Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-07-03 / 14. szám
javai foglalkozók. Minden szorgalomban a fáradalmas éj után, s ki semmi hasznot nem tehetett, legalább hálaimát küldött, a reggel első szellőjétől, a mennyei hatalomhoz. A hajókapitány szobájában ült. Előtte még égett az éji mécs. Asztalán egy nagy földkép s kompasz fekvének. Az ülő mély s osztatlan figyelemmel a földabroszba mintegy belebűvölve, észre nem véve, miként egy szolga, több mint negyed óra óta belépve, várakozók parancsára. A kapitány végre fölpillantott. — Igen, Jean ! hivattalak. Mire ment a legénység feljövetelem óta a fenékbe tolult víztömeggel ? — Ki van hányva, uram, felelt a szolga. — Jó. És a repedések? — Kiigazítvák. A legénység a megázott holmikét hordja száradás végett a födezetre. — A lőszerporos hordók, mint láttam, baj nélkül maradtak. Ez jó. — Menj Jean! és osztass a legénység közt, fáradság után, egy egy italbort. A szolga elment, s a kapitány visszamerült előbbi foglalkozásába. Az utából eltévedt hajó, hollétét fontolgató. Mély hallgatás környezte öt. Harmincz év felé hajló korban, ép erővel s viruló arczcal látjuk öt asztalánál ülni. Kicsapongás vagy balsors csapásai érte frisseségét le nem lankasztották; lelke fiatal, erős és bajjal daczoló. Természettől hidegebb véralkata azonban, keble épen maradt lángját, soha kitörni s lobogni nem engedé; s az ezer nehézség és küzdelem, mik közt fiatal éveit tölté, előre elfojtottak benne minden csapongó gerjelmeket. Szegénység és sanyaniság közt növekedve föl, ismeretlenül maradtak előtte a világ ezer meg ezer apró élvei; s a fiatal törekvő lélek egyfelöl előretörekvésben, másfelől a szükség nélkülözései közt, nem ismert más örömeket, mint mellyek tanulmányaiból s fáradsága gyümölcseiből rá áradtak. Igen, ő nem vett részt a többi ifjak estélyeiben, éjeiben, vendégségeiben. Leány szerelme neki nem mosolygott, s e tekintetben a férji Da" kapitány, egy serdülő ficzkó ügyetlenségével s tartózkodásával bírt. Egyébiránt, nőgyűlölőnek tartani nem lehetett, részint mivel az elmulasztott ifjú évek többé vissza nem jönek, részint mert terhes és férfias foglalkozásai visszatartók a szerelemtől. — Szóval, D* kapitány különöz embernek tartatott, kit nem mulattatott társalgás, lármás és fényes mulatság, — ki finomabb körökben feszes és esetlen vala, s a hölgyektől olly kevéssé óhajztatott, mint a miilyen kevéssé vadászta azoknak kegyét, — ki szenvedélytelennek látszott, hideg s részvétlennek mondatott, — kinek kedélye mindig egy és változatlan, nem vig s nem szomorú, — ki jó vala kitűnő erény nélkül, — ki végre nem volt egyéb mint tengeri ember, hajókapitány egészen s átalánosan; népétől szerettetek, mindentől egyenként, bár tőle senki megkülönböztető hajlandóságot sohasem tapasztalhasd. Semmi nem volt elötte a világon olly becses, mint hajója. Nyugtalan és komor lett, ha attól távoznia kellett, s földerült, ha a gályát repülni láthatta a habokon. Hajója — valóban — egy forrón szeretett hölgy sorsában része.