Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)

1845-08-14 / 20. szám

613 (ZSIÁRUSLOMBOK ETELKE SÍRJÁRÓL.­ ­ Mi büvösbájos hang? Völgyben csendült meg innepest harangja Melly a buzgó falut Imádkozásra szentegyházba vonja ? Vagy lelkem álmiban Cseng édesbús emléke a lyánkának ? Iti szép és ifjú volt, S kinek sírjára könnyeim folyának. II. Messze vándoroltam , elhunyt édes lelkem ! De mindig, mindenütt, a­hol jártam, keltem, Bánatos emléked , mint egy sötét fátyol, Húzódott utánam Sírodnak halmától. Visszajöttem hozzád .... csókot nem adhattam Nyájas idvezletül ..., mélyen vagy alattam. Lehajtom fejemet árvafűz módjára .... Nem lágy kebeledre, de kemény fejfádra. Játszanak ujjaim.... nem szőke hajaddal.... Tán már hamvaidból sarjadt fűszálakkal; És hallok suttogást.... nem kedves ajkadét.... Hallom suttogni csak a temető szelét, Ekképen merengek sírod csendes halmán, Az elfolyt időre nyugottat gondolván: Nyugott már kebelem .... fájdalmam szélvésze Kitombolt, elzúgott, megszűnt, elenyésző. Alvó tenger a múlt; halálod : a köszirt, A mellyen reményim sajkája kettétört. Ez a durva köszirt most már ollyan szépen áll a látkör végén, a kék messzeségben. És állani fog az szemem előtt váltig .... Szívemen lesz képed , Etelkém , halálig ! Függni fog szívemen képed, mint domború Sírod sárga fáján a hervadt koszorú. PETŐFI: A CSINTALAN MENYECSKE. (Eredeti beszélyke.) Sz. Jenő nem azon divatmajmok és elkorcsosult arszlánok egyike, kik a napot unalom, öltözködés, kéj- és kalandvadászat közt töltik, de azok közé sem sorozható, kik csupa genialitásból mindig magyar nadrágot.

Next