Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)

1845-10-09 / 28. szám

909 per, és elsietek , s alig értem­ szállóhelyünkre , ott vára a mindennapiasság sat. Másnap valamellyik gőzös szárnyain Esztergom felé repültünk, és alig vártam , hogy oda érjünk; azonban elébb a v­i­segrá­d­i romok valának szőnyegen, s én , meg nem állhattam, hogy föl ne menjek a födezetre, s megnézem róla a helyt, hol olly izzó perczenetek , olly rettentő heves pillanatok gyulaszták egykor a tiszta kebel vérét, a szűz arczákat! — e nemzet megérdemli sorsát. Esztergom­ is itt van ! harsogok , s én kiszálltam : megnézni a fej­de­lmi egyhá­zat (basilica). Az épület derékon roppant magas és vastag —mellynek óriási feje van , de teste dereka alul szertelen kicsinké — a halotti c­s­a­r­n­o­k a föld alatt elég nagyszerű — de nem parancsol ámulást sat. És mi az anya föld alá hatoltunk nem cse­kély lépcsőkön lefelé. S itt vezetőnk meggyujtá a szövétneket, mialatt pedig ő ezt té­vé, nekem a halottak ezen országában , hol hideg szél fuvalma lebbent ollykor végig rajtam, borzadozva jutának eszembe ama szavak : „Emlékezzél ember, hogy te por vagy és porrá fogsz lenni“ és eszembe jutának éltem perczei, s bánat szakadt belém, midőn meggondolom, hogy mennyi repült el azokból. Megfuttatták szemeim a két, megle­hetősen nagy szobor alatti írásokat, s nekem azok nem igen akartak tetszeni, minthogy nagyon is ki akartak magukért tenni, s túlságosan ki voltak keresgélve, s megvallom, nem tudom mi lehet azoknak foglalatja? Tréfa, a mi tréfa, de én mertem volna valami o­lyast íratni oda (nagy betűkkel) : memento mori! (jusson eszedbe halálod), mint láttam a gloggniczi vaspálya mellett (a­mint megállánk) egy sírkert kapuján felírva : „Ort der Ruhe“ (nyugalom helye). Egy bölcs pedig egyedül e szót irata sirkantja fö­­libe: „Genesung“(meggyógyulás).Számtalan felírásokat mutogatott vezetőnk és­­ eze­ket szinte könyv nélkül látszék olvasni. S én gondolom, mire való az efféle föliiogatás? mellynek nagyobb részét elkoptatja az idők fergetege, s eszembe jőve, miképen a té­nyek emléke csak az egyedüli tartós ravatal. Avagy feledjük-e idvezült I. Istvánun­kat, ki a keresztény elveket hozta be országunkba? avagy Slunyady János kor­mányzónkat , ki megtartotta a keresztény birodalmat a vad pogányok dühe ellen ? avagy Mátyás az igazságos? szorul-e korhatag emlékekre ? — Azok emléke tetszik nekem , kik mondhatják : „Bevégeztem emlékemet, mit sem emésztő záporok el nem moshatnak , sem tehetetlen éjszak fugalmai föl nem dúlnak , ércznél öröklőbb ez ! — nem egészen halok meg, sat, sat. Barátja CSALÁNFY. AZ ÁL-TOMPA, VAGYIS: PETŐFI, GR. K. L.­NŐ, FRANKENBURG, LORD BYRON, FÁY ANDRÁS, VACHOTT SÁNDOR, IPARLOVAGSÁG ÉS MÉG VALAMI. RIMASZOMBAT, őszelő 28. — A vidéki iparlovagság egy új neméről értesültem e napokban. E közléssel köteleztetünk egy kedves barátunk érdekében, ki talán arról nem is álmodik, hogy egy, nevét fölvett s személyét hamisan utánzó szerencsevadász, milly hűtlen kiadásban­­igyekszik őt megismertetni vidékünkön. De halljuk az egészet! — Folyó hó közepén egy magas barna fiatal ember — czukorsüveg alakú kopott kalap-, tintafóltokkal tarkázott könnyű nyári kaput­, rövid nadrág- s katonabukkancsban kö­szöntött be egy szomszéd helységbeli földesuraságnál. „Én Tompa Mihály a költő, kívántam átutazásomban tiszteletemet tenni.“ S e rövid ajánlás után a vándorvendég szívesen fogadtatik. Beszéd közben a háziúr költőiségét szerénytelenül emlegető vendégét kéri, hogy legközelebbi verseiből olvasson föl.

Next