Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-08-14 / 20. szám
azon nyargalózik. Urak ! író urak, mielőtt valamit papirosra tennénk, nem ártana a lehető következés felett, ha csak addig is gondolkozni, míg pipára töltünk, vagy szivarra gyújtunk. De nálunk ez nem megy, nálunk minden a divat dolga nem a meggyőződéses kiszámításé. Róni kell a hibát ott a hol van, és a kiben van, keményen s akár a vérzésig ; de azt ki a hibát elkövette gúny s közcsufság tárgyává tenni, addig mig remény van a jobbuláshoz , nem szabad. Rójuk meg hibáinkat, ismételem , de ne úgy, hogy magunkról minden megérdemlőt , még bennünk valósággal meglevő ,becset, erkölcsi érzetet levonjunk , megtagadjunk,— ne úgy, mint némabűnben siütödő gyermek, ki épen azzal, a mivel jót vél magának tenni, ássa meg magának sírját. Ha költészetben is ki kell szolgáltatni a költői igazságot, az életben annyival inkább ki kell; azaz, az egyik részt ne legyezgessük, a másikat ne sújtsuk , hanem az osztóigazságot tartsuk szemünk előtt. — Fresco képek a szívéletből I. Érzelmi anomáliák Youngtól, komoly szellemben, és egy illedelmes modorban is. Sok jó van benne, azt nem tagadhatni, s élénkséget az által is akar szerző czikkének adni, hogy Petőfyt és a P. Divatlapot itt ott megcsípi. Szunyogcsipés, semmi egyéb. Midőn Sz. Júliát úgy írja le, mint a természet nagy tisztelőjét s kedvelőjét, akkor alkalmasint hibáz, mert egyszersmind azt is mondja, hogy Julia asztalán a Honderű volt, pedig aki a H-t olvassa: az a salonok, estvéry, opera táncz, chinai herbathees pletyka kedvelője, nem a természeté. Sz. Júliát nem mondja szépnek; ugyan ha most Júlia bálba menne, s a H. a bálról hivatalos jelentést tenne, Júlia akkor ritka szépség lenne-e, mint a H. hölgyei szoktak lenni ? Azonban ami jót Young tette czikkében, azt P. H. L. (hogy a legkomolyabb dolognak is két oldala legyen, költői és prózai — vagy is fenséges és nevetséges) ákombákom párizsi fametszeteivel tökéletesen lerontja. Itt akaratlanul is eszünkbe jut, mit egy valaki mondott valamellyik franczia királynak: megmutattam felségednek hogy van isten, most ha parancsolja, azt mutatom meg, hogy nincs. A heti szemlében különös elemében látszik lenni a Holly con amore kefélgeti Petőfit „Zöld Marczi“ visszavettetése nyomán. Hogy Petőfyben hiba van — mert ő is ember, az tagadhatatlan, de hogy legeredetibb enni, legtöbb teremtő erővel biró fiatal költőink közt, s már is ott áll, hová egy sem juthat el, az is tagadhatatlan, — és ezt a N.csak úgy, holmi odavetett , saruoldó nagy szavakkal le nem fogja rontani. Egyébiránt a H. mint valami kávénénike, mindent szól, szapul, ki vele nem tart. — Életképek 5. sz. aug. 2. A babyloniak és assyrok. Mutatvány Bajza történettanából. Vége következik. Szomorú idök. B-r M-tol. Történeti elbeszélés azon korból, mellyben Karaffa-féle szörnyetegek gázoltak szegény hazánkon, mellyben a magyar, a legbecsületesebb is,csak azért volt bűnös, lázadó, mert magyar volt, mellyben az ítélet, mikor a szegény foglyot a vérszék ebbe állították, már a biró tarsolyában volt. Ne adja az isten, hogy ez idők valaha hazánkra visszatérjenek,de ne engedje azt sem, hogy valaha elfeledjük, élni kell annak minden magyar szívében, hogy jövendőben illy időnek még csak lehetősége is semmivé tétessék. Mi mindig fájdalommal éreztük azt, hogy nálunk a történeti elbeszéléseket is annyira elhanyagolják, mert mi szükségesnek tartjuk azt, hogy egy nemzet a maga történetét tudja, hogy színpadon, szépirodalomban, eldödeit minél többször föllépni lássa, s erényeikből s hibáikból tanulja a követendőt s kerülendőt. Shakespeare az angol történetet kezdé időrendben drámába foglalni, és ki merné tagadni ez eszme roppant nagyságát? Nálunk a jobb tehetségű írók sem lelnek drámai tárgyat történetünkben.— Semmi sem volna óhajtandóbb, mintha Nagy Lajos és Mátyás korát, minél bővebben kidolgozva, leírná irodalmunk , hogy mindenki láthatná, mik voltunk, és mik lettünk; óhajtanák , hogy mindenki tudná, meddig terjedt akkor a magyar birodalom, meddig lobogott a magyar három szin, milly tiszteletes s messzeható volt a magyar név, a magyar nyelv, hogy hasonlítást ehetne a mai és akkori kor közt, hogy telnék el szive szomorúsággal, mikor pénzünkön