Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)

1845-10-02 / 27. szám

860 változatos sokoldalúsága valóban csodálandó; ő majd víg, játszilag enyelgő , mély, sötét; egyszer kedélyes, gyöngéd, máskor zordon, keserű; majd­­ lágyan (de nem kórságosan) ömledező , majd ismét élesen­ metsző , gúnycsip gondolatival mint a fecske alantröpül, s vidáman fürdik meg a mindennapi homokjában , majd ismét ragyogó képzeletével sasszárnyakon emelkedik fel csillagok honába. Szóval, míg Cs. et comp. versei hidegen hagynak be Petőfi közönségét költeményei varázsával át meg át­hatja , megnevelteti,­­ indítja , fölingerli — gyakran önmaga ellen is, majd ismét megengeszteli, s jóra s szépre tanítja, a természet tiszta forrásához igyekszik visszavezetni, désre gyújtja, elérzékenyíti, keservre hangolja, öröm- és kéjre hevi élethű képeket mutató tükröt tart eb­be, majd ismét felragadja őt egy­­ tündérvilágba, mellynek illatos virágai közé szeretnek eltemetni bűvös műnket! — Illy nagy és olly sokféle hatást idéznek elő Petőfi költeményt azokban, kik, a láng lelkével önálló utat tört, s a maga nemében nálunk most ifjú költő iránt jó indulattal viseltetnek, s öt mint költőt, a netalán gyári műveltebb társasélethez simulni nem akaró privát embertől, méltányosan lönböztetik. Petőfi fölötte ingerlékeny természetű , s innét az , hogy mivel többször mi bántották, olly kifejezéseket használt ellenei irányában, mellyek azt látszottak mintha ő igen elbizott volna. Pedig higye meg kegyed — ki Petőfit némi­ elhízottnak tartja— , csak erejét, önbecsét férfiasan, álszemérem nélkül érez s csak az a baja, hogy, mint más simább , fortélyosabb társai, álszerénységei affectálni. Ismerek én néhány magyar verselőt, ki Petőfinek nyomába sem , mégis a legnagyobb elbizottság-, pöffeszk­­ítés- és dölyffel i­l a türelmes pe csakhogy ezen gyöngéjét a világ előtt ügyesen tudja rejtegetni­, a világ­ot színből ítél. — S leginkább az illy középszerű, fanyar tehetséggel bíró irhás mindenben gáncsoskodó kritikaszerek üldözik, s rágalmazzák Petőfit, míg ház finomabb tapintatú, legalaposabb itéletű bírálói, millyenek Schedel Ferencz és Pál, mindenkor a legnagyobb méltánylattal emlékeznek a lángeszű Petőfiről a Budapesti Híradóban, az utóbbi csak privát körökben, de mindig lelke elragadtatással). Hiába akarják tehát Petőfi örökzöld koszorújának levelei az apró hernyók,­­ ők hasztalan erőlködéseik közepett le fognak hullani az járói a feledés sírjába, s az általuk sárral dobált költő, a méltányosabb utód sértetlenül s győzelmesen álland a halhatatlanság csarnokában. Ez az én igénytelen véleményem, melly egyszersmind részrehajlatlan s mint kegyed legjobban tudhatja, engem Petőfihez semmiféle önérdek nem nekem se nem használhat, se nem árthat. Ha nem lefend kegyednek unalmára, a magyar irodalom nyilt és titkos vitt még többször közrendi egyéni véleményeit, kegyed barit. SZEVEK / 1VEMZETI SZÍNHÁZ. » Miután'ostromló kérdéseik egyszersmind a feleleteket is magok!*11 f°ő^a szinház ügyében e vitájokat Nagy Ignácz és Kerepesi Barnabás is elégeték . ’) Csodáljuk, hogy e levél irója nem említi azt, mikint jelenleg egy mag ver"kit sem fordítják olly sűrűen németre , mint a Petőfiéit, kinek mi napról napra több védője akad méltatlan kritikusai ellenében. "

Next