Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-10-09 / 28. szám
909 per, és elsietek , s alig értem szállóhelyünkre , ott vára a mindennapiasság sat. Másnap valamellyik gőzös szárnyain Esztergom felé repültünk, és alig vártam , hogy oda érjünk; azonban elébb a visegrádi romok valának szőnyegen, s én , meg nem állhattam, hogy föl ne menjek a födezetre, s megnézem róla a helyt, hol olly izzó perczenetek , olly rettentő heves pillanatok gyulaszták egykor a tiszta kebel vérét, a szűz arczákat! — e nemzet megérdemli sorsát. Esztergom is itt van ! harsogok , s én kiszálltam : megnézni a fejdelmi egyházat (basilica). Az épület derékon roppant magas és vastag —mellynek óriási feje van , de teste dereka alul szertelen kicsinké — a halotti csarnok a föld alatt elég nagyszerű — de nem parancsol ámulást sat. És mi az anya föld alá hatoltunk nem csekély lépcsőkön lefelé. S itt vezetőnk meggyujtá a szövétneket, mialatt pedig ő ezt tévé, nekem a halottak ezen országában , hol hideg szél fuvalma lebbent ollykor végig rajtam, borzadozva jutának eszembe ama szavak : „Emlékezzél ember, hogy te por vagy és porrá fogsz lenni“ és eszembe jutának éltem perczei, s bánat szakadt belém, midőn meggondolom, hogy mennyi repült el azokból. Megfuttatták szemeim a két, meglehetősen nagy szobor alatti írásokat, s nekem azok nem igen akartak tetszeni, minthogy nagyon is ki akartak magukért tenni, s túlságosan ki voltak keresgélve, s megvallom, nem tudom mi lehet azoknak foglalatja? Tréfa, a mi tréfa, de én mertem volna valami olyast íratni oda (nagy betűkkel) : memento mori! (jusson eszedbe halálod), mint láttam a gloggniczi vaspálya mellett (amint megállánk) egy sírkert kapuján felírva : „Ort der Ruhe“ (nyugalom helye). Egy bölcs pedig egyedül e szót irata sirkantja fölibe: „Genesung“(meggyógyulás).Számtalan felírásokat mutogatott vezetőnk és ezeket szinte könyv nélkül látszék olvasni. S én gondolom, mire való az efféle föliiogatás? mellynek nagyobb részét elkoptatja az idők fergetege, s eszembe jőve, miképen a tények emléke csak az egyedüli tartós ravatal. Avagy feledjük-e idvezült I. Istvánunkat, ki a keresztény elveket hozta be országunkba? avagy Slunyady János kormányzónkat , ki megtartotta a keresztény birodalmat a vad pogányok dühe ellen ? avagy Mátyás az igazságos? szorul-e korhatag emlékekre ? — Azok emléke tetszik nekem , kik mondhatják : „Bevégeztem emlékemet, mit sem emésztő záporok el nem moshatnak , sem tehetetlen éjszak fugalmai föl nem dúlnak , ércznél öröklőbb ez ! — nem egészen halok meg, sat, sat. Barátja CSALÁNFY. AZ ÁL-TOMPA, VAGYIS: PETŐFI, GR. K. L.NŐ, FRANKENBURG, LORD BYRON, FÁY ANDRÁS, VACHOTT SÁNDOR, IPARLOVAGSÁG ÉS MÉG VALAMI. RIMASZOMBAT, őszelő 28. — A vidéki iparlovagság egy új neméről értesültem e napokban. E közléssel köteleztetünk egy kedves barátunk érdekében, ki talán arról nem is álmodik, hogy egy, nevét fölvett s személyét hamisan utánzó szerencsevadász, milly hűtlen kiadásbanigyekszik őt megismertetni vidékünkön. De halljuk az egészet! — Folyó hó közepén egy magas barna fiatal ember — czukorsüveg alakú kopott kalap-, tintafóltokkal tarkázott könnyű nyári kaput, rövid nadrág- s katonabukkancsban köszöntött be egy szomszéd helységbeli földesuraságnál. „Én Tompa Mihály a költő, kívántam átutazásomban tiszteletemet tenni.“ S e rövid ajánlás után a vándorvendég szívesen fogadtatik. Beszéd közben a háziúr költőiségét szerénytelenül emlegető vendégét kéri, hogy legközelebbi verseiből olvasson föl.