzadás nyargal idegeimen keresztül —kasul, így telt az éj. Örültünk, midőn a hajnal arany kapuján kipirosló szép reggelt megpillantok. Rettenetes volt ez éj , minőre az ugyanazon hajón utazott 30, 40 éves tengerészek sem emlékezének. Másnap 10 órakor az alexandriai kikötőben vettnk le horgonyainkat. Alexandria kevés nevezetességet mutat fel. Szembetűnő itt főleg magyarhoni utazóra nézve, hogy a nők a keleti szokás szigorú parancsa szerint, annyira elfedik közhelyen arczáikat, mikép csak szemük, s néha azoknak is csak egyike látható ; innen, ha azt kérdené ön : minek a keleti nők ? egyebei nem felelhetnék , mint, hogy én egy nőarczot sem láthatok. Mehmed Alinak pazar keleti fénnyel elárasztott szép palotája , az azt környező kellemes kerttel, — a kaczér és buja nők királynéja — Kleopátrának lak- és fürdőhelye, melly a tenger szélén nyuladozó kősziklába van vésve, — a Pompejus oszlopa s két egyiptomi obeliscus, mellyek mindhárma gránitkőből van kifaragva, becses kincsei e városnak, részint régiségük, részint történeti fontosságok miatt; s mind ennyiből áll, mit a város díszes ritkaságai rovatában megemlíteni jogosan lehet. A város egy oldalán csinosan rendezett s európai ízlés szerint épített házakkal díszlő utcza nyúlik; a többi utczák, a más keleti városok modora szerént, olly keskenyek, hogy rajtuk három ember egymás mellett kényelmesen nem képes gyalogolni. Ha kérdené ön : hogy járnak hát itt a szekerek? azt felelném : sehogy, mert itt kocsit és lovat csak a basa s azon európai kereskedők tartanak, kik üzérkedési viszonyuknál fogva, az itteni letelepülésre kárhoztatvák; rajtok kívül minden mások, még a legszebb angolnők is, teve- vagy szamár háton lovagolnak. Mindenik vendéglő előtt 50—60 csinos nyergezetü szamár várja a jó szerencsét a fuvarhoz, s az utas kilépvén tanyájáról, ostromszerűleg bevétetik s addig czibáltatik a szamárvezetők által, mig egyik vagy másik ajánlatát elfogadva, a kengyelbe nem teszi lábait. — Különben a világosodás és reform hajnalcsillaga, bíborsátorát e város felett is kiterjeszté az újabb időben, és úgy látszik a város keleti alakjából nem sokára következet- 28