Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-08-21 / 21. szám
G'1G ORBÁN: Komorú mogorva férfiú Volt Orbán , Bár olly vidám hajnal pirult Az orrán. De hisz mogorva ép azért Volt Orbán, Mert olly vidám hajnal pirult Az orrán. Oka egyébiránt maga Volt Orbán , Hogy olly vidám hajnal pirult Az orrán. Temérdek borfélét ivott Meg Orbán, Vidám hajnal azért pirult Az orrán. PETŐFI. ’EMLÉKEZÉS AZ ALFÖLDRE. Mint a szelíd hold szende fénye A tiszta kék egen : Szép arczod oh szülő honom! Kedves vonásival, Bájjal merül fel lelkemen. Látom virágzó téreid , Ezüst folyód , sík halmaid, Mellyeknek dús kalásziban, Mint gyönge harmat a virágon, Az istenkéz áldása van. Hallom fugalmaid fohászát Olly áthatólag, olly édesen, Mint drága esküt zengeni A néma csendü éjszakán át. Majd mint ezüst lant hangjai, A szép magyar szó zeng lelkemig, Mélyen, s erősen lelkemig! S ki számba adtad e hangokat , Hogy szemben értek álthatatlan Örök szereim fakadt: Oh jó anyám! Dobogó szivem reád talál. Ki nyugtalan fiadhoz, Olly édes, olly hu Olly jó vasál! Testvéreim ! kis társaim ! Ti víg bolyongó gyermekek ! Kikkel futottam együtt a mezőt: Mint játszi sugár a víz tükörén Feltűntök emlékem körén. Es keblemen, Mint széles árvíz a réteken , Nehézei ömlik el. Mert álmaimból a valóra, Hogy tőletek távol vagyok, Szivemnek ad! ébredni kell. — Oh szép hazám , szülő hazám! Te érted hullnak könnyeim , Utánad égnek forró vágyaim, Mint hervadó virágé , Az égi harmatcsepp után. Hir és szerencse tündér álmain , Elhagyta kebledet fiad , És bujdosott, és fáradott Zúgó viharban, Idegen ég alatt. Szivére majdan reménytelen Kinzó sebet vert a szerelem,